Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-05 / 14. szám
tatnak. Csak helyeselhetjük, hogy az egyházpolitikai törvények folytán az egyházi cselekményekre vonatkozólag szükségessé vált konventi utasításokat is közzé teszi. — Minden tekintetben virágzó egyház. Felügyelője Benczúr Géza ügyvéd, gondnoka Beller Károly kereskedő. Tisztviselői kara és egyháztanácsa nagy buzgóságot fejt ki a vallásos és egyházi élet minden ágában. Kassa városa haladásával a gyülekezet is évről-évről évre gyarapszik. Ezzel az évkönyvvel már a XVI-ik évfolyamot szerkesztette a lelkész. (sz.) ISKOLA. Tanítók és tanulók a kiállításon. A kereskedelemügyi miniszter és a vallás- és közoktatásügyi miniszter együttesen intézkedéseket tettek, hogy Magyarország minden tanítója és minden tanulója, szegény és gazdag egyaránt, és legalább egy pár napig megnézhesse az ezredéves kiállítást. A tanulók felrándulásainak szervezése a következőképen történik : A vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendeli, hogy a fővárosban az iskolai szünet június 15-én kezdődjék és szeptember 15-éig tartson. A főváros nagyobb iskoláit erre az időre kizárólag a tanuló ifjúság számára lakásoknak rendezik be, még pedig berendeznek ilyen lakásokat: az V. kerületi gimnáziumban, az V. ker. reáliskolában, a VI. ker. reáliskolában, a VII. és VIII. kerületi gimnáziumban és a református gimnáziumban. A lakásokat vállalkozókkal rendeztetik be, a kikkel most folynak a tárgyalások. A tanulóknak semmi egyebet nem kell fizetniük, csak a takarításért egy csekélységet és a bútorok kopásáért egy keveset. Az ellátást a tömegesen felránduló tanulók, a kiket mindig a tanáraik vezetnek, a kiállítás területén kapják a reggelit, ebédet és vacsorát. Hozzáértő vezetőkről az országos tanáregyesület gondoskodik. A vasutak is tetemes kedvezményeket nyújtanak. A tanulók II. osztályú, III. osztályú jegyekkel jöhetnek, a harmadikon félárú jegyekkel. A kedvezményeket mind egybevetve, egy tízesztendősnél korosabb tanuló, a ki tehát mindenütt felnőtt számba megy, három napi budapesii tartózkodása, beletudva az utazást, élelmet, a belépő jegyeket, kerül: a XIV. zóna-távolságból 10 frtba, a VIII. zóna-távolságból 7"50 forintba, az 1. zóna-távolságból 4'30 forintba. Még olcsóbb a népiskolai tanulók, a tanyai iskolák tanulóinak ellátása. Ezek barakkokban laknak s ott kapnak ellátást. Az útjok pedig két napi tartózkodással a XIV. zónába eső helyekről se kerül többe csak 3 forintba. Száz tanulónak a felhozása a legtávolabb vidékről se jár több költséggel, mint 300 forint. A legnagyobb kedvezményt pedig azok a tanítók élvezik, a kik csekély fizetésért dolgoznak évszámra s a kik talán egyáltalán nem jöhetnének fel a millenniumi kiállításra. A kereskedelemügyi és a vallás- és közoktatásügyi miniszter együttesen intézkedtek, hogy a tanítók, a kik 400 frtnál nagyobb évi fizetést nem kapnak (pedig a vidéki kisebb iskolák tanítói ezerszamra mind ebbe a csoportba tartoznak) teljesen ingyen jöhessenek fel a kiállításra. A tanítók összeírásával, a kirándulások szervezésével és beosztásával a tanfelügyelők vannak megbízva. EGYESÜLET. A magyar protestáns irodalmi társaság közgyűlését az elnökség a vidéki tagoknak részint az egyházi sajtóban, részint magán úton többfelől kifejezett kívánságára, az előbb szándékolt időről (április 20-ika) május l-re, a kiállítás megnyitását megelőző nap délután 5 órájára tette át, abból a tekintetből, hogy a kiállítás megnyitására Budapestre feljövő tagoknak alkalmuk legyen a közgyűlésen részt vehetni. Miről a Társaság vidéki tagjait jó előre és azzal a kéréssel van szerencsém értesíteni, hogy közgyűlésünkön minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Budapest, 1896. márc. 30-án. Szőts Farkas, a társaság titkára. A nagypénteki ref. társaság az elzüllött gyermekek számára menházat készül építeni a fővárosban. Az e célra szükséges telket jótékony adományokból már régebben megszerezte, de a menház építésének és fentartásának költségei még mindig nincsenek meg. Nagypénteken a Kálvin-téri és Fazekas-téri ref. templomban az istentisztelet alkalmával a menház építésének költségeire könyöradományokat fognak gyűjteni, még pedig a fazekastéri templomban: Bánffv Dezsőné báróné, Bánffy Györgyné báróné, Bóné Gézáné, Hegedűs Sándorné, Hómann Ottóné, Pótsá Ferencné és Szokolay Kornélné. — A kálvin-téri templomban: özv. Bénárd Lajosné, Csánky Dezsőné, Dániel Ernőné, Heinrich Gusztávné, .Joannovics-Uray Irén, Maszák Hugóné, Parall Ferencné, Pejacsevicsné, Mikó Anna grófnő, Pejacsevics .lolán grófnő, Pejacsevics Katinka grófnő és Wlassics Gvuláné. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. A király Vályi Lajos perbetei lelkész, komáromi- esperes, dunántúli egyházkerületi főjegyző és volt püspök-helyettesnek az egyházi élet terén szerzett érdemei elismeréseül a királyi tanácsosi címet díjmentesen adományozta. Ad multos annos! — A tiszapallconyai egyházba Kovács Károly volt miskolci segédlelkészt, a tisza-keszi-i egyházba Andó Lajos egerlövői helyettes lelkészt hívták meg a lelkipásztori állásra. — A budapesti ág. hitv. evang, főgimnázium vallástanárává egyhangúlag Bereczky Sándor budapesti hitoktatót, az »Evang. Családilap« szerkesztőjét, választotta az iskola fentartó testülete. * Zelenka Pál tiszakerületi ev. püspök a mult napokban Farbaky J. egyetemes s Glauf P. és Strauch B. kerületi jegyzők kíséretében Hernád-Vécsére vitte a schles-