Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-05 / 14. szám

birálat ismertetése a szerzőnek és kezünk alatt levő művének, melyből meggyőződtem én s általam meggyőződhetett a szives olvasó, hogy szerzőben egy buzgó lelkiismeretes férfiúval van dolgunk, ki nehéz hivatását a legkomolyabban fogja fel. Eddig is nem csekély fokú tanultságát s készültséget tetézni kivánja; mélyebben óhajt meríteni a castaliai forrásokból s hogy ezt tehesse, tán ezért bocsátotta művét a nyilvános birálat alá. Pedig tán várhatott volna még egy kissé. Hiszen bírálatot, elfogulatlan, objektív bírálatot találhatunk barátaink, jóakaróink, kartársaink körében is, sőt az igaz szó tán épen tőlük esik a legjobban. Mert a sajtót csak a maradandó becsű művek érdemlik meg. Nyilvánosság elé azért viszszük szellemünk termékeit, hogy mint értékesebb műveket megőrizzük, fentartsuk az utókor számára is, vele tanítsuk necsak a jelen, de a későbbi kor tanulni vágyó gyermekeit is. Vájjon van-e mind erre hivatva e kötet ? Tisztelet szerzője nevének, elismerés mélyreható, komoly törekvéseinek, lankadatlan buzgalmának, de jelen kötetének ily becset, ily fontosságot mégsem tulajdoníthatunk. Igen, várhatunk még jót, nagyon sok jót és szépet, nyerhetünk, értékes dolgozatokat, irodalmilag becses, maradandó értékű műveket a tanult és tehetséges szerzőtől, de ma még, midőn írói egyénisége, szellemi ereje, tehetsége a legnagyobb forrongásban, talán a pálya kezdetén a legelső fejlődésében van: ma még kissé korai dolog volt művével fellépni a nyilvánosság színpadára. Ám ha megszívleli bírálóinak legjobb meggyőződésből származott véleményeit, ha hinni tudja, hogy midőn az objektív igazságot közlik vele, belőlük iránta akkor is a tisztelet, rokonszenv, testvéri és kartársi szeretet szól: lépése akkor sem esett hiába, mert csak így lehet az akkor jövendő fejlődésének egy később megjelenendő s hitem szerint a jelenleginél kétségkívül értékesebb kötetének biztos záloga s Isten országa terjesztésének hathatós eszköze. Engedje a kegyelem Istene, hogy az legyen; engedje azt is, hogy akkor mostani elismerése tiszteletteljes kifejezéséhez csatolhassa majdan gratulációját s legbensőbb üdvözletét tisztelő kartársa Fábián Dénes. BELFÖLD. A budai templom felavatása. Két százados sírjából feltámasztva, külön lelkipásztorral és külön templommal ellátva, mult vasárnap, március 29-én tartotta meg papja beiktatásának és szép temploma felavatásának magasztos ünnepét a budapest-budai reformátusság. Bizonyára minden magyar protestáns ember örömmel olvassa a szép ünnepély lélekemelő mozzanatait, melyeket röviden a következőkben foglalunk össze. Búcsú az ev. testvérektől. A budai reformátusok az egyházzá szervezkedésnek és a templom felépítésének egész ideje alatt a budai ág. h. evangelikus testvérek templomát használták isteni tiszteleti helyül. E testvéri nagy szívesség megköszönése és búcsúvétel végett márc. 28-án délután a budai evang. templomban az ev. egyháztanács és a budai ref egyh. bizottság közös gyűlésre jöttek össze. A gyűlést Andaházy László felügyelő, kir. asztalnok nyitotta meg, elmondva, hogy a mai gyűlés indítványozása a ref. hívektől indult ki, kik meg akarják köszönni a vendégszeretetet, melylvel templomunkat velők megosztottuk; ő ugyan ebben csak kötelességet és nem érdemet lát, de a ref. hivek a maguk szemüvegén nézik a dolgot s sürgető kérésökre összehívta a közös gyűlést és most arra kéri a ref. egyh. bizottság elnökét, hogy adja elé a gyűlés tárgyát. Erre dr. Kiss Áron az egyh. bizottsággal, melynek tagjai voltak: Barkassy Géza, Borosnyay Oszkár, Szilassy Aladár, Szöts Albert, Török Árpád az asztalhoz közeledtek s dr. Kiss Áron h. elnök Darányi Ignácz egyh. gondnok nevében is elmondotta a régi és közelmúlt történetét. Hogy kezdődött, hogy alakult meg a XVI. században prot. irányzat s egyház Budán oly közösséggel, hogy kezdetben a két irányzatot, a lutherit s a kálvinit meg sem lehetett különböztetni; Hunfalvy János az egyház történetét írva meg, még a török hódoltság idejében is ugyanazokat tartja evang. lelkészeknek, kiket mi is a magunkénak reklamálunk. Buda visszavétele után együtt ment száműzetésbe a két egyház s II. József türelmi rendelete után az evang. testvérek lettek szerencsésebbek, ők jöttek előbb vissza, s e században Mária Dorottya és Székács püspök tevékenysége által egyházuk gyors virágzásnak indult. Mikor azonban mi is összeszedtük az elszórt csontokat, az ev. testvérek szeretettel nyitották meg 1884-ben előttünk templomukat s most a megindulás hálás érzelmével bucsúzunk tőlük, s az elismerés jeléül ércbe vésve adjuk át együttlétünk emlékére e kelyhet és tányért, melyre a következők vannak metszve: 1884—1896. A budai ev. reformátusok a budai ág. evangélikusoknak. Mi, budai reformátusok, hálával Isten iránt, ki megengedte, hogy építsünk házat az imádkozásnak, és köszönettel evangelikus testvéreink iránt, kik az építkezés alatt saját templomukat megosztották velünk, szenteljük e kelyhet a hálás emlékezetnek. Budapest, 1896. márc. 29-én a magunk temploma felavatási napján. Egyedül Istené legyen a dicsőség! Amen. Ezután sem válunk azonban el, két helyen fogjuk dicsérni Istenünket, de mint egy szív két kamarája, egyeknek fogjuk érezni magunkat. És most Scholcz Gusztávhoz fordult a szónok s megemlítve az ő régi szolgálatait, melyeket a ref. hivek között az alakulás előtt teljesített s azóta való szives támogatását, emlékül egy pásztorgyürüt nyújtott át neki a budai reformátusok nevében. Erre flőbb Andaházy L. felügyelő, azután Scholcz Gusztáv megindulástól meghatott emelkedett szavakkal feleltek és biztosították a reformátusokat változatlan ér-28