Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-29 / 13. szám

ban lévő anyakönyvi hivatalhoz fáradnak. Itt dolgukat végezve, ismét csak a leányos házhoz jönnek vissza, hogy — ha kissé felmelegedtek — megkötött szövetségökre az Úr szent hajlékában is kikérjék a mennyei atya áldását. Az ennyi torturán keresztül ment násznép, nem hiszem, hogy magasztalója lehetne az űj rendnek. Haszon, előny tehát az új törvényekből híveinkre egyenként nem háramlik, még a külső könnyebbséget illetőleg sem. Az új törvényeknek egyetemes hasznát pedig ők magok nem tudják felfogni s ha általunk felvilágosíttatnak is. hogy a magyar nemzeti érdek s felekezetek közötti béke kívánták e törvények megliGzását csak az a válaszuk: »Igaz, így már értem, de mégis csak .jobb volt a régi«. # Valláserkölcsi hasznukról pedig absolute nem szólhatunk. De mikép előnyös, úgy káros hatását nem észleltem még az új e. p. törvényeknek híveink valláserkölcsi életét illetőleg. Nálunk különben csakis a házasságkötések körül fordulhatnának elő valláserkölcsi károk, ha t. i. híveink az egyházi szertartást ily fontos lépésüknél mellőznék. Ámde az anyakönyvvezető tisztviselők a házasságkötések alkalmával rendszerint figyelmeztetik az érdekelteket, hogy ha már megadták az államnak a mi az államé, ne mulaszszák el megadni Istennek is, a mi az Istené. És meg is adják. A mi egyszerű népünk nagy szégyennek tartaná, hogy szövetségére az Isten áldását is ne kérje. Három házasuló pár volt a mi kis falunkban az idei farsangban, de mindegyik fél felkért, hogy eskessem meg őket, mert ők a régi jó szokáshoz híven az Úr szent házában esküvel is meg akarják erősíteni megkötött frigvöket. Sőt arra is felkértek, hogy — bár későn úgy 11 óra után jöhetnek csak vissza a tőlünk l óra távolságra eső anyakönyvi hivataltól — a reggeli könyörgést is akkor tartanám meg. mivel hogy a múltban is a könyörgés alkalmával történt az esketés. És én szívesen Ígértem meg, hogy kívánságok szerint fog megtörténni. Mindezt pedig ily körülményesen csakis népünk jellemzésére mondtam el, a mely — bár sok hibája van — de mégsem oly gonosz, hogy azt kelljen róla feltételeznünk, hogy a múltban is csak azért vette igénybe papja szolgálatát, mert rá volt utalva, mert muszáj volt. Valláserkölcsi kárt tehát, még ma is a mi vidékünkön, mely az új házassági törvény által idéztetett volna elő, nem észleltem. Az egyházi szertartást híveink mindenütt kiegészítő részének tartják a házasság megkötésénél. Hangsúlyozom azonban, hogy csak a mi vidékünkön, mert már hallottam s olvastam, hogy másfelé akadnak gyülekezetek, hol egyesek az egyházi áldást feleslegesnek tartják. De azt is hangsúlyoznom kell, hogy nálunk is, csak még ma nincs baj, de rövid napok, évek múlva, úgy eshetik, hogy itt is jelentkezni fog s a stóla kérdése fogja azt — ha ugyan fogja — előidézni. A szállongó hirek, de még a lapok közleményeiből is azt vettem ki, hogy ott, a hol az érdekeltek az egyházi esketést mellőzték, az nem épen vallástalanság, egyháziatlanság, hanem csakis a stóla miatt történt Nem sok ugyan az a 2—3—4 frt, mit az esketésért híveink fizetni tartoznak, de nekünk falusi papoknak tudnunk kell, hogy református népünk a legtöbb helyen igen nagy egyházi adót fizet és így nem igen vehetjük rossz néven tőle, ha nehezére esik a zsebbe nyúlni, kivált a mai pénzszűk világban; de meg mikor egyházi felsőbbségünk utasításaiból is (melyeknek ugyan jobb lett volna hallgatni inkább a stóláról) azt okoskodja ki, hogy azt nem is kell fizetni s ha a pap követeli, azt önkénvűleg teszi. Magának a lelkészi karnak eljárása is felbátorítja némileg őket, hogy ne fizessenek. Egyik gyülekezet lelkésze vagy követte az »utasítás«-okat, vagy azok nélkül is megértve az idők intő jelét, szíve indításából ingyen esket; míg a másik, a szomszéd meg már szigorúan ragaszkodik — bár felettébb jogosan, de kevésbbé méltányosan — a megszokott stólához, s inkább nem esket, de a stólát nem engedi. Ez utóbbi eljárás jogosságát, magam sem tagadom. Véleményem szerint is a stólakérdésben. ha az én díjlevelemben határozottan ki van téve, hogy esketésekért stb. funkciókért nekem, mint lelkésznek híveimtől ennyi és ennyi stóla jár, semmiféle egyházi felsőbbségnek utasítást adni, hogy én mihez tartsam magamat, joga nincs, mert ez esetben a stóla nekem a hívektől ép úgy ajánlott fizetésem, mint pl. a buza, bor, fa stb. Egy esetben ismerem csak el az egyházmegyei hatóság beleszólási jogát, midőn t. i. a díjlevél ekként hangzik a stólát illetőleg: »a stóla pedig az egyházmegyei végzés szerint*. (A stólát mindenült az egyházi felsőség szabta meg, ennek alapján vették be a díjlevelekbe Változtatni is annak áll jogában. Szrrk.) De mint említém, ha joga van is a lelkésznek a stólához, annak forszirozása a változott viszonyok között épen nem ajánlatos. Méltányosság sincs bennünk, ha erőszakoskodunk érte oly esetben, midőn a helybeli születésű felekanyakönyvi kivonatai után némileg kárpótolva is vagyunk. Az a garasokon való alkudozás meg, hogy én ennyit adok, én meg ennyiért esketek, teljességgel nem fér össze a lelkészi állás méltóságával. Mondjunk le a stóláról, mindenha és de nélkül bizzuk annak megadását feltétlenül híveinkre, hogy sem mint megengedjük azt, hogy híveink házasságkötéseiknél a stóla miatt az egyházi szertartást mellőzzék De mondjunk le egyetemlegesen. Ezt, kívánja tőlünk önmagunk becsülete, egyházunk érdeke s híveink iránti kötelezettségünk, kiknek valláserkölcsi életet munkálni hivattattunk. És ha elsőnek teszszük egyházunk érdekét és nem a magunkét, nem fog elmaradni egy pár sem az Úr hajlékából, hogy a Mindenható áldását megkötött frigyére általunk ki ne kérje. Csarnota, 1896. márc. 14-én. Busás Lajos, református h. lelkész. NEKROLOG. —

— Varga István. 1837—1896. Március hó 6-án temettük el Varga Istvánt, a gyönki ev. ref. gimnázium igazgatóját. Véletlenül, váratlanul jött a csapás. Egy rövid betegség; s aztán megszűnt dobogni a szív, a melynek minden dobbanása nemes célokért hevült, megszűnt gondolkozni az agy. melynek gondolata fenkölt magas röptű vala. Varga István azon kevesek közé tartozott, a kik a feltűnést, a zajos szereplést kerülve, csendes, zajtalan munkában érvényesítik a Mindenható által nekik p.dott szép tehetség-ket; a kik keveset beszélnek, de annál többet tesznek; a kiknek az egyik kezük ügy ád, hogy a másik