Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-29 / 13. szám

szint felett vannak a bibliatársulat különböző gyűlés- és üzlettermei. Az utóbbiak egyikében engedélyt kértünk, hogy a házat munkálkodásában is megismerhessük és készségesen adtak egy ifjú embert vezetésünkre. Miután az egy nagy csomó kulcscsal fölfegyverkezett, megkezdtük vándorlásunkat. Először is az emelőgépen egy emelettel följebb jutottunk, hol szaglott már a nyomdafesték (mely gyakran oly félelmes, de itt oly áldásteljes munkát végez), elárulva a nyomda közellétét. Két hosszú sorban, nagy tágas teremben állanak a — számszerint 16 — nagyrészt óriási sajtógépek. Minden, mintha élne. s a benyomás a szemekre, fülekre^ orra oly eleven. A gépek zakatolása, a kerekek zúgása, a nyomdafesték, gépolaj, a munkások és munkásnők szapora forgolódása mély. de egyszersmind szorongó hangulatot kelt az idegenben. Vissza is tértünk nemsokára, sajnos a nélkül, hogy vezetőnktől megtudtuk volna, hány ívet nyomnak naponként. A serény nyomdászok figyelmét nem lehetett gépjükről elterelni. De, miután a szöveg kiszedésére nem kell időt fordítaniok, mivel mindent kész lemezről nyomnak, naponkint, bizonyára nagy mennyiség kerül ki sajtó alól. A szomszéd teremben hajtogatták és fűzték az íveket, olyan gyors munkát ritkán ha láttam. Az ívet egy egyszerű gépre felteszik, könnyű emeltyűvel egy hasítékba szorítják és ugyanabban a pillanatban, háromszor összehajtva — 16 oldalon — az alant készen álló kosárba hull, a honnan az összetűzést végező hölgy kiveszi. (E könnyű munkával asszonyok és leányok foglalatoskodnak.) Az összehajtott ívek befűzését egyszerű gépezet — lehető leggyorsabban és gondosabban — teljesíti szintén, mely, mint az előbbi, könnyű nyomás vagy rálépés folytán jő működésbe. Bámulatos finom munkát végeznek; az előttem fekvő ívet (Mózes I. könyvének első 19. fejezete 14- kis oktáv oldalon!) alig lehetett volna tökéletesebben kidolgozni. Utunkat tovább folytattuk; beléptünk a könyvkötő műhelybe. A munka itt is rendkívüli változatos, itt bekötési táblákat vág kéregpapirból a biblia és az újtestamentum számára néhány munkás, amott mások borítást hasítanak a táblákra, mindezt — természetes — gépekkel. Egy harmadik bevonja a könyvtáblát. A férfi, kinek munkáját néztem, igen ügyesen dolgozott és értésemre adá, hogy ő naponta, ha az időjárás kedvez. 1000— 1200 könyvtáblát készít. Nedves időben igen könnyen kezéhez ragad a borításul használt vászon. Mások erős fonalakat — mely tulajdonkép e célra vannak készítve — ragasztanak az összefűzött könyvek sarkára. Mások ismét a fűzött példányokat vágják ki nagy vágógépekkel. Azokat a bibliákat, melyek aranyozásra szánvák, gondosan meggyalulják a papirvágó gyalúval, majd bevonják aranyfüsttel és szorgalmas polirozással egyenletes fényt adnak neki. De legyen elég a könyvkötésből. Csak úgy becsülhetjük meg e munka gazdagságát, ha meggondoljuk, hogy itt az angol bibliából 25 különböző kiadást állítanak elő. Ha a bibliák már készen vannak, a raktárba helyezik nagy könyvsajtók alá. de csak rövid időre, mert a megrendelés oly bámulatosan nagy, hogy a felséges árúcikk nem sokáig áll raktáron. A társulat ügynökei az Egyesült-Államokban és külföldön is csak kiáltják minden szegénynek: »vegyétek, ingyen kapjátok!« A ki megfizetni tud, megkapja a szentírást azon az áron csupán, a mennyibe került: egy egész bibliát 20 centért (50 kr.). az újszövetséget öt centért (12 krajcár). Csak bámultam, midőn hallottam, hogy a britt és külföldi bibliatársulat Londonban munkája nagy részét, különösen a könyvkötfetést a new-yorki bibliaházban végezteti. Oda küldi az íveket és kapja a bekötött példányokat s még hozzá a munka olcsóbba kerül, mintha Londonban végeznék. Több mint 80 nyelven és nyelvjáráson nyomják New-Yorkban az Isten igéjét, Londonban persze még négyszer annyin. Valóban csak bámulnunk lehet és meghajolnunk a »könyv* előtt és még külsőleg is tapasztalnunk kell. hogy a biblia a könyvek könyve. És a mint végül a bibliatársulat igazgatóságának egyszerű, de tisztes tanácstermében ültem, hol ezer meg ezer biblia a legkülönbféle nyelven és időben nagv szekrényekben összehalmozva vala, a hol a társulat kimagasló alakjainak képei és mellszobrai oly komolysággal pillantottak rám, úgy képzeltem, mintha egy láthatatlan prédikátornak hangja csendülne meg és a mit hallottam, oly sziklaszilárdsággal hangzott: Az Isten igéje megmarad mindörökké! R. K. után Szakáts Imre. BELFÖLD. A szegény pap.* Nem tesznek szegénységi fogadalmakat a reformált egyházak papjai, sok közülök mégis oly szegény, mint egy szerzetes. De mily szépen, méltóságosan viselik a szegénység rettenetes terhét, keresztényi alázattal mint egy barát, de nem mint a kolduló. A maguk látható nyomorúságából nem csinálnak kultuszt és nem vándorolnak vele, hogy mutogassák, csak tűrik, tűrik, a meddig tudják. Tűrik akkor is, a mikor nem bírják többé, mint most és keserves viszonyok között várván a sors következendő csapásait: bizonyára meglepetve látják, hogy vannak, a kiknek türelme elfogyott és nem láthatják többé az ő állapotukat. És segíteni akarnak a szegény magyar protestáns papokon. Voltaképen egy régibb mozgalom ez, mely most megerősödve újra megindult, érintkezésbe jutott a kormány* Ezt az igazi és rokonszenves cikket a »Magyar Hirlap* március 20 iki számából vettük át. Szerk.