Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

dásom mellett is, engemet hízott meg »Névtárának* összeállításával, épen az én ajánlatomra, a régitől eltérve, új rovatokat fogadott el, a melyek szerint kívánta az adatokat csoportosítani és egybegyűjtetni. Kibocsáttatván ezen rovatos ivek s idejében beérkezvén azok, idejében jelent meg a »Névtárának általam szerkesztett első füzete. Én azonban, a kinek tanulmányoznom kellett az egész ügyet, nyomban megjelenése után, figyelmeztettem a legközelebbi egyházkerületi közgyűlést, hogy miután a »Névtár® adatai, az alkalmazott sorrend szerint, majdnem két évvel járnak hátrább, mint az egybázker. letnek más kimutatásai s ebből az a statisztikai visszásság és zavar áll elő, hogy más a lélekszám, vagy az iskolakötelesek mennyisége, stb. például a névtárban és a tanügyi bizottságok kimutatása szerint; azért az egyházkerület abban állapodott meg, hogy a névtár kiadását az egybevágás elérhetése végett, beszünteti. Dacára ennek a »Névtárt* már 1893. évi tavaszi közgyűlésen némelyek sürgetik, nem akarván ismerni a megállapodást s ezen a gyűlésen, betegségem miatt nem lehetvén jelen, ugyanazon év szeptember 19—20. napjain tartott őszi közgyűlésen adtam meg a felvilágosítást, a mely közgyűlésnek 9. számú jegyzőkönyvi határozata így szól: Főjegyző helyreigazító jelentése, helyeslőleg tudomásul vétetik; egyszersmind elrendeltetik, hogy a folyó évben összeállítandó névtár számára az adatok, annak szerkesztőjéhez haladéktalanul beküldessenek. Természetes, hogy az 1893. évi adatok, a következő januáriusi. általában téli vizitáció által gyűjtetvén, azok én hozzám 1894. év nyári hónapjaiban küldettek el. Okmányilag tudom igazolni, hogy még 1894. június 21. is jön kimutatás, a középiskolákból pedig, minthogy »Értesítőjök« még nem is lehetett, semmi sem. A népiskolai tanügyi bizottság előterjesztése pedig, a melynek nagy szorgalmú előadóia, a legeiismerésre méltóbb munkát teljesíti, csak az őszi egyházkerületi gyűlésre jelenhet meg, a dolog természete szerint. Ez a késedelem azonban, még a legkisebb akadálya lett volna a Névtár szerkesztésének. De azt már nem tudom, hogy melyik szerkesztő lett volna képes megtenni, hogy új névtárt állítson elő, akkor, mikor a beküldött adatok, nem az egyházkerület által megállapított s már előbb is alkalmazott új táblázat, hanem a régi, a használatból kivetett ívek szerint állítattak össze az egyházi látogatás legtöbb eljárói által. Hivatkozom mindenkire, a ki az egyházkerületi gyűléseken jelen szokott lenni és a rengeteg ügyet végig hallgatja, ha nem tettem-e én erről jelentést? És hivatkozom arra, ha én, mint szerkesztő, vagyok-e oka, hogy ez évben Névtár nem jelenhetett meg? Ezután következett az 1895. évi januáriusi javított összeírás. Senkit se untatok a beérkezési számokkal. Hadd maradjanak azok az én kellemetességeim, csak azt ismét szeretném tudni: mi felelősség háramlik én reám abból, hogy a még 1895. nyári hónapjaiban megkezdett Névtár ez év január végén megjelent, akkor, a mikor mint megint okmányokkal igazolom, 1896. január havában is érkezik, sürgetésemre adat s a mi nem jön, azt magam állítom össze, nehezebb források után. Hogy aztán az ilyen tot discrimen rerum hányattatásai között létrejött Névtárnak hiányai vannak, abban teljesen igaza van a »Beküldő«nek, de a melyekkel szemben bizony nyugodt lélekkel vállalhatom el a felelősségből reám eshető részt, ha megemlítem azt, a mit minden ember nyomtatásban láthat most már, azt nevezetesen, hogy az adatok ennyi utánjárás után sem a használatra kijelölt ívek szerint küldettek be nekem. S most még csak egy pár szót felvilágosításul, a második dologról. Hogy szeretett püspökünk jubileumáról nem jelent meg külön »Emlékkönvv«, ezt bizonyára csak sajnálnunk lehet. Gyanúsítás helyett azonban, meg kell nézni, hogy milyen utasítással, rendelkezéssel, kit bizott meg az egyházkerület ennek elkészítésével, mert az ilyen megtiszteltetésnél meg szokták nevezni azt, a ki megérdemli s nem hagyják a munkát csak úgy magától elkészülni, hogy aztán ha elmarad, legyen kit bűnbakul kijelölgetni. Sárospatak, 1896. febr. 24. Mitrovics Gyula. NEKROLOG. Lukács Ödön. 1848—1896. Nyíregyháza költői lelkületű lelkipásztora, felsőszabolcsi egyházmegyénk nagytevékenységű esperese: Lukács Ödön f. hó 2-án néhány napi szenvedés után a legerősebb férfi korban váratlanul elhunyt. Egyházi közéletünk egyik jelesét vesztettük el benne. Munkás szellemének marandó emlékeit gyülekezetében a megizmosult egyházi élet, traktusában az egyházi közszellem örvendetes lendülése, egyházkerületében az egyházi értekezlet szervezése, M. Pr. Irodalmi Társaságunkban a példátlan propaganda-csinálás, irodalmunkban két kötet költemény, imakönyv-, beszéd-gyűjtemény, történelmi monográfia és számtalan apró dolgozat örökíti. Magán életében szívélyes és kellemes; a közügyek iránt egyházban és államban, községben és megyében mindig lelkes és buzgó; szép családjában gyöngéd férj és gondos apa; költészet és irodalom iránt melegen érdeklődő, haladás iránt fogékony kedély: íme Lukács tömör és sokoldalú egyéniségének legjellemzőbb vonásai. Élete áldásos tevékenység, halála érzékeny veszteség az egyházra nézve. Életében sokan szerettük, halálában sokan siratjuk. Életrajzi adatai a következők. 1843-ban Sályiban (Szatmárm.) született, hol atyja István, szintén lelkész volt. Elemi iskoláit Kocsordon kezdte meg a szülői háznál, mert édes atyja már 1844-ben Kocsordra vitetett; közép- és főiskolai pályáját Sárospatakon végezte, hová 1852-ben kilenc éves korában került. Jelesen tanult mindig, csak az V-ik osztályban hanyatlott meg kissé, mert magán-olvasmányai miatt iskolai dolgait némileg elhanyagolta. Különösen a költészetet kedvelte nagyon s Petőfinek vagy Aranynak alig volt oly költeménye, melyet már 15 éves korában könyv nélkül ne tudott volna. A gimnázium felsőbb osztályait és a theologiai tanfolyamot kitűnő eredménynyel végezte, 1864/65. iskolai évben esküdt diákká, a rá következő évben a 11-ik gimnázium osztálytanítójává, 1867/68-ban pedig szeniorrá tette a sárospataki főiskola elöljárósága.