Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-01 / 9. szám

szemben Márk egyszerű igéivel »ez az én vérem, amaz új-testamentum vére« bizonyítja Márk elsőbbségét és azt, hogy Pál a hagyományt nem terjesztette szolgailag betű szerint, hanem az apostoli szabadság szellemében. Ha Jézus csakugyan mondotta volna >ezt cselekedjétek az én emlékezetemre*, Márk semmi esetre sem hagyta volna el. Jézus tehát nem rendelte utolsó vacsoráját ismétlendő cselekvénynek. Különben is érthetetlen lett volna a cselekvény ismétlése, mert Jézus a közel jövőben várta visszatérését és a tanítványokkal való egyesülését (Máté 26., 29 ). Jézus utolsó vacsorájakor nem szentséget rendelt, hanem kettős parabolát mondott, melyeknek értelme ez: valamint ez a bor csakhamar el fog tűnni, úgy öntetik ki nemsokára az én vérem sokakért, mint az új-szövetségnek vére, és valamint a kenyér megtöretik, úgy töretik meg az én testem. Grafe Jülicher ezen nézetét lényegileg elfogadja; azt az egyet bizonyosnak tartja, hogy »ha az Úr erre a cselekvény ismétlésére célzó igét csakugyan mondott, ezt semmi esetre sem értette úgy, hogy vele rítust rendel*. Nem szükséges külön kiemelnem, hogy ez a magyarázat megfosztja az urvacsorát szentségi jellegétől, a cselekvény ismétlését a legjobb esetben félreértésre alapítja, hozzá meg Pál apostolt önkényes ferdítővé teszi. Hiába mondják Jülicherék, hogy az úrvacsora azért megmaradhat a gyülekezet szentségének, mivel ha nem is maga az Úr rendelte, mindenesetre tanítványai rendelték, a kik ily módon akartak a szeretet, hit és hűség egységében az Úrról ama felejthetetlen utolsó óráról megemlékezni. És az állítás csak a tényleges egyházi szokással való kibékülés kísérletei valójában úgy áll a dolog, hogy az úrvacsora csak akkor szentség, ha csakugyan maga az Űr rendelte. Bizonynyal Ő rendelte is! Pál és Márk szövegeit szembeállítva mi kényszeríthet arra, hogy az utóbbinak több hitelt adjunk? Pál épen az űrvacsoráról szólva bocsátja előre »én az Ürtól vettem!* (1. Kor. II. 23.) Ez kizár minden kétséget azon apostol szavainak megbízhatóságára nézve, a ki oly lelkiismeretes pontossággal meg szokta különböztetni azt. mit az Úrtól vett, attól a mit saját belátásából mond. És azt, hogy az apostol az Úr igéihez hozzátoldott saját szavait az Úrtól veiteknek mondja, nem merném »apostoli szabadságnak* nevezni. Igaz, Márknál egyszerűbb Jézusnak a pohárról mondott igéje, de csak alakilag, értelmileg a kettő teljesen megegyezik és a »Pál-féle fordulat* sem annyira erőltetett, hogy Jézus nem mondhatta volna. Ha már a két szöveget okvetlenül szembe kellene állítani, inkább Pálét illetné meg az elsőbbség, mint ezt a kritika más vitás kérdésekben méltán teszi is. Korinthusi levele kétségtelenül korábbi Márk evangéliumánál és habár maga szintén nem volt jelen Jézus utolsó vacsoráján, ez bizonyára még csak a félmúlt eseménye volt és megbízható értesülések alapján pontosan állapíthatott meg mindent ép az úrvacsorára nézve, melyből azonfölül azt mondja, hogy az Úrtól vette. De mi sem indíthat arra, hogy e pontban az evangéliumot és Pál levelét argumentum ex silentio alapján ellentétbe állítsuk. Az a visszaélés, mely az argumentumok e fajával eladdig történt, nagy óvatosságra int első sorban oly szövegek megítélésénél, melyeknek keletkezési célja a hallgatást megmagyarázza. Az utolsó vacsora eléggé fontos ugyan, hogy a synoptikusok mindegyike részletesen elbeszélje, de Jézus beszédét teljesen hiánytalanul csak akkor kellene okvetlenül közölniök, ha nem volnának inkább alkalmi iratok, hanem az utókorra való tekintetből készült pontos jegyzőkönyvek. Máté és Lukács korában az úrvacsora már általános szokásban volt, senki sem j

kételkedett abban, hogy a kegyeletes szokást maga az Úr rendelte; miért volna feltűnő, hogy ők elhagyják azon igéket, melyek a cselekvénynek (rájuk nézve magától értetődő) ismétlését elrendelik ? A cselekvény lényegéről, tárgyi jelentőségéről úgyis megegyezően szólnak. Lukács bizonyára ismerte Pálnak idevágó tanítását, mégis csak a kenyér kiosztásánál említi Jézus szavait: »ezt cselekedjétek az én emlékezetemre*. Azt az állítást, melylyel Julicher az úrvacsora ismétlésének szükségtelenségét akarja bizonyítani, hogy Jézus már a legközelebbi időben remélt dicsőségében visszatérhetni, ezt az állítást a Málé 24, 36. és Márk 13, 32-ben foglaltak úgy módosítják, hogy — Jézus saját szavai szerint — »arról a napról és óráról senki semmit nem tud, sem a mennyei angyalok, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya*. És végül nem látjuk be, mi indíthatta volna a tanítványokat, még inkább Jézus későbbi híveit, a cselekvény ismétlésére, ha ezt nem rendelte Jézus, ha az utolsó vacsora pusztán deamatizált példázat volt. Az úrvacsorának mindenütt elterjedését nem magyarázza meg pusztán a kegyeletes megemlékezésre való hivatkozás sem; hiszen mindennap és minden beszédben megemlékeztek az Úrról és pedig épen az ő haláláról. Ha tehát tisztán tudományos alapra állunk is, nincs semmi okunk félteni az úrvacsorának, mint Krisztustól rendelt szentségnek jelentőségét. Fileon BELMISSZIÓ. Belmissziói látogatás Törökszentmiklóson. Nagytis2teletű Szerkesztő úr! Gyülekezetünk egy igazán ünnepélyes napjáról lehetetlen pár sorban tudósítást nem írnom. Folyó hó 17-én u. i. arról értesített szeretett tanártársa, dr. Szabó Aladár, hogy közelebbi levelemben kifejezett óhajom s kérésemhez képest alkalmilag, Kolozsvárra utaztában kiszállva — meglátogat, sőt másnap — f. hó 21-én pénteken reggel bibliamagyarázatot is tart. Ez alkalomra vasárnap a szószékből is felhívta lelkésztársam a gyülekezet figyelmét, kedden pedig a vallásos estélyen, hol épen a püspöki, nyomtatott jelentés alapján egyházi bajainkról s megújhodásunk szórványos jelenségeiről tartottam szabad előadást, nekem is alkalmam volt — ismételten szólva a bel misszióról — bővebben ismertetni, hogy ki ő s minő eszmék s célokról indíttatva ír, szól s fáradozik annyit evangeliumi egyházunk érdekében. Nem mulasztottam el azt sem, hogy intelligenciánk is kellően értesülve legyen, sőt, hogy közülök egyesekkel épen alkalmilag a belmisszióról beszélgessek. Gondolhattam ennélfogva, hogy nagy közönségünk lesz, de valóban várakozásomon felüli volt látnom, hogy noha minden mozgósítható lóca beszállíttatott a templomba, mégis maradtak állva nem kevesen, sőt még a papszékben is ült űri nő. Jó ideje már, mióta szószékben, vallásos estélyeken s egyesületi gyűléseken magam is hintegetem azon eszméket, melyeket oly apostoli buzgalommal szolgál s igyekszik általánosítani a mi kedves volt vendégünk s így némileg előkészített talajra talált a híveknél. Könyekre