Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-16 / 7. szám

zuk, megmutatja a helyes eljárást mindenkivel szemben. A római katholikusoknak mondjuk meg, hogy ha csakugyan komolyan a Krisztus egyháza tagjai akarnak lenni, a pápa csalhatatlansága a miseáldozat s papnőtlenség nélkül sokkal könynyebben lehetnek. A hitetlen protestánsnak, a* ki mindig azt hajtja, hogy neki szabad nem hinni, szabad a Krisztus kezébe szegeket verni s szabad a feltámadott Krisztus nélkül élni, mondjuk meg, hogy mindez kétségkívül szabad, de okosabb volna a szabadságot felhasználni, a Krisztus szeretetének melegét szétárasztani s új életre kelni. Az orthodox protestánsnak mondjuk meg, hogy a talentom, a mit rejteget, igaz pénz, de ha csak rejtegeti és elássa és nem forgatja, hát akkor minden orthodoxia sem menti meg attól, hogy rest ós haszontalan szolgának nevezze az Úr. A socialdemokratának mondjuk meg, hogy kétségkívül sok tekintetben igaza van, a mikor a bajokra rámutat, de hogy ha a munkások százezreit a Krisztusban vetett hittől akarja megfosztani, akkor ő követi el ellenük a legnagyobb bűnt. Az önző, ledér és élvsóvár világfiaknak mutassuk meg, hogy az Isten országa terjesztése nemesebb gyönyörűségeket ád, mint a szegény lányok becsületének elvétele. A honatyáknak mondjuk meg, hogy ha az evangelium megvetése által elzülleni hagyják az erkölcsöket s engedik, hogy igen sokan alárendeljék a közérdeket saját érdekeiknek, hát ők lesznek a haza legnagyobb ellenségei. A nőknek mondjuk meg, hogy fiaik ós leányaik erkölcseire jobban vigyázzanak s csináljanak ellenzéket a tisztességtelen férfiak üzelmeinek. Ha pedig valaki azt mondja, hogy mindez nagyon nehéz dolog, sok fáradságba és ünneptagadásba kerül a kivitele, hát annak csak azt mondjuk, hallja ós értse meg azt az éneket, a melyet az evangéliumot szerető hívek a világ minden részében kétszeres buzgósággal zendítenek meg e napokban, kérjen és vegyen erőt Istentől, a mi erős várunktól ós tanulja meg, hogy: A mi erőnk mitsem használ, Mi csakhamar elveszünk, De az a hős mellettünk áll, A kit küldött Istenünk. Kérded, hogy ki az? Jézus Krisztus az. Élet Ura, Isten ; Kivüle más nincsen. A küzdtért Ő tartja meg. Szabó Aladár. Kétféle mérték. Nem rég egy szolgabiróval beszélgettem, ki jelenleg m. kir. anyakönyvvezető is. Beszélgetésünk tárgya a régi (egyházi) és az új (állami) anyakönyvvezetés s a kettő közötti különbség volt. Több pontra nézve nyilvánítók már nézeteinket, midőn a szolgabíró ezt a meglepő nyilatkozatot tette: »Ezentúl kevesebb lesz a törvénytelen gyermek, mint eddig volt*. Természetes, felelém, mert az új házassági törvény lehetővé teszi a törvényes házasságra lépést olyanokra nézve is, kik az egyházi törvények szerint házasságra nem léphettek. »Nem így értem a dolgot, mondá a szolgabíró, hanem úgy, hogy ezentúl több eset lesz rá, hogy a törvénytelen gyermek, mint törvényes lesz az anyakönyvbe bevezetve.« Egy nagy kérdőjellé váltam e nyilatkozatra. Hogyan nyilatkozhatik így az állami anyakönyvvezetésről annak egyik functionariusa? Hajlandó voltam először tréfára venni a dolgot, azonban az én szolgabirám csakhamar meggyőzött arról, hogy komolyan beszél. »Lássa Uram — mondá — az Anyakönyvi Törvény (1894: XXXIII. t.-c.) illető fejezetében egyetlen szó sincs arról, hogy az anyakönyvvezető miképen szerezzen meggyőződést a gyermek törvényes vagy törvénytelen voltáról: a 23. §. csakis általánosságban mondja ki, hogy »Az anyakönyvvezető köteles a felek szóbeli vagy írásbeli bejelentésének helyességéről, ha abban kételkedni oka van, alkalmas módon meggyőződést szerezni* ; hasonlóképen a belügyminiszteri Utasítás 54. §-ának harmadik bekezdése azt rendeli, hogy »ha az anyakönyvvezetőnek alapos kételye van az iránt, hogy a törvényes házasságból származottnak bejelentett gyermek szülei csakugyan házasok-e, jogosítva van a házassági anyakönyvi kivonat rövid záros határidő alatti felmutatását kívánni és addig, míg ez meg nem történik, a bejegyzést elhalasztani. Az elhalasztás a jelen utasítás 30. §-a szerint jegyzékbe veendő*. Én tehát, folytatá a szolgabíró, csakis alapos kétely esetén vagyok jogosítva (de ekkor sem kötelezve), hogy a szülék házassági bizonyítványát beköveteljem. Mivel pedig az, hogy forog-e fenn kétely és pedig alapos kétely a szülék törvényes házasságára nézve, a legnagyobb mértékben az egyéni felfogástól függ; mivel továbbá az egész anvakönyi törvényen átvonul az az intentio, hogy a feleknek a bizonyítás lehetőleg könnyűvé és olcsóvá tétessék: én a magam részéről, különösen az apa által törvényesnek bejelentett gyermeket feltétlenül törvényesnek írom be, a nélkül, hogy a szülék házassági bizonyítványát bekivánnám*. Be kellett vallanom, hogy a törvény és utasítás szerint a szolgabírónak igazsága van. Mindazáltal, nem elégedvén meg egy ember felfogásával, igyekeztem több m. kir. anyakönyvvezetőt megkérdezni e tárgy felől s mondhatom, hogy kivétel nélkül azon az állásponton vannak, melyet a szolgabíró kifejtett. Ekkor aztán elgondoltam, hogy milyen más mértékkel mért nekünk, anyakönyvvezető lelkészeknek, e ponton 13*