Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-20 / 25. szám

órában, bevezetnék a jelölteket a középiskolák összes tananyagába. Két szaktárgy mellett kötelezővé kellene tenni a magyar irodalmat s a magyarok történetét minden növendékre; még pedig úgy, hogy az egyik órán, vagy egy héten keresztül a tanár és a reá következő órán a t. jelölt adja elő ugyanezt. A t jelölteket be kellene osztani felekezeti különbség nélkül a helyben létező középiskolákhoz, melyekben a szaktanár útmutatásai szerint s jelenlétében havonkint egy-egy órán tanítanának; óra után a szaktanár megtenne jóakaratú megjegyzéseit. Heti 12 órában hallgatnák egyszersmind az egyetemi előadásokat; a kollokválás félévenkint kötelező volna, kivéve a negyedik félévit, a mikor szakalapvizsgálatot tennének. Az egyetemi előadásokból alkalmas asszisztensek instruálnák őket. Az internátus igazgatósága a harmadik év végén bizonyítványt állítana ki, melyben egyedül azt igazolnák, hogy a jelölt a három évet tényleg bevégezte. Ezen bizonyítványnyal s a szakvizsgálati értesítővel azután középiskolákhoz alkalmaztatnának két évig 800—900 frt fizetéssel — rendes heti óraszámmal — gyakorló tanárokul; a második év végén egy — középiskolai tanárokból alakított — bizottság, élén az illető iskola igazgatójával, vagy a kerület főigazgatójával, vizsgálná meg őket, két szaktárgyuknak az egész középiskolai tananyagot felölelő köréből és a paedagogiáből. Az ezen csak szóbeli vizsgálatról kiállított bizonyítvány lenne — általános osztályzattal — az oklevél, melynek megszerzése után azonnal rendes tanárokká neveztetnének ki. így felruházva tudománynyal, ellátva tanítási és nevelési habitusokkal, teljessé válna a tanárképzés. Megszűnnék a túlterhelés s eredményesebb lenne a tanítás, mert a tanárok kezdettől fogva tudnának alkalmazkodni növendékeik értelmi fejlettségéhez, nem tömnék őket, mint a libákat, hanem csak annyit tanítanának és magyaráznának, mennyit azok meg is emészthetnének. Kerülnék a divatozó theoretikus szőrszáihasogatásokat, mint a milyen X. atvámfiával is pld. megesett. Tanítgatta az első osztályban a magyar nyelvet, s mivel 8—9 hónapon keresztül a »majd, még, alig megyek* és ehhez hasonló idő és cselekvési különbségek árnyalatainak magyarázatával egy helyben vesztegelt, a főigazgatótól pótló órák adására utasíttatott, hogy — ezen finom árnyalatok mellőzésével — legalább főbb vonásaiban elvégezhesse a hátralevő tananyagot. Ex uno disce omnes! Ezzel majdnem mindnyájan így voltunk s a mai tudós rendszer mellett leszünk is. Az utasítások és a tantervek csekély módosítással maradhatnak a mostaniak; mert ezeknél jobbakat kívánni sem lehet, a tananyagot sem lehet redukálni. Azonban a tananyagot máskép kell beosztani s a tankönyveket átalakítani. Egyszerű, rövid, könnyen átérthető és a mi a fő, az egyes vidékek és az egyes osztályok értelmi nívójához alkalmazott tankönyv-irodalmat kell teremteni. A tanárhiány — a melyet a rohamosan emelkedő és keletkező iskolák előidézhetnek — legalább addig, míg a tanári állás méltányosabb ellátásban és elbánásban részesül, részben pótolva lenne, mert egy évvel hamarább jutnánk tanerőkhöz. Meg kellene szüntetni az úgynevezett tanárképezdéket, melyeknek az ilyeténképen berendezett internátusok mellett gyakorlati hasznuk úgy is elesik; a reájuk fordított költségek pedig az internatusoknál lennének felhasználhatók. Az egyetemek ezen kiegészítéssel mai rendszerükben — mivel mint tudományos intézetek teljesen megfelelnek hivatásuknak — meghagyandók. legfeljebb a tananyag egymásutánjára s a tanárok és hallgatók közti viszony melegebbé tételére kellene nagyobb gondot fordítani. Az internatuson kívül levő többi hallgatókra, nézve a mostani szabályzatok lennének kötelezők. Idővel, ha módunkban leend e kettős képzés eredményéről ítéletet mondani, lehet majd a filozófiai kar szervezetén változtatni, most azonban indokolatlan és korai lenne. Szervi összefüggésbe kellene hozni a középiskolai tanárképzéssel a kereskedelmi és polgári iskolaiakét, még pedig úgy, hogy az internatusban ily szakosztályok létesíttetnének, növendékei nem lennének az egyetem kötelezett — hanem ha akarnak, rendkívüli — hallgatói, de e helyett több heti órában, szóval a mai paedagogiai rendszer szerint végeznék stúdiumaikat: de ha bármikor a kerületi bizottság előtt helyüket megállnák, a középiskolai professorokkal teljesen egyenlő jogokban részesülnének. A tanítókra is ki kellene mondani, hogy a polgáriskolai szakosztály elvégzése után polgári iskolákban, sőt középiskolákban alkalmazhatók. Előbb-utóbb úgy is le kell rontani azon válaszfalakat, melyek kulturális téren működő egyéneinket eddig egymástól elválasztották, s meg kell adni a lehetőségét, annak, hogy ha egyesek képességet és hajlamot éreznek magukban, tovább haladhassanak. Nemz. Iskola.

Miklóssy Sándor. TÁRCA. A szolnoki ev* ref. egyház és temploma építésének története. Ha gondolataim visszaszállnak a közelmúltba, mikor még csak kis filia volt a szolnoki ref. egyház egy kis szerény imaházzal s összehasonlítom azt a jelennel, az imádat és hála hangjait kell elrebegni ajkaimon a mindenség urához, ki bennünket ily mértékben atyai gondja alá vett s a felebaráti szeretet tényeiért, mely valláskülönbség nélkül árasztotta jótékonyságát mireánk. Valóban kevés ref. egyház mutat oly gyors fejlődést, mint a mienk mutatott az utóbbi 10 év alatt. Ezen gyors fejlődésre, lázas tevékenységre s az abban résztvevők buzgóságára akarok most pár szóban rámutatni. Igen természetes, így nem lehet célom visszaszállni a reformáció századához s kimutatni azt, hogy Szolnokon akkor is volt ref. egyház, mint szegedi Kiss István élettörténetéből kitetszik, nem lehet arról a II. Rákóczy Ferenc idejében keletkezett s legendaszerű hazafiságáról s mély vallásosságáról ismert, két ref. egyházról sem szólanom, melynek élete csak öt évre 1704 —1709-ig terjedt. A jelenlegi egyház életének kezdőpontja a politikailag oly nevezetes 1867. évre vihető vissza. II. Rákóczy Ferenc leveretése után nyoma is eltűnt Szolnokról a reformátusoknak s fel van jegyezve, hogy 1848-ig nem is volt szabad itt nekik megtelepedni. A forradalom után Szolnok élénkülő forgalma által vonzatva, már az ötvenes évek elején telepedtek Szolnokra egyes ref. iparosok, hivatalnokok, ügyvedek, de egyházzá természetesen csak később alakultak, hogy melyik évben, biztosan kimutatni nem lehet. Első gondnok Borostyám László ügyvéd, pénztáros pedig Nagy József volt. Az bizonyos, hogy 1867. évben az egyházközség, mint filia létezett, mert csak így lehet érteni, hogy a gróf Szapáry-utcában volt egyházi telket, melyhez a vármegye és a kincstár is igényt tartott, Lónyay Menyhért akkori pénzügyminiszter a vitás tulajdonjogú telket a szolnoki ref. egyháznak ajándékozta. Ezen ajándékozás 1869. évben vált ténynyé, a