Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-01-03 / 1. szám

lyel 56. a nélkül 127, római kath. 145, g. kath. 18, görög keleti 18. ev. ref. 13, ág. ev. 35, unitárius 0, izraelita 3, magánjellegű segélvlvel 23, a nélkül 65. A mint látjuk, az állam részint saját óvodáival, részint segélyeivel elől jár a példaadásban. Ez helyesen is van így. A gyermek­nevelés állami tőke, mely busásan hozandja meg annak idején a maga kamatait. Ide temetni a krajcárokat, áldást­hozó üdvös dolog; csak az a baj, hogy krajcárok s nem milliók alkotják e tőkét. Hiába, így van ez, ha mannliche­rekkel kell őrizni az ország olajágát. E kimutatás szerint mi protestánsok igen gyengén állunk. Úgy látszik, azok az idők (melyekre oly büszkén szeretünk hivatkozni), mi­kor mi voltunk a nevelésügy zászlóvivői, lassanként ha­nyatlani kezdenek. Minden téren le-leszorulank. Nevelés­ügyünk nagy ügygyel-bajjal küzdelemmel van fentartva úgy a hogy. Lazul az összetartó, éltető szellem, gyérül a hitbuzgóság, az áldozatkészség. Ez nem jól van így! Az óvóintézetek nagy szolgálatot tesznek a magyar nyelv szolgálatában; a fentartott 1757 óvóintézet foglal­kozási nyelve 1469-ben kizárólag a magyar, bár más rész­ről sajnos, hogy maga a miniszteri jelentés kénytelen kiemelni azt a tényállást, hogy a hivatali előd a legkomo­lyabb törekvése dacára sem bírta a magyarul absolut nem tudó óvókat teljesen eltávolítani a kisdedóvás teréről. Az óvóképző-intézetek tanárait az állam úgy képez­teti ki, hogy időközönként a jelesebb polgári, ritkán elemi iskolai tanító közül óvóképző tanári tanfolyamra berendel egynehányat, kiket aztán természetesen teljes ellátásban, illetve megfelelő összegekben részesít. E tanfolyamokat nyilvánosakká kell tenni, hogy necsak azok vehessenek bennök részt, kiket az állam kiszemel, hanem azok is, habár felekezeti intézetekben működnek, kiket e pálya iránti hajlam s ügyszeretet vezérelte oda; ezt kívánja a méltányosság, de főleg a felette fontos ügy jól felfogott érdeke is. Eperjes. Simkó Étidre. TÁRCA. Augustinus helye a dogmatörténelemben. * Jelige : »Ein Fürst im Reiche des Geistes.« (Hase). Bevezetés. A keresztyén hittan fejlődési képessége. A dogmaal­kotás századai; kiváló dogmatikusok jelentősége; Au­gustinus helye a dogmatörténelemben. A keresztyén egyház története történet a szó igazi értelmében, mert valódi fejlődés. Nem szól valamely be­fejezett és azért holt hagyománynak sorsáról, hogy meny­nyiben sajátították el az emberek, hanem gazdag válto­zatosságban tünteti fel az évszázadok mozzanatait, melyek mind benső összefüggésben állanak a kezdettel és még­* V. ö.: Augusiini Opp. X. Tom. Bas'l. 1556; Dorner, Aug. és Herzog R. E. 2I; Reuter, Aug. Studien; Eucken, Lebensanschauun­gen grosser Denker 1890; Ritter. Christl. Phil. íl. k. ; Eottmanner, Augustinismus 1892; Wiggers, Aug. und Tel. 2 köt. 1833; Voigt, Comra. de theoria Aug., Tel., Semip. et Synerg. 1829; Landerer, Verliáltn. von Gnade und Freiheit (Jahrb. f. d. Theol. II. évf.); Ribbeck, Donatus u. Aug 1855; Etauscn, Aug. Scripturae inter­pres 1827; Baur. Versöhnung (1838) és Dreieinigkeit u. Mensch­werdung (1841), valamint dogmatörténelme (1847); Hamack, (III. k. 1890) és Loofs (18H0) dogmatörténelmei. — Hamack, Aug.'s Conf. 18ft8; Berthel, Monica 1852; Roos, Aug. u. Luth. 1876; Nebe, Gesch. d. Tred. f. k. 1879; Köstlin, Luthers Theol. 2 köt. 1883. sem azonosak vele. Ezen élő fejlődési a keresztyén vallás nemcsak megengedi, hanem egyenesen követeli. Mert ala­pítója, Krisztus, nem kész hittani rendszerrel ajándékozta meg az emberiséget, hanem életelvet oltott belé, a mely­nek öntudatra emelését és kifejtését azoktól várja az élet, a kikben ezen elv aránylag nagy mértékben személyesült. Míg Jézus tanítványai az első szeretet közvetlenségében éltek Urokkal, az emberiségbe oltott új életelv elméleti kifejezésre nem jutott. De Jézus halála után csakhamar megindul az az óriási szellemi munka, mely a keresztyén hitnek tartalmát egyes elemeire felbontja, az emberiségnek saját erejéből eladdig szerzett szellemi birtokához viszo­nyítja s ily módon egyrészt távol tartani igyekszik mind­azon elemeket, melyek a keresztyén hit lényegével ellen­keznek, másrészt fölvenni avagy áthasonlítani a többé­kevésbbé rokon elemeket. A dogmaalkotás e nagy mun­kája nagyjában az V. században fejeződik be; nem úgy azonban, hogy minden további fejlődést kizárna. Ellen­kezőleg, valamint minden megoldás új kérdéseket vet föl, úgy az első századok egyházának dogmaalapzatán csak ezután, igaz hosszú szünet után, épülnek fel a különböző egyházak hittanai. Ama korszaknak vége felé, melyet a következő szá­zadok különféle irányai egyaránt alapjoknak tartanak s a melyre kevés kivétellel mind hivatkoznak igazuk bizo­nyítása végett, a dogmaalkotás idejében s mint ennek egyik legkiválóbb munkása élt Augustinus, a ki egyrészt a megelőző fáradozások gyümölcseit szedve összefoglalta az eladdig tisztázott kérdéseket, tehát a multat bezárta, másrészt az összefoglalás e fejlesztő munkájával tápláló anyagot biztosított a jövő számára. Az exact történetíró sem tagadhatja el, hogy az isteni gondviselés oly korszakok végére, melyekben az em­beriség nagy eszmekészletet hordott össze, egy-egy hatal­mas egyéniséget állít, a mely azt alakító s egyúttal te­remtő erejével áthatva s összefoglalva, mint örökséget jövendő nemzedékekre hagyja. Lehet, hogy ezen örökség­nek sokáig csak rongyait veszi figyelembe az utókor vagy anyagi, külső érdekek akadályozzák meg a birtokba vételt, mint épen Augustinus hagyatékával történt: de maga az örökség nem vész el és jön idő, mikor az utódok annak segélyével kezdenek meg új életet. Miután az egyház befejezte volt a külső létért folyt harcát, az óvilág szellemeivel kellett megküzdenie. Ez a küzdelem ugyan már Konstantinus előtt kezdődött, sőt első nyomai visszavezetnek az apostolok korára: de na­gyobb mérveket csak most öltött, miután az óvilág végső erőmegfeszítéssel életre-halálra hívta ki az új világot. A keleti vallássyncretismus a manicheismusban, az antik gö^ög szellem az új platonismusban kisértett, az órómai világnézet a skepsisben haldokolt. Velők szemben az erő­teljes ifjúkorát élő egyház. A keleti egyház, vagy ana­chronismus nélkül szólva az egyház keleti része görög szel­lemi mozgékonysággal aránylag gyorsan rendezte külső viszonyait és kutatta az új istenségnek titkait, nyugaton a hagyományos római méltósággal és gyakorlati érzékkel vetették meg az egyháznak, isten országának mint földi intézménynek alapját. A ki ezen egyház területén, mint pogány született és miután az ókornak ama különféle irányain átmenve lelkileg és valósaggal átélte saját kor­szakát, a keletiek tudományát hazája keresztyén müveit­ségébe fölvette: Augustinus, kit épen fejlődése képesített arra, hogy századokon át a theologia terén vezérférfiú lehetett, más egyházi téren pedig és kultúrtörténeti szem­pontból a legújabb időkig kiváló tekintély. Sopron. Jausz Vilmos. theol. tanár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom