Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-01-17 / 3. szám

A tanárvizsgáló bizottság kiadott 20 oklevelet. Ösz­szesen 130 vizsgálat folyt a bizottság előtt. A budapesti kir. József-műegyetemen volt 60 tanár, 5 szaktanító és 28 tanársegéd, összesen 93. Hallgatók száma az 1893/94. tanév I-ső felében 934, vagyis 124-gyel több, mint egy évvel előbb. Ezeknek 47% a mérnöki, 35% a gépész-mérnöki, 11% az épí­tészeti, 3% vegyészi és 1% az egyetemes osztályba tar­tozott. 3% pedig rendkívüli hallgató volt. Budapesti 197. Újonnan beiratkozott hallgató volt 301, közülök 149 gimnáziumból, 152 reáliskolából jött. Vallásra 321 r. kath., 4 g. kath., 18 gör. keleti, 90 ev. ref., 113 ág. ev., 2 unitárius, 382 izraelita. Anya­nyelvre 828 magyar, 78 német stb. A műegyetem költségei 1893-ban 256.839 forintot tettek ki. Kiadtak a mult tanévben 14 építészi. 75 mér­nöki, 28 gépészmérnöki, két vegyészi oklevelet. Hittani intézet volt 1893-ban 52. Ezek közül róm. kath. 30, g. kath. 4, gör. kel. 4, ev. ref. 5, ág. evang. 7, unitárius 1, izraelita 1. Itt megjegyezzük, hogy az ág. ev.-ra vonatkozó adat nem felel meg a tényeknek, mert négy theol. intézetet sorol fel Erdélyben, holott a szászoknak theologiájuk nincs. Az á négy csak tanítóképző lehet, mely azonban való­színűleg predigeri szolgálatra is képesít. Ezen intézetekben volt 306 tanár és 1629 hallgató. A hallgatók közül 857 r. kath., 162 gör. kathol, 161 g. kel., 204 ev. ref., 136 ág. ev., 9 unit., 100 izr. Anyanyelvre 955 magyar, 167 német, 222 román, 96 tót, 81 szerb, 41 horvát, 46 ruthén. Jogakadémia volt 1893/94-ben 10. Ezeken volt 113 tanár és 943 hallgató. A hallgatók számát tekintve, az akadémiák így sorakoznak egymásután: debreceni ref. 174, nagyváradi királyi 136, pozsonyi királyi 111, eper­jesi ev. 105, pécsi püspöki 94, kassai állami 75, mára­marosszigeti ref. 73, sárospataki ref. 62, egri érseki 61, kecskeméti ref. 52. A hallgatók összes száma 1871/72-ben 1925 volt, fokozatosan hanyatlott 1885/86-ig, a mikor csak 672 volt, azóta ismét emelkedőben van egészen maig. Az 1893/94-ik év első felében volt hallgatók 929-nyi számából volt 391 r. kath., 51 g. kath., 28 gör. keleti, 131 ev. ref., 97 ág. ev., 71 izraelita. Anyanyelvre 854 magyar, 27 német, 34 román stb. Eperjes. Dr. Szigethy Lajos. TÁRCA. Augustinus élete. (Vége.) 3. Augustinus skeptikus; a benső meghasonlása; Rómába, innen Milanóba megy. Mint leszerelt hajó tévelygett lelke és ez elhagya­tottságában a skepsis elméleti nihilismusába vetette ma­gát. Kiki a maga nézetét tartja igazságnak, igaz igazság nincsen, s ha van, oly mélyen rejlik, hogy emberi ész nem hatolhat le hozzá. Elvesztvén lelke támaszát, az egyház keresztyénsége jut ugyan ismét eszébe, de a régi kéte­lyekhez új járult: az anyag mint ilyen gonosz lényeg, Krisztus nem születhetett testben. Keresztyén tudóssal sze­retne vitatkozni. A manichaeus dualismus alól tehát még nem szabadította fel magát. Lelki állapotát tűrhetetlennek találja: benseje csupa ellentmondás. Kételkedik minden igazságban : mégis végtelenül szomjúhozza; az élet számos hiúságáról lemondott már, diadalra juttatva jobb érzését, mégis fogva tartja a becsvágy és nemi ösztöne. Hozzá­járult tanulóinak magaviselete. A miben néhány évvel ő maga mesterkedett, ugyanaz őt keserítette el most. Elkí­vánkozott. Pártfogóját és Karthagóba jött anyját elámítva hajóra szállt és Rómába ment. A nyugat fővárosában megbetegedik, fölgyógyul, a manichaeusokkal ismét barátságosabb viszonyba lép, a kik a híres férfiút a maguk emberének tartották. Nem­csak a hallgatók, hanem a kiválasztottak is befogadták őt, a ki még egyre azt vélte ; hogy »nem mi magunk vét­keztünk, hanem valamely bennünk levő idegen természet«. »Hízelgett büszkeségemnek, hogy nem én magam vagyok vétkes.* Rómában megcsalták tanítványai. Midőn tehát Milanóban egy nyilvános rhetori tanszék megürült, ő is pályázott és épen azok ajánlották Symmachus városi praefektusnak, a kiktől ezen távozása által örökre elide­genedett. 4. Ambrosius beszédei. Augustinus nyiltan szakít a manichaeusokkal. Lelki nyugtalansága, érzékisége és dicsvágya miatt; félelr e. Visszavonulási terve. Milanóban Ambrosius püspökhöz került, a kinek ha­talmas egyénisége kezdettől fogva mély benyomást tett reá. Megszerette őt, még nem mint az igazság tanítóját, hanem mivel jóindulattal fogadta. A kiváló szónoknak egyházi beszédeit hallgatta, még csak tisztán szónoki szem­pontból; kedvet talált előadásában, mely nem volt ugyan oly fényes és behízelgő mint Faustusé, de sokkal kedvesebb. Azonban a beszédek tartalma elől sem zárkózhatott el; lassankint belátta, hogy a keresztyén hit igazsága még sem annyira tehetetlen, mint a manichaeusok állították. Különösen azon beszédek tetszettek néki, melyekben Am­brosius egyes ószövetségi helyeket magyarázott, az akkor kedvelt allegorikus módon, oly helyeket, melyeknek betű­szerinti értelme lelkileg megölte volna Augustinust. Abban fáradozott most, hogy a manichaeusok tanát hamisnak bizonyítsa be. Egész gondolatalkotmányukat leronthatta volna, — mondja maga — ha képzelhetett volna szellemi substantiát. De mint már erősen kételkedő, nyiltan is el­hagyja a szektát és elhatározza, hogy szülei egyházában egyelőre megmarad katechumenosnak. Minél közelebb jutott a keresztyén igazsághoz, annál mélyebben érzi előre tö­rekvő lelkének s az érzékiséghez ragaszkodásának fájdal­mas ellentmondását. Bámulja Ambrosiust, de fölötte nagy tehernek tartja annak nőtlenségét. Anyja, kit fiának sze­retete hazájából utána űzött, reábírja arra, hogy elbocsátja azt a nőt, kivel 13 esztendeig élt és házasságra lép. Mivel azonban menyasszonyára még két évig várnia kellett, más nővel kezdett új viszonyt. A finomabb hiúságtól sem tud még megszabadulni, bár érzi nvügét. Egy fényes di­csőítő beszéde után hazatérve ittas koldust pillant meg, a kihez hasonlítja magát, mert mint amaz a bortól, úgy ő hiú dicsőségtől részegedett meg. Érzéki természete és dicsvágya miatt később is sokszor panaszkodott kísértések ellen. Növelte elégedetlenségét a félelem. Gyermekkora óta nem érzett ily lelki nyugtalanságot. Római betegségé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom