Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-10 / 2. szám

A fankötelesek száma a leforgott év alatt valamennyi csoportnál növekedett; míg a tényleg iskolába járóké a német, és szerbeknél apadást mutat. 3. Az iskolázás módja és eredménye, A tényleg iskolába járó 2,232.315 gyermek közül a törvényes 10—8 hónapos tanévet befejezte: 1,922.986, vagyis 86*15%, nyolc hónapnál rövidebb ideig járt 309,329, vagyis 13-85%. Az 1892/93. tanévben volt 15,349.368 félnapi iga­zolatlan mulasztási eset, ezek közül birsággal sújtatott 1,006.337, ellenben felmentetett 14,343.031 eset. Ezen bír­ságokból befolyt 40082.19 frt. átlag véve minden egyes mulasztás után 32 krajcár. Rengeteg mulasztás ez! 15 millió félnap »igazolatlan*! Csodálatos, hogy mégis csak egy millió kerül büntetés alá. A mult évhez képest ugyan javulás mutatkozik, de még így is megbotránkoztató ez az álla­pot. 15 millió igazolatlan mulasztásból, 14 milliót igazol­nak; érthetetlen dolog! A mi igazolatlan, az igazolatlan. Ha egyszer beírta a tanító az igazolatlant, meg is kellett fontolnia az esetet, csak valót írhatott be; mégis igazol­tatott 14 millió. Úgy a tanítók, mint a községi elöljáró­ságok felületesen veszik e dolgot. E szomorú állapotokat meg kell szüntetni, a kellő szigor alkalmazásával; érje méltó bűnhődés a bűnöst, bárki legyen is az. Hol van itt a tanító komolysága, avagy tekintélyének megóvása? A bejelentett mulasztásokat azonnal el kell intéztetni, nem pedig hónapok multán, avagy a következő tanévben, mikor sem a szüle, sem a tanító nem tud már számot adni róla. Másrészt enyhíteni kell a nép nyomorán; minden iskolát fentartó közeg istápolja a maga szegényeit necsak tan­könyvekkel, de legalább téli ruhával is. Az iskolába járók közül minden szükséges tankönyv­vel bírt 2.068,533 vagyis 92 67°/ 0 , tankönyvvel nem bírt 163,782 vagyis 7'33°/0 - -Az előbbi évhez képest javulás mutatkozik. A népiskolai összes bevételeknek 1'07%, vagyis 177,333 frt fordíttatott szegény tanulók segélyezésére. — A mindennapi iskolák tanfolyamait elhagyták 255,974-en, kik mindannyian tudtak írni és olvasni. Ezen adatnál felemlíti a jelentés, hogy az ország állami s egy pár fele­kezeti tanítóképzőiből kikerült tanítók a haladottabb paeda­gogiai tudomány alapján készíttetnek elő szakpályájukra; míg a többi felekezeti tanítóképző nem ad hasonértékű munkásokat a népnevelés ügyének. A közoktatási törvény negyedszázados törekvése sem bírta oda vinni a nép­oktatás ügyét, hogy a hitfelekezetek a nemes versenyből kivegyék kellőmértékű részüket; még most is minden ké­pesítés nélküli tanítókat alkalmaznak. Ez igaz s szomorú való. Mi tudjuk leginkább fele­kezeti tanítóképző-intézeti tanárok, hány iparosból lett s alkalmazásban levő tanító van még szerte e hazában. Mennyi bajunk van velők, míg 5 — 6 évi gyötrelmes kín­lódás után nagy nehezen oklevelet szereznek. De más­részt igaz az is, hogy a miniszter ezen panasza évről­évre meg-megújul, a bajon segítve még sincs. Javítani kell a tanítók anyagi helyzetét, hogy így érdemes legyen a tanítói pályára lépni, ne fogdosni kelljen a növendé­keket. Másrészt egyöntetűvé kell tenni a tanítóképzést. Az állam kezében van a főfelügyelet, a hatalom, éljen vele! Eltekintve a vallástanítástól s kántorképzéstől, mért nem hat oda, hogy más ügyekben állami s felekezeti tanító­képzés egyöntetű legyen; valamennyi tanítóképző egyenlő, a kor kívánalmainak megfelelő színvonalon álljon ? Köte­tekre megy a tanítóképzés reformálásával írott értekezések száma. Eredmény nem sok. Papirkorszakot élünk! Refor­málni kell, de nemcsak az állami tanítóképzőket, mert ha a felekezetek továbbra is toldozni-foldozni, tákolni fogják e fontos ügyet, akkor a jelentés ezentúl is csak panaszokkal fog előállhatni, örvendetes haladást, javulást hirdető tények helyett. A kor kívánalmainak megfelelő jő tanítóképző-inté­zetekre van szükség; még pedig legyenek azok felekeze­tiek és államiak: amazokra is szükség van, létjoguk meg­dönthetetlen ; a fő az, hogy mindannyian jók legyenek, egyenlő s megfelelő színvonalon álljanak, bennök haza­szeretetet, vallásosságot és szabad gondolkozást fejlesztő szellemben egyöntetű s egységes tanterv alapján neveljék a leendő tanítókat. Eperjes. Simkő Endre. TÁRCA. Augustinus élete. Augustinus maga írta meg az életrajzát. Vallomá­saiban, melyekben a 46 éves férfiú eladdig lefolyt éveit, mint töredelmes bűnbánó, páratlan őszinteséggel Isten szent színe elé állítja. Ha különösen ifjúságának történetében túloz is, korának hazug rhetorikája túlzásnál messzebbre ragadhatta. 1. Szülei, különösen Monica; gyermekkora. Első tanul­mányai; érzékisége. Adeodatus. Cicero Hortensiusa; a szentírás egyszerűsége. Numidiának egy kis városában, Tagasteben született 354. nov. 13-án. Atyja, Patrícius, városi tanácsos és kis földbirtokos volt. A pogánysághoz, mint — úgylátszik — nem kiváló tehetségű férfiú, inkább szokásból ragaszkodott élete utolsó évéig, a mikor neje a keresztség fölvételére bírta. Augustinus nem szól különös kegyelettel atyjáról, a kinek hangulatos s ezért változékony jellemében nyerseség és jószívűség, családapai gondosság és könnyelműség egye­sültek. Annál bensőbben ragaszkodott anyjához, kinek em­lékét a confessiókban megörökítette (1. kül. IX. 17—34.) Monica, a keresztyén anyák híres példányképe, a legnagyobb türelemmel és önmegtagadással viselte el Patrícius hibáit; gyöngédségét s szeretetét még a nem egyszer ittas férjtől s a házasságtörő családapától sem vonta meg. Szigorúan egyházias volt vallásossága, de nem törvényszerű; az egy­ház tanát és a kegyes néphitet meleg bensőséggel hatotta át és üdvözítő hitét nemcsak szájjal vallotta, hanem első sorban életével, melynek csöndes hatalma megtörte nyers

Next

/
Oldalképek
Tartalom