Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-10 / 2. szám
A fankötelesek száma a leforgott év alatt valamennyi csoportnál növekedett; míg a tényleg iskolába járóké a német, és szerbeknél apadást mutat. 3. Az iskolázás módja és eredménye, A tényleg iskolába járó 2,232.315 gyermek közül a törvényes 10—8 hónapos tanévet befejezte: 1,922.986, vagyis 86*15%, nyolc hónapnál rövidebb ideig járt 309,329, vagyis 13-85%. Az 1892/93. tanévben volt 15,349.368 félnapi igazolatlan mulasztási eset, ezek közül birsággal sújtatott 1,006.337, ellenben felmentetett 14,343.031 eset. Ezen bírságokból befolyt 40082.19 frt. átlag véve minden egyes mulasztás után 32 krajcár. Rengeteg mulasztás ez! 15 millió félnap »igazolatlan*! Csodálatos, hogy mégis csak egy millió kerül büntetés alá. A mult évhez képest ugyan javulás mutatkozik, de még így is megbotránkoztató ez az állapot. 15 millió igazolatlan mulasztásból, 14 milliót igazolnak; érthetetlen dolog! A mi igazolatlan, az igazolatlan. Ha egyszer beírta a tanító az igazolatlant, meg is kellett fontolnia az esetet, csak valót írhatott be; mégis igazoltatott 14 millió. Úgy a tanítók, mint a községi elöljáróságok felületesen veszik e dolgot. E szomorú állapotokat meg kell szüntetni, a kellő szigor alkalmazásával; érje méltó bűnhődés a bűnöst, bárki legyen is az. Hol van itt a tanító komolysága, avagy tekintélyének megóvása? A bejelentett mulasztásokat azonnal el kell intéztetni, nem pedig hónapok multán, avagy a következő tanévben, mikor sem a szüle, sem a tanító nem tud már számot adni róla. Másrészt enyhíteni kell a nép nyomorán; minden iskolát fentartó közeg istápolja a maga szegényeit necsak tankönyvekkel, de legalább téli ruhával is. Az iskolába járók közül minden szükséges tankönyvvel bírt 2.068,533 vagyis 92 67°/ 0 , tankönyvvel nem bírt 163,782 vagyis 7'33°/0 - -Az előbbi évhez képest javulás mutatkozik. A népiskolai összes bevételeknek 1'07%, vagyis 177,333 frt fordíttatott szegény tanulók segélyezésére. — A mindennapi iskolák tanfolyamait elhagyták 255,974-en, kik mindannyian tudtak írni és olvasni. Ezen adatnál felemlíti a jelentés, hogy az ország állami s egy pár felekezeti tanítóképzőiből kikerült tanítók a haladottabb paedagogiai tudomány alapján készíttetnek elő szakpályájukra; míg a többi felekezeti tanítóképző nem ad hasonértékű munkásokat a népnevelés ügyének. A közoktatási törvény negyedszázados törekvése sem bírta oda vinni a népoktatás ügyét, hogy a hitfelekezetek a nemes versenyből kivegyék kellőmértékű részüket; még most is minden képesítés nélküli tanítókat alkalmaznak. Ez igaz s szomorú való. Mi tudjuk leginkább felekezeti tanítóképző-intézeti tanárok, hány iparosból lett s alkalmazásban levő tanító van még szerte e hazában. Mennyi bajunk van velők, míg 5 — 6 évi gyötrelmes kínlódás után nagy nehezen oklevelet szereznek. De másrészt igaz az is, hogy a miniszter ezen panasza évrőlévre meg-megújul, a bajon segítve még sincs. Javítani kell a tanítók anyagi helyzetét, hogy így érdemes legyen a tanítói pályára lépni, ne fogdosni kelljen a növendékeket. Másrészt egyöntetűvé kell tenni a tanítóképzést. Az állam kezében van a főfelügyelet, a hatalom, éljen vele! Eltekintve a vallástanítástól s kántorképzéstől, mért nem hat oda, hogy más ügyekben állami s felekezeti tanítóképzés egyöntetű legyen; valamennyi tanítóképző egyenlő, a kor kívánalmainak megfelelő színvonalon álljon ? Kötetekre megy a tanítóképzés reformálásával írott értekezések száma. Eredmény nem sok. Papirkorszakot élünk! Reformálni kell, de nemcsak az állami tanítóképzőket, mert ha a felekezetek továbbra is toldozni-foldozni, tákolni fogják e fontos ügyet, akkor a jelentés ezentúl is csak panaszokkal fog előállhatni, örvendetes haladást, javulást hirdető tények helyett. A kor kívánalmainak megfelelő jő tanítóképző-intézetekre van szükség; még pedig legyenek azok felekezetiek és államiak: amazokra is szükség van, létjoguk megdönthetetlen ; a fő az, hogy mindannyian jók legyenek, egyenlő s megfelelő színvonalon álljanak, bennök hazaszeretetet, vallásosságot és szabad gondolkozást fejlesztő szellemben egyöntetű s egységes tanterv alapján neveljék a leendő tanítókat. Eperjes. Simkő Endre. TÁRCA. Augustinus élete. Augustinus maga írta meg az életrajzát. Vallomásaiban, melyekben a 46 éves férfiú eladdig lefolyt éveit, mint töredelmes bűnbánó, páratlan őszinteséggel Isten szent színe elé állítja. Ha különösen ifjúságának történetében túloz is, korának hazug rhetorikája túlzásnál messzebbre ragadhatta. 1. Szülei, különösen Monica; gyermekkora. Első tanulmányai; érzékisége. Adeodatus. Cicero Hortensiusa; a szentírás egyszerűsége. Numidiának egy kis városában, Tagasteben született 354. nov. 13-án. Atyja, Patrícius, városi tanácsos és kis földbirtokos volt. A pogánysághoz, mint — úgylátszik — nem kiváló tehetségű férfiú, inkább szokásból ragaszkodott élete utolsó évéig, a mikor neje a keresztség fölvételére bírta. Augustinus nem szól különös kegyelettel atyjáról, a kinek hangulatos s ezért változékony jellemében nyerseség és jószívűség, családapai gondosság és könnyelműség egyesültek. Annál bensőbben ragaszkodott anyjához, kinek emlékét a confessiókban megörökítette (1. kül. IX. 17—34.) Monica, a keresztyén anyák híres példányképe, a legnagyobb türelemmel és önmegtagadással viselte el Patrícius hibáit; gyöngédségét s szeretetét még a nem egyszer ittas férjtől s a házasságtörő családapától sem vonta meg. Szigorúan egyházias volt vallásossága, de nem törvényszerű; az egyház tanát és a kegyes néphitet meleg bensőséggel hatotta át és üdvözítő hitét nemcsak szájjal vallotta, hanem első sorban életével, melynek csöndes hatalma megtörte nyers