Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-24 / 43. szám

vezetését szükségesnek óhajtja. A tiszántúli egyházkerület ... a családkönyvek vezetését csupán csak a lelkészek figyelmébe ajánlotta. A többi egyházkerületek határozataikat nem küldték be. Ennélfogva az 1887. évi konvent (78. a) jegyzőkönyvi szám alatt) a tiszáninneni egyházkerület indokolt javaslatát, a csatolt mintával együtt, mindenik egyházkerületnek megküldte azon újabb felhívással, hogy az ügyet tanácskozás tárgyává téve, véleményeiket a legközelebbi konventre adják be. Ugyanezen évben a „Debreceni Prot. Lap" 41—46. számaiban Zöld József nagybajomi ref. segédlelkész ösmerteti, minták kapcsolatában, az általa nagy gonddal és munkával elkészített nagybajomi családkönyvet. Pár héttel ezután, az 51. számban Révész Mihály idevonatkozólag a következőket írja: »Mit szólsz te mindezekhez kedves pályatárs, ki felfogva magasztos hivatásod, neki fekszel a százados mátrikuláknak s készítesz népboldogító családkönyveket! Nemde sajnálod, hogy a biblia kiüti kezedből vasárnap az anyakönyvet. Ne sajnáld ; hagyd a holtakkal foglalkozni a holtakat, mi pedig fogjuk az élet könyvét s prédikáljuk még a holtaknak is az életet! Majd eljö az idö, midőn eme monumentális könyvehet, a mátrikulákat az cülam átveszi s a nemzedék, mely át fogja adni azokat, hosszan elgondolkodva sóhajthat: Szent Isten, mennyit lehetett volna addig dolgozni Isten országa érdekében, míg ezen könyveket betű- és más rendben összeállították«. Ilogy a papság közvéleménye csakugyan inkább ellene, mint mellette volt a családkönyvek behozatalának, nyilván mutatják az egyes kerületekből az 1889. évi konventre beérkezett vélemények. »A dunántúli egyházkerület egyszerűen azt jelenté ki, hogy a családkönyvek vezetését elvben elfogadja, a mintára azonban semmi véleményt nem mond ki. A tiszántúli egyházkerület a családkönyvek vezetését a lelkészek figyelmébe ajánlandónak mondotta ki, azonban azoknak vezetését kötelezőleg elrendelni nem kívánja. A dunáninneni egyházkerület szintén nem kívánja a családkönyvek kötelező életbeléptetését; az erdélyi kerületben pedig — saját mintájuk szerint — már régibb idő óta kötelezőleg életbe van léptetve. Mindezek alapján felhívta a konvent az egyházkerületeket, hogy saját hatáskörükben, s az általuk jónak ítélt minták alapján igyekezzenek a családkönyvek vezetését életbeléptetni«. (1889. 60.) Ezen konventi határozatra a tiszéininneni egyházkerület 1889. évi tavaszi közgyűlésében »helyeselvén és elfogadván e tekintetben a konvent álláspontját, a családkönyvek vezetését nem mondja ki általánosan kötelezőnek, de belátva azoknak célszerű és hasznos voltát, felhivja azoknak lehető életbeléptetésére a lelkészek figyelmét«. (41. szám.) Ilyen értelemben határozott, úgy hiszem, a másik három egyházkerület is, vagyis — az erdélyit kivéve — egyik kerületünk sem rendelte el a családkönyvek kötelező vezetését; nem még a tiszáninneni sem, dacára annak, hogy 1887. évi Őszi közgyűlésében magéiévá tette a családkönyvek behozatalát ajánló bizottság munkalatéiban kifejezett elveket. Én azt hiszem, hogy a tiszáninneni kerület újabb (1889. évi) határozata is azt mutatja, hogy a ker. közgyűlés, vagy legalább annak többsége egyenesen meggyőződött arról, hogy a családkönyvekre fordítandó sok idö és féiradság egyáltalában nem cill arányban a velők és általok elérendő gyakorlati haszonnal. Határozottan ez a meggyőződésem nekem is; ennélfogva nem óhajtom, hogy konventi határozattá legyen a miskolci javaslat azon pontja, mely a családkönyvek vezetésének kötelező elrendelését kívánja, illetőleg indítványozza. Az állami anyakönyvek behozatalával beállott új viszonyok szerintem inkább gyengítik, mint erősítik a családkönyvek mellett felhozható indokokat. Erre nézve azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy álláspontom mellett a testvér ágost. ev. egyház egyik kiváló férfiának, Kund Samu főesperesnek véleményét hozhatom fel, ki a pozsonyi »Evangélikus egyház és iskolán f. évi 35-ik számában, a miskolci püspöki javaslatról írván, a családkönyvekröl a 278. lapon a következőket mondja: »Szent és való igaz, hogy a jó pásztor ismerje az ő juhait. De midőn isteni főpásztorunk ezt kötelességévé tette mindazoknak, kik az ő nyájának gondozására vállalkoznak pásztorokkal, alig gondolt statisztikai táblázásokra. Bizonyos esetekben jó szolgálatot tehet a papnak, ha egy-egy családnak származása mintegy képben áll előtte. Azért ám hozzuk be a családkönyveket, ám köteleztessenek a lelkiatyák ezeknek vezetésére. Azonban nagy terjedelmű egyházakban, hol ily kimutatásokra legnagyobb szükség lenne, megbízhatóság tekintetében mindig sok kétely férhet hozzcijok. Hogy ha pedig épen akkép kellene a családkönyveket berendeznünk, hogy a lelkipásztor egyházközsége tagjainak lelki életéről találjon maga előtt egy teljes képet, és ebből megtudja, hogy hova kell fordulnia lelki gondozói munkásságának nagyobb erejével, szóval: ha rövid kimutatás volna bevezetendő a családkönyvekbe, az egyes egyházhivek jelleméről, vallásosságáról, erényeiről, bűneiről stb., ekkor a lelkipásztor oly könyvnek kimutatására kényszeríttetnék, melyet az igazsághoz hiven, minden csalatkozástól menten az Ur vezet, ki a sziveket vizsgálja! Minél lelkiismeretesebb valamely lelkipásztor, annál sová-