Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-29 / 35. szám

kapkodásának számlájára lehet felróni; de be kell vallanunk azt is, hogy ez az értekezlet a legjobbat akarta, ele nem egészen jól volt megcsinálva. A. rendkívüli körülmények rendkívüli intézkedéseket követelnek. Hogy a püspöki kar, figyelembe véve az urgens necessitast, idejében egyöntetű utasításokról akart gondoskodni a lelkészek részére, nem hogy kifogásolandó, de teljes elismerésre és hálára méltó szándék; melyért ha valaki még törvénytelenséggel is vádolja s fegyelmi vizsgálattal fenyegeti érdemes püspökeinket — mint például a »Hazánk« f. évi 214-dik számának »Protestánsa« — legfeljebb egy szánó mosolyt érdemel. Tévedés volt azonban — szerintem — az, hogy a megtartandó protestáns püspöki tanácskozásba az unitáriusok különben igen tisztelt püspöke is bevonatott; az értekezletről szóló tudósításokban a prot. püspökök között az ő neve is ott szerepelt; mely körülmény sokak szemében olyan látszatot adott a dolognak, mintha egy erősen vitatott s legközelebb is óriási viharokat keltett sokoldalú és elvi fontosságú kérdésben a protestáns püspöki kar a maga nagy tekintélyét, minden szükség nélkül, a mérleg egyik serpenyőjébe akarta volna vetni. Az unitárius püspök úr tapintata azonban ezúttal is elejét vette, a dolog vége felé, a nagyobb bajnak. Nem jelent meg a miskolci értekezleten, s bár a »Sárospataki Lapok« 32-dik számának tudósítása szerint, a többi elmaradt prot. püspökön kívül az unitárius püspök úr is »levélben fejezte ki a vele már előbb nyomtatásban közölt munkálathoz való hozzájárulását«: ez a munkálat mindazáltal mint »a magyarhoni ágost. hitv. evang. és ev. ref. egyház püspökeinek javaslata« lett kibocsátva, Elégtétellel jegyezzük ezt fel a múltra és tanuságul a jövőre nézve! A miskolci értekezlet, mint mindenki tudja, nem egészen a konventi végzésnek megfelelőleg alakult meg. A kiküldött nem-püspök tagok közül csak Mitrovics Gyula vett ott részt; a többiek: Ivarap Ferenc, Darányi Ignác, Bartha Lajos és Szabó János elmaradtak. Miért törtónt ez, nem tudom és nem keresem; azt azonban, hogy a két testvéregyház vezérférfiai (már t. i. a kik Miskolcon egybegyűltek) e tárgyban együtt tanácskoztak s közös megállapodásra jutottak: szerencsés gondolatnak, üdvös és ezután is követendő eljárásnak tartom. Ennyit az értekezlet előzményeiről ós összealkotásáról. Tekintve már a munkálatot, mely ez értekezletből Mitrovics Gyula előadása ós jegyzősége mellett Kun Bertalan püspök úr aláírásával bocsáttatott ki, legelőször legyen szabad megmondanom, milyen utasítást vártam én a mi felsőbb hatóságainktól? Teljesen világos, határozott és kimerítő utasítást; olyat, a milyet a »Magyar Állama szerint a róm. kath. papok fognak kapni: »A lelkészkedő papság a legkisebb részletekig terjedő egyöntetű utasításokkal fog elláttatni, melyek oly világosan szólnak, hogy ha az utolsó órában adatnának is nyilvánosságra, azonnal teljes világot hoznának«. A mi »Utasításunk« vagy »Javaslatunk« — nem tudom, melyiknek nevezzem a kettő közül — bocsánat, nem ilyen. Ne essék senkinek se zokon, ha kimondom. Tudom én nagyon jól, hogy mi a különbség egy róm. kath. plébános és egy prot. lelkész működési köre, szabadsága, feladata és felsőbb hatóságához (mondjuk: püspökéhez) való viszonya között; de e lényeges különbségek ösmerete és méltánylása mellett is azt mondom, hogy én a magunk számára is olyan utasítást óhajtottam, mely, ha nem is »a legkisebb részletekben®, de legalább a fő és lényeges dolgokban kimerítő, határozott és teljes világosságot nyújtó legyen. A mi »Javaslat« cím alatt kiadott »Utasításunkban« találok olyat, a mi szerintem nem tartozik oda szükségképen; viszont nem találok olyanokat, a mik szerintem odatartoznának. E nagy gonddal és körültekintéssel készült munkálat első része, az alkotmányos úton hozott törvények iránti őszinte ós köteles tisztelet hangsúlyozása után egy nagyszabású és magasan járó belmissziói programmot ad, mely ékes szavakban állítja a lelkészek elé az új időkkel beálló új kötelességeket. E »tájékoztató gondolatok® azonban szerintem tovább mennek, mint ezúttal kívánatos és szükséges lett volna; úgy hogy midőn például a népiskolai vallásoktatást a lelkészek kötelességeül nyilvánítják, vagy midőn a családkönyvek megkezdését s pontos vezetését a lelkészeknek már most »különösen is kötelességükké teszik«: méltán kihívják a jogosult ellenvéleményt, sőt ellenmondást. E két pontot jelenleg nem tárgyalom bővebben, de különösen felhívom rájok lelkésztársaim figyelmét. A második rész a »figyelembe veendő utasításokat® adja elő. Feltételezem, hogy e sorok olvasásakor már minden lelkósztársam ösmeri ez Utasításokat, azért csak röviden teszek azok egyes pontjaira megjegyzéseket. I. Az esketésre nézve óhajtottam volna, ha — mint az utólagos hirdetésre — az esetre is formulát ád az Utasítás, midőn egy olyan pár kéri házasságára áldásunkat, kik közül az egyik nem keresztyén, s nem bízza ezt a rendkívül fontos és lényeges dolgot »a papi bölcseség be-