Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-22 / 34. szám

Szükséges és maguknak a szülőknek és a született gyermeknek érdekében álló ez az idejében történő bejelentés, már csak azért is, mert a született gyermek a keresztségben nyervén úgynevezett kereszt- vagy utónevet, az állami anyakönyvvezetőnél is, csak ezen természetes rendtartás alkalmazása mellett lehetséges az állami pontos és a született gyermek családi s egyéni jogait is közelről érdeklő bevezetés. Ily módon történvén a gyermek megkeresztelése, az egyházi és állami anyakönyvek lehető megegyezés céljából kívánatos, hogy a keresztséget kiszolgáltató lelkész rövid igazolást állítson ki arról, hogy a gyermek a keresztségben mely utónevet kapott. Minthogy pedig az idézett állami törvény 42. §-a a kivételes esetekre akképen rendelkezik, hogy a gyermek utóneve a bejelentés idejében még nem volt megállapítva, az legkésőbb két hó alatt a szülők, illetőleg a gyám által pótlólag bejelentendő; ily esetben az ily hosszú időig halasztott megkeresztelésnél, megint az anyakönyvek pontos megegyezése céljából megkívánható, hogy a keresztelésnél jelenlevő keresztszülőknek hiteles tudomásuk legyen a már állami anyakönyvbe bejegyzett gyermeknek utónevéről. 19. §. A keresztelési anyakönyv jövőre is az eddig egyházi törvényeink által megállapított rovatok pontos betöltése mellett vezetendő. Az egészre vonatkozólag csupán azon változtatás történik, hogy a halva szülötteknek vagy szülés közben elholtaknak bejegyzése a halotti anyakönyvbe vezetendő be, a szükséges megjegyzések megtétele mellett. V. Halotti anyakönyvek. 20. §. Az 1894. évi XXXlli. évi t -cikk a halotti anyakönyvekről szóló fejezet 68., 70. és 73. §-aiban ezeket rendeli: Minden haláleset, a legkésőbbi legözelebb hétköznapon az illetékes anyakönyvvezetőnél bejelentendő. A bejelentéskor a halottkém által kiállított halottvizsgálati bizonyítvány felmutatandó és erre a megtörtént anyakönyvi bejegyzés az anyakönyvvezető által rájegyzendő. A haláleset anyakönyvi bejegyzése előtt a temetés csak a községi elöljáróság kivételes engedélyévii történhetik meg. Az idézett törvény mindezen rendeleteiből önként következik, hogy senkit sem részesíthetünk mindaddig temetési szertartásban, míg a megholtnak anyakönyvezése az állami anyakönyvvezető által meg nem történt s a szabályszerű anyakönyvezés előttünk ahalottkémi jegyzőkönyv és az arra történt anyakönyvvezetői rávezetés felmutatása által nem igazoltatik. Az így felmutatott halottkémi jegyzőkönyv a lelkészi okiratok között mindenkor megőrzendő. A halottnak az állami anyakönyvbe leendő bejegyzése előtt kivételesen csak a községi elöljáróság engedélyének felmutatása melleit temethetünk. Ezen községi engedély száma és kelte, a halotti anyakönyv észrevételi rovatában megjegyzendő és a lelkészi okiratok között megőrzendő. 21. §. A temetés szertartására, valamint a halotti anyakönyvek vezetésére vonatkozó eddigi szabályok és az egyházi felsőség által tett intézkedések továbbra is alkaimazásban marad nak. 22. §. A megholtra vonatkozó adatok, a megholtat bejelentő közlése, s a mennyiben ennek kiegészítésre volna szüksége, a felmutatandó halottkémi jegyzőkönyv szerint vezetendők be az egyházi halotti anyakönyvbe. Ha talán akadnának a vallásnak olyan nem remélt megvetői és egyházi életünknek,olyan hitszegői, a kik a temetési szertartásban nem kívántak részesíttetni: azok halálozása a * családkönyv*- ben jegyzendő meg. 23. §. Keresztyén felebaráti szeretetünk benső törvénye, de egyházi törvényeink is azt kívánván, hogy a halál nemére való tekintet nélkül, az egyszerű temetési szertartásban minden keresztyén részesíttessék, épen erre való tekintetből, ha valamely, a mi felekezetünkhöz nem tartozó halottól saját lelkésze bármi okból megtagadná a tisztességes temetési szertartást, azt a protestáns lelkész teljesíteni hivatva van. Ily esetben azonban az első sorban illetékes lelkész megtagadása két tanúval igazolandó, s ezen körülmény a halotti anyakönyv »Észrevételi« rovatában, a tanúk nevének megemlítésével bevezetendő. Kun Bertalan, mint az értekezlet elnöke. TÁRCA. Az ötödik evangeliom. Irta: Dr. Witz Ch. Alphons. (Folytatás és vége.) »Támasztok nekik egy pásztort és legelteti őket, az én szolgámat Dávidot, ő legelteti őket és ő lészen nekik pásztoruk. Én pedig az Ür leszek nekik Istenük és az én szolgám Dávid fejedelem ő köztük.« (34, 23.) Nem csupán Izáelben, hanem az egész föld kerekségén. Mind a világ lássa meg dicsőségét az Ürnak. Minden nemzetség arra hivatott, hogy Isten gyermeke legyen. Ebben látja a próféta, kit a bibliai kritika Deutero Essiásnak nevez a világtörténelem végcélját: »lme az én szolgám, kit én támogatok, az én választottam, kit az én lelkem kedvel. Az én lelkemet adom ő belé. A népeknek igazságot hirdet. Nem kiált, nem emeli fel magát és nem hallják az ő szavát az utcán. A megrepedezett nádat meg nem rontja és a füstölgő gyertyabelet nem oltja meg, igazságban szolgáltat ítéletet. Nem fárad el és nem unja el, míg nem a földön ítéletet tészen és az ő törvényét a szigetben lakozók is örömmel veszik. (42, 1—4.) Én magasságban és szent helyen lakom — mondja az Űr — és a töredelmes és alázatos szivűeknél, hogy megelevenítsem az alázatosak lelkét s megélesszem a töredelmesek szivét. Békességet adok a messze valóknak és közel valóknak és meggyógyítom őket«. (57, 15, 19.) Ezek a hangok, ezek a szavak, melyeket Jézus hallott, s a mit hallott, azt bensőjében forgatván, úgy tekinti mint parancsot, mely személyesen hozzá intéztetett. És mennél jobban gondolkozik felette, annál jobban szemébe tűnik az a kiáltó ellenmondás, mely kora tanítói és a régi idők ama hatalmas tanúi között van. S minél jobban belemerül azoknak tanaiba, annál rettentőbbnek látja a távolságot, mely az Isten követelései és az emberek szolgálata között van. S minél pontosabban vizsgálja az emberi szivet és lelket, annál jobban meghatja, sőt megrendíti őt az a nyomor, mely alatt a szegények sóhajtoznak vagy kacagnak. S ha az Isten kijelentésének örvendő nép így van, ugyan miként lehet azoknál az idegeneknél, pogányoknál, kik »az Istent nem ismerikMintha minden oldalról siralmas éneket hallana: »Nincsen-e balzsam (jileádban, nincsen-e ott orvos ? Miért nem gvógyíttatik meg az én népem ? (Jer. 8, 22.) Vigyázók elmulik-e már