Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-07 / 10. szám

nehánv pontnál elkerülte figyelmét a legújabb kutatások eredménye; hogy itt-ott nem találja el szerencsésen a megfelelő kifejezést: ezek mind olyan dolgok, a melyek egy ilyen munkánál alig kerülhetők el, s épen ezért a nagy munka értékének vagy szerző érdemének lényegét egyáltalában nem érinthetik. A munka — mely Szász Károly püspök úrnak van ajánlva — négy főszakaszra oszlik. Az első Szegedi ifjúkorát, tanítói s egyetemi pályáját (1505—1545). a második tiszamelléki működését (1545—1552), a harmadik dunántúli működését (1552—1563) és Tolna-Baranya-Soinogy reformációját, végre a negyedik alsó-dunamelléki működését (1563—72) s e vidék reformációját tárgyalja. Ez utolsó szakasz IV. fejezetében van röviden tárgyalva Szegedi irodalmi munkássága. Az életrajz széles keretében egyfelől több oly érdekes kérdés megvitatásával találkozunk, melyek önálló tárgyalást is megérdemelnek: másfelől a főszereplő mellett feltűnnek előttünk Petrovits Péter, Perényi Péter. Siklósi, Sztárai, Horváth Márk s még többek jól megvilágított alakjai. Nem lehet feladatom ez alkalommal a munka azon pontjait, melyekre nézve a szerzőétől eltérő véleményem van, egytől-egyig megjegyzésekkel kisérni, mert hiszen az apró részletkérdések megbeszélése nemcsak hosszassá, de unalmassá is tenné ez ismertetést, melynek főcélja Földváry művének bemutatása. Mindazáltal nem állhatom meg, hogy ismertetésem kapcsolatában két igen érdekes kérdést ne érintsek s ezenfelül még két pontra némi megjegyzést ne tegyek. Az egyik kérdés Szegedi befolyása Meliusra. melyet szerző a 40. lap második jegyzetében érint. Skarica hagyta emlékezetben, hogy Meliust Szegedi hozta át a brentianizmusról a helvét irányzatra ; sőt azt is hozzáteszi, hogy az idevonatkozó vitairatok és versek töredékei (fragmenta) nála vannak. Nyilván van tehát, hogy Skarica állítása teljesen hiteles, mert nem hallomáson, de iratokon alapul. Óh mennyit érne, ha e töredékek véletlenül előkerülnének! Talán azt is megtudnók belőlük, mely időben folyt le a két nagy reformátor hosszas vitája, mert erre nézve nem ád felvilágosítást. Ezzel kapcsolatban talán azt is megtudhatnók, hogy mikor született Melius; mert én részemről teljesen meg vagyok győződve a felől, hogy jóval 1536 előtt- kellett születnie. Idevonatkozólag meg kell említenem, hogy a ráckevei egyház régi jegyzökönyve Melius és Szegedi vitáját ez utóbbi lelkészkedésének idejére, tehát 1551/52-re teszi. »Midőn itt (Túron) folytatá hivatalát, bejárt Debrecenbe, mely város ekkor az egész Tiszántúl levő részszel Luther értelmét követé ; Melius Debrecenben Luther értelmében tanított; ezt annyira vette Szegedi, hogy később az egész Tiszántúl való részt reformálta a legnagyobb tüzességgel.* Nem adhatok feltétlen hitelt e feljegyzésnek: viszont hitelességét sem vonhatom feltétlenül kétségbe, mert nem lehetetlen, hogy a bejegyző ismerte és használta a Skarica által említett töredéket. * Vajha mielőbb teljes * Jól tudom, hogy Melius egyik művében maga mondja hogy »Enyingi Török János vőn engem kegyelmesen az ő oltalma fénv derülne ez igen fontos kérdésre. Itt említem meg pótlólag, hogy Szegedi lak- és nyughelyéről néhai Soltra Alajos ráckevei lelkész boldogult atyámhoz a hatvanas évek elején a következőket írta: »Szegedi háza még most is fennáll, közel a templomhoz, mely templom a Dunától épen nyolc ölnyi távolságra van. Nyugszik a nagy reformátor egy már nem sokára egészen beépítendő temetőben; sírján egy márvány kőkoporsó van«. Vájjon megmenthették-e a pusztulástól? Aligha! A másik, szintén igen fontos kérdés a toronyai két zsinat helyének kérdése. Földváry Rácz Károlvlyal egyetértőleg, alapos, de nem teljesen meggyőző érveléssel az aradmegyei (rég elpusztult) Torony-ra mutat. Szerintem még most is »sub judice lis est«, mert Fejes István a zemplénmegyei Toronya mellett szintén erős érveket hozott fel, melyeket F. megdönteni nem tudott. Az ugyanis — véleményem szerint — nem dönt a zempléni Toronya ellen, hogy a második toronyai zsinat főkép a superintendensek kötelességeit állapította meg ; mert először is kérdés, hogy hiteles-e az a feljegyzés, mely ezt állítja; másodszor pedig a »superintendens« (vagy akár »episcopus«) ekkor még egyértelmű lehetett az esperessel (»senior«); espereseik pedig — tudjuk — a tiszáninnenieknek is csakhamar voltak. Általában nem látom bebizonvítottnak, sőt valószínűnek sem, hogy a két toronyai zsinat az esperesek felett álló superintendensi vagy püspöki hivatalt szervezte s hatáskörét körülírta volna. Annyi azonban kétségtelen, hogy e zsinatok helyére nézve mostantól fogva nem öt, hanem csak két pont (Arad- vagy Zemplénmegye) körül foroghat a vita. Talán e kérdésben is döntő adatot fog felszínre vetni a jövő. E két vitás kérdés érintése után legyen szabad még csupán két megjegyzést tennem. Egyik az 58. lap azon pontjára vonatkozik, mely szerint a hazai protestánsok közt »a teljes és tökéletes elszakadás csakis az 1570-ben tartott csengeri zsinat után következett be«. Teljesen hibás állítás, mert Erdélyben és a Tisza mellékén jóval előbb, Dunántúl pedig jóval később történt meg a szétválás és külön szervezkedés. Másik megjegyzésem a 107. lapra vonatkozik, hol T. Mátyás idézett törvényében (6. decretum, 63. cikk) »püspökök és helyettes püspökök« említtetnek. Szerző bizonyára a Kovács Ferenc tévedését írta át, kinek munkájában (Az 1844. évi országgyűlési tárgyalások a papi javakról) a 74. lapon szintén így van fordítva az arcliidiakonus és vicearchidiakonus a mi pedig nem püspököt és helyettes püspököt, hanem foesperest és alesperest jelent. Nem nagy dolog az egész, de szükségesnek tartottam megjegyezni, hogy megint tovább ne terjedjen a tévedés. Ezeket, tartottam megemlítendőknek Földváry derék munkájának ismertetése alkalmából. Az érdemes szerző alá, anno 1558., mind azóta Isten engem itt Debrecenben tartott*, de ez szerintem egyátalában nem zárja ki azt, hogy Melius 1558,: illetőleg 1556 előtt is tartózkodhatott Debrecenben, mint tanuló és tanár, csakhogy 1558-ig nem élvezte az Enyingi Török János pártfogását.