Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-02-07 / 6. szám

A középiskolai tanulók számának folytonos emel­kedése szükségessé tette, új középiskolák állítása mellett, mindig több és több párhuzamos osztály nyitását. 1885-ben 53 párhuzamos osztály volt, most van 119. Mindhiába! Úgy van a középiskola, mint a serdülő gyermek, a kinek nem győznek új ruhát csináltatni, mind­járt kinő belőle. Különösen a fő- és székvárosban, de a vidéken is igen sok helyen nagy az iskolák túltömöttsége. Már nagy a megállapított maximum, 60, is sok egy osztályra és veszélyezteti a tanítás sikerét. És ezen is túl kellett lépni, sőt maga az állam is kénytelen volt ezt tenni. Néhány példa a túltömöttségre: Sopron evangélikus I 63 tanuló, Bonvhád I. 69. Igló II. 70, Sárospatak I. 77. II. 72, III. 81 (!), Debrecen I. a) 81, V. 68 és így tovább. Érdekes az is, hogy hányan végzik el a középiskolát azok közül, a kik elkezdették. 1887-ben az I. osztályba járt a gimnáziumban 8712, a reáliskolában 4834. Ezek közül a VIII. osztályt 1894-ben elvégezte 2439 gimnázista és 336 reálista; vagyis 1000 belépő tanulóból a nyolc osztályt elvégzi 280 gimnáziumi és 183 reáliskolai, általában 263 középiskolai tanuló. A görög nyelv helyett megszabott tárgyakat mindig több és több iskolában tanítják. Autonom protestáns középiskoláink közül azokban, hol taníthatják, 16-ban tanítják, 27-ben nem tanítják a görögöt pótló tárgyakat. Általában 81-ben tanítják, 32-ben nem tanítják. A görögpótló tanfolyamot mindig nagyobb és nagyobb arány­ban választják. Az első évben 627, az 1893/94-iki évben már 1031 V. osztályú tanuló volt görögpótlós. Vagyis ott, hol erre alkalmuk volt, a tanulók 37 7 százaléka vett ebben részt. A magántanulók száma 935 volt; ezek közül a prot. iskoláknál 291. Feltűnő sok magántanuló volt a követ­kező helyeken: Trencsén kir. katholikus 31. köztük 13 VIII. oszt. (!), Nyíregyháza 24, Debrecen ref. 38, Miskolc ref. 17, Mármarossziget ref. 21. A középiskolai tanulók 5'8% _ a ismétlő volt; legtöbb az I. osztályban, vagyis 9'6%- Általában elégtelent kapott 9894 és pedig közülök 5039 több tárgyból is. Az utób­biaknak fele nem tért vissza a középiskolába, hanem más pályát választott. Dr. Szigethi Lajos. TÁRCA. Augustinus tanrendszere. 6. A megváltás ; ez csak a legalkalmasabb volt. Az élő Krisztus közvetlen működése. Krisztus a mi igazságunk, a mennyiben megváltott az ördögnek és a bűnnek hatalmából és Krisztus a mi életünk, a mennyiben ő most is él és működik bennünk. A történeti Krisztus munkája és az élő Krisztus: ez hi­tünk tartalma, ez igazságunk. Ez az igazság azonban inkább negatív, mert Krisztus halála nem annyira engesztelő áldozat, tehát Istennel való kibékítés, mint inkább váltságdíj. Istent nem is lehet ki­engesztelni, mert annyira fölötte áll a bűnnek, hogy ez őt nem érintheti. Az emberek, illetőleg az első ember bűne az örökké változhatatlan Istent nem sérthette és Isten szeretete nem lehet kisebb vagy nagyobb, a mi pedig következnék a kiengesztelés fogalmából. A bűnnek bün­tetése nem az Isten haragja, hanem az, hogy az ördög­nek s a halálnak hatalmába kerültünk. A szeretet és az igazságosság Isten lényegében nem különböztethető meg, Ő a bűn után is ugyanaz, a mi a bűn előtt volt. Azon­ban a kijelentésben, a melyben a magában véve egyszerű természetszerűen változatossá lesz (unitas-varietas), a kettő szétválik, a mennyiben az Isten a bűnre igazságos bün­tetést mér: az ördög s a halál hatalmát. Az ördög, a ki tehát a kijelentés világában az isteni igazságosság kép­viselője, az emberre bűne miatt jogos igényt tart: ezen igényt vásárolja meg tőle Krisztus, a kinek élete igaz volt, ártatlan vérével. »E megváltásban mint érettünk való ár adatott Krisztusnak vére«. Az ördöggel szemben, tehát Krisztus a kijelentés világában az is'eni szeretetnek kép­viselője. Mivel az, a mit Krisztus áldozott, emberi volt, mivel csak az ember áldozhatik, mert Isten nem szen­vedhet és mivel az emberiség tartozott a véradóval: azért Krisztus nem mint ember váltotta meg az embereket. Ez a megváltási mód Augustinus szerint nem volt föltétlenül szükséges, Isten, a mindenható, tudott volna más módot is, de ezt találta a legalkalmasabbnak. Mivel ily formán a Krisztus által történt megváltás a lehetőségek közül csak a legalkalmasabb, azért Krisztus megjelenése, az Igé­nek megtestesülése sem volt feltétlenül szükséges. És ez a következmény ismét Krisztus méltóságának rovására, az újplatonikus istenfogalom javára tett engedmény volt. De nemcsak a történeti Krisztusnak munkája, hanem az élő Krisztusnak folytonos működése is tartozik jelen­tőségéhez. Krisztus most is működik és pedig közvetlenül az emberek szivében, a hivő tapasztalja őt, boldognak érzi magát a Krisztussal való közösségben. Azonban Krisztusnak ezen mystikus működését történeti munkájá­val Augustinus nem hozta szoros kapcsolatba. Amaz val­lásos életének tapasztalata, ez az irás és az egyház ré­széről adott tan. Mind a kettő a hitnek tartalma, a melynek megfelelően alakult a hitnek fogalma, jobban mondva alakultak a hitnek fogalmai. 7. Paulinns-h.it bit és tekintély bit (az egybáz. Egységes hitfogalom Augustinus rendszerében nincs. Egyrészt a hit Pál felfogásának megfelelően Istenben való benső bizodalom és ragaszkodás, az az érzület, mely a szív összes szálaival a legfőbb jóhoz tapad, mert Istennek közvetlenül adott kegyelmét tapasztalja. És mégis a hit másrészt történeti, mert nemcsak Krisztus megváltását, mint történetileg adottat fogadja el, hanem mindazt, a mit az egyház tanít. Az a mystikus hit és ez a tekintély hit semmiképen sincs egybefűzve. Egyrészt azt akarja Augus­tinus, hogy magának az igazságnak higyjen a hivő, hogy értelme az Istennel oly benső kapcsolatban legyen, a mely kizár minden elválasztó közvetítést: másrészt nyiltan be­vallja, hogy pusztán a tekintélynek kell hinni, hogy hinni annyit tesz, mint be nem bizonyítottat egy tekintélyben bízva igaznak elfogadni. A legszabadabb benső hit és a legmerevebb tekin­télvhit Augustinus tanában együtt van és ezen éles ellen­mondás csakis fejlődéséből és azon benyomásból magya­rázható, melyet az egyház reá megtérése előtt tett és a melyet később mint egyházfő az egyháznak a még meg nem tértek számára biztosítani akart.. A manichaeismus annyi kételyt oltott belé a keresztyén hit igazsága iránt, hogy ezen kételyeket, mint értelmi ellenvetéseket később is erőseknek tartotta. Nem értelmi meggyőződés vitte őt az egyházba, hanem első sorban akarati elhatározása. Elhatározta, hogy elfogadja a keresztyén igazságokat és azért hitte. Hite tehát engedelmesség volt. Mégis meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom