Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-07 / 6. szám
dig egy ily társulat a kölcsönös és folytonos érintkezés által egyebek között iskoláink belső, egyöntetű fejlődésének útját is egyengetni. Regis ad exemplum totus componitur orbis. A tanároktól függ az iskola, ennek belső consolidátiója. Az ifjúság neveléséről még mindig nincs kellőképen gondoskodva. A hiányt főleg három irányban lehet észlelni, ú. m. a vallásos, aesthétikai és testi nevelés terén. A vallásos érzés fejlesztése pusztán a nyári templomi és az iskolai vallástani órákra szorítkozik, ez utóbbiakon is — csekély számuknál fogva — inkább a tani rész betaníttatására, mint a szív képzésére van a súly fektetve. A szép ízlés elsajátítását, annak a finom érzéknek a megszerzését, melyben a hajdani görög nép mindenekfölött kitűnt s melyet az iskolában szerzett vagy fejlesztett ki, a mi tanáraink még mindig a természetre és az életre bízzák. A kötelezett s a tanulók egyéni dispositiójára természetesen, nem tekinthető tornaórák, üdülés helyett, a magok pontosságával és szigorával sokszor épen bágyadtságot, kimerülést okoznak. Az idő és a kor lassan-lassan mindeme hiányokat eltünteti. Már is örömmel kell megemlékeznünk e tekintetben némely üdvös mozgalomról és hangról. A tanárok közötti viszony országszerte bensőbbé kezd válni. Az orsz. középiskolai tanáregyesület hatalmas actiót indított a professorok tömörítésére, s vidéken számos helyen megkezdődött a tanári körök szervezése és közös munkálkodása. Ebből, azt hiszszük, a protestánsok is levonják magokra nézve a tanúságot. Az ifjúság vallásos nevelése is örvendetes lendületet kezd venni. Középiskoláink egynémelyikében már tartanak ifjúsági isteni tiszteleteket, különösen a szigorúbb téli hónapokban, mikor a növendékek templomba nem mehetnek. Valóban szükséges, hogy a tanárok egyetértő jóakaratával és példájával a tanterv keretén kívül is történjék valami a gyermeki lélek vallásos érzéseinek fejlesztésére. De kell, hogy módját találjuk az aesthetikai nevelésnek is. Egy nem negligálható új mozgalom indult meg ez iránt egyik gimnáziumunkban (Rimaszombat). Úgynevezett iskolai estélyeket rendeznek felolvasással, szavalatokkal, zenével és utána tánccal. Mintegy családias összejövetel az egész. A közönség tódul gyönyörködni az ifjúság produkcóiban, az ifjúság pedig fejleszti a szép, igaz és nemes iránti érzékét, a mellett idejekorán hozzászokik a nyilvánossághoz s megtanulja, hogyan viselkedjék művelt emberek társaságában, sőt még a káros szórakozásoktól is elvonatik. Ápolják ily estélyek ezeken kívül a közönség és iskola közötti jó viszonyt, a mire pedig föltétlenül szükség van. Több helyen szélesebb körű hangversenyeket rendeznek e célból, de az iskola falain kívül, vendéglőkben, mulatóhelyeken. Paedagogiai szempontból azonban csakis az előbbinek lehet jogosultsága. A tanulók testgyakorlatára, általán szellemi és testi felüdülésére nálunk szokatlan, de elmés módozatot ajánl egyik prot. lap (Sárospataki Lapok) tanár írója. Azt kívánja, hogy betoniroztassék ki az iskola udvara s télen rendeztessék be korcsolyapályának, melyen óraközökben a növendékek kimozoghassák magukat és felfrissülve, új erővel lássanak a következő óra munkájához. Hát ez nagyon szép, de nagyon ideális terv. A görög palaestrát képzeljük magunk elé, a hol az ifjúság felüdült és izmosodott. Mind a mellett az eszme nem kivihetetlen, csak egy kicsit nekünk még furcsán hangzik. Könnyebben valósítható már egy másik dolog, melyet egyik főgimnáziumunk igazgatója némileg már életbe is léptetett tanártársai és az iskolai hatóság jóváhagyásával. Ugyanis a gimnáziumi épületben hüliárd-szobát rendezett be, tavaszszal pedig az iskola udvarán kuglisót állíttat fel. Mennyire elősegíti ez a test edzését s mennyire visszatartja az ifjúságot a csábító helyektől, bizonyítani felesleges. Regisztrálni akartuk középiskoláink beléletében felmerült emez új, nagyratörő mozgalmakat és hangot. Ha Istentől van e dolog, bizonvára tért hódít. D Középiskoláink az 1893/94. iskolai évben. A miniszter XXIII. jelentése alapján. A közoktatási miniszter XXIII. jelentésének a középiskolákra vonatkozó része igen sok örvendetes tanulságot és nem egy komoly intést nyújt a figyelmes olvasónak. Szép jelennek képe még szebb jövendőnek reményét költi fel lelkünkben. Különösen felemelő olvasmány ez annak, a ki mint tanár tudja és érezi, mily fontos tényező a középiskola a nemzet és az állam életében. A magyar ember örömre buzdul, ha látja miképen foglalja el e hazát most ezer év múlva másodszor nemzetünk, nem fegyvere, hanem műveltsége, iskolái által. A protestáns ember szivét nemes büszkeség tölti el, mikor számokban kifejezve látja, mily előkelő rész jut ebben a hódító hadjáratban épen hitsorsosainak. Általában a kinek érzéke van a számok iránt, azt jobban lelkesíti ez a laikus emberre nézve valóságos tömkelege az adatoknak, mint bármily ékes szavakba foglalt buzdítás. Hazánkban, melynek Horvátországon kívül 279,770 kilométer területe és 15.153,988 lakosa van, az 1893/94-iki évben 184 nyilvános középiskola volt 51.228 tanulóval; úgy hogy 1520 klmtrre és 82,350 lakosra jutott egy középiskola. Ez elég kedvező arány akkor, midőn Ausztriában 1177 kilométerre és 93.708 lakosra. Némethonban pedig 631 klmtrre és 57.700 lakosra jut egy középiskola. A lakosság számának és a tanulók számának egymáshoz való aránya is kedvező. 10,000 lakosra 33 középiskolai tanuló esik; épen annyi, mint Olaszországban. Ausztriában esik 32, Németország egyes államaiban 38—47. Az kár, hogy középiskoláink a történeti fejlődés folytán igen különböző sűrűségben feküsznek hazánk egyes vidékein. Nevezetesen: A Duna balpartján van 25 középisk. Esik egy középisk. 75,200 lak. a Duna jobbpartján » 27 » > » » 102.000 » a Duna-Tisza közén » 41 » » » > 87,000 » (Ebből Budapesten » 15) a Tisza jobbpartján » 20 » » » » 75,800 » a Tisza balpartján » 25 » » » > 82,800 » a Tisza-Maros szögén » 10 » » » 190,75*J » Erdélyben » 37 » v » » 62,540 »