Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-12 / 50. szám

És látod kedves Barátom, így vagyunk mi minden téren, azért nem megyünk semmire; így vagyunk a theologiákkal is; folyton kísérletezünk, mindég újat és nagyot akarunk alkotni s ezenközben, a mink van, az elvész, tönkre megy. Nem a meglevőt fejlesztjük, hanem ködképeket rajzolunk — a levegőbe. Ha »A mi Otthonunk* s annak Könyvesháza megmarad, akkor — hogy a felvetett dologhoz térjek vissza — ma már megvolna az Augustana Confessio is újabb magyar fordításban, bevezetéssel s magyarázó jegyzetekkel ellátva, mert bizonyságot tehet róla Baltik püspökünk, kivel e tárgyban leveleztem is, pár év előtt az már programmba volt véve. Megnyugtató csak az, hogy most a Luther-társaság programjába is bekerült. Várjuk tehát, míg megjelen. Mi pedig kedves Barátom addig is csak haladjunk a magunk útján és magyarázzuk azt az Augustanat ti Eperjesen, mi többiek meg Pozsonyban és Sopronban, mert bizony én is azt tartom, hogy szükséges dolog azt mi nékünk ismerni. Isten veled! Hű bajtársad: Dr. Masznyik Endre, theol. akad. igazgató. NEKROLOG. Herfurth József, 1820—1895. November huszonkilencedikén egy lelkes hazafit, derék protestáns tanárt kisértek ki végső útjára Eperjesen; Herfurth József volt az, a ki majdnem félszázados tanári működése alatt ismert és becsült alak lett a protestáns társadalomban s halála híre messze vidékeken fog részvétet kelteni. Herfurth József 1820. nov. 16-án született Eperjesen, itt járta iskoláit, külföldi tanulmányai végeztével s pár esztendős nevelői működése után, ide választották meg tanárnak 1850-ben s ez időtől fogva az eperjesi collegium fáradhatatlan lelkes munkása volt. Kezdetben a theologián tanított egyháztörténelmet, azután a jogi szakon is tartott előadásokat. 1852 óta azonban működésének főtere a gimnázium volt. Ehhez fűződnek munkás élete legérdekesebb eseményei. Az abszolutisztikus törekvések ellen kevés ember küzdött olyan lelkesedéssel, mint Herfurth kis körében. A történelmet tanította. Jött a rendelet, hogy könyvéből ki kell vágnia azokat a lapokat, melyek a magyar szabadságharcról szóltak. Bement az osztályba, kirendelte a fiukat egymásután s egy temérdek nagy ollóval óvatosan kivágta a lapokat, azután — szépen visszaadta azokat a fiúknak s figyelmükbe ajánlotta, hogy jól becsüljék meg. Tartott a tilalom ellenére is »Magyar társaság*-i gyűléseket, folyton bíztatta, nevelte az ifjúságot a szabadság szeretetére. Irt magyar és világtörténetet telve lelkes szabadságszeretettel. Persze akkor nem nyomathatta ki, de írásban messze vidékeken elterjedtek lelkesítő munkái. Munkáját nemesen végezte el s most pihenni tért. Temetésén az egész collegium s nagyszámú közönség vett részt. A collegium előtt felállított ravatalnál Hörh József collegiumi igazgató mondott megható szép emlékbeszédet, búcsúztatónak a sírnál, Stehlo János evang. lelkész beszéde után, Hamvas József collegiumi gimnáziumi tanár szavalta el alkalmi költeményét, utána Osztermann Ernő VIII. oszt. tanuló a «Magyar Társaság* alelnöke búcsúzott el körük sok éven át lelkes elnökétől. Hamvas József költeményét itt adjuk egész terjedelmében : Herfurth József sírjánál. Ez most hozzád a legelső szavam Nemes munkás! te elpihent erő. És látod mégis jól ismertelek S ismerni fognak sok késő időkig Minden, kik forró szívvel lépik át A tudományok szentelt küszöbét, A hol nyomod van s örök életed. Mert nem a név hiú csillogtatása, Nem oszlop mit a muló év ledönt. Nem ez az élet legméltóbb jutalma : De ha emléke a szivetekben él És példa lesz a jóra és nemesre, Ha alap lesz, a melyre jobb jövőt Munkás kezekkel rak hálás utód. Bevégezéd élted történetét; De azt hirdetted, hogy a mi letűnt, Az nem veszett el; lelke él tovább. Te értetted eltűnt idők igéjét S ajkad tanított mást is érteni. Nem voltál Caesar, kiknek győztes útját Holttestek és rablánc szegzi be, Nemesebb voltál, te élni tanítál S szeretni a szabad magyar hazát. Bámulva áll majd a késő utód, Ha forgatja hazánk történetét S elnézi azt, hogy kicsiny nemzetünk Porig alázva, összetörve, zúzva, Megbírta még a harcot és dacolt. Mikor pedig a jobb nap felderült, Ifjú erővel hogy áll talpra mind És munkáját egész világ csodálja. Ki fejti meg ez érthetlen csodát? Csak az, ki tudja, mintha tudtad azt, Hogy nemzeteknek sorsa és jövője Tanítói kezébe van letéve. Áldott, melynek oly tanítói vannak, A mint te voltál: mester és apostol! Tested leszáll a föld rideg ölébe S csupán csak köny, mit néki adhatunk, De lelked, az itt lebeg fölöttünk . . . Nem, nem fölöttünk ... ott van boldogan Üde levél és lágy szirmok között; Gyönyörködik színükben, illatukban. Mint életében annyi szép napon, Ha gond és munka engedék neki. De hova mész virágok kedvelője, Ha azt a díszt a föld majd elnyeli?