Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-01-31 / 5. szám

ban? De bárhol működik is, bárhol képeztetett legyen, az az egy tagadhatatlan, hogy első sorban hazánk javán munkai. Kifogástalan jó tanítókra van első sorban szükségünk: miután az állam a felekezetektől a tanítóképzési jogot egy­könnyen el nem veheti, vagy talán e darázsfészekbe nem is akar benyúlni, segítsen e beteg ügyön úgy. mint a középis­kolákon; mondja ki, minőnek kell lennie egy mintatanító­képző intézetnek; a hol a felekezet anyagi hiányok miatt ilyet felállítani nem képes, állami segélylvel kell pótolni a hiányt a fontos ügy érdekében. E módszer a középiskolák­nál jónak bizonyult, biztosra vehető a siker a tanítóképző intézeteknél is. így a felekezet érzékenysége sem szenved csorbát, e fontos ügy is jó megoldást nyer a haza javára. Államargélyt kérünk a felekezeti tani. óképzés részére. Eperjes. Simkó Endre ág hilv. ev. tkpző tanár. TÁRCA. Augustinus tanrendszere. 1. Igazi rendszere az elemek különfélesége miatt nincs. »Az a kérdés, hogy mi volt tulajdonképen Augusti­nus megállapodott tana, minden időben különféleképen oldatott meg és sohasem lehet azt egészen tisztába hozni, ha az ember Augustinusnál bensöleg pontosan össze­függő, teljes következetességgel kifejtett rendszert ke­res* (Döllinger). így értelmezett rendszerije Augustinus tanát nem lehet összefoglalni. Nagy hatást gyakorolt későbbi rendszerekre, épen azért, mivel a szigorú rend­szeresítés munkájának kezdeten áll. Összefoglalta mind­azt, mit a keresztyén tudomány előtte megállapított, de úgy ezen, mint a velők rokon, részben ellentétes eredmé­nyeket még nem tudta mind kiegyenlíteni. Még egy körül­mény nehezítette meg providentiaíis föladatát: ő nemcsak objectiv erő, a mely a meglévőt magába zárja, hanem kiváló mértékben subjectiv erő is, a mely önmagat az objectiv létbe beleviszi, ő nemcsak összefoglaló, hanem teremtő is. Azaz jobban mondva, reformátor. Mert Ő nem mellőzi a multat, hanem saját eszméjét a régi formákba szorítja. Nem csoda tehát, ha azon különféle gondolat­köröket, a melyeket örökölt, sajat gondolatkörébe nem foglalhatta úgy, hogy ezek egymást számos ponton át ne szeljék. Ha e kitétel: rendszer általában nem oly tan­összeséget jelez, melynek egyes alkatrészei föltétlenül egybeillenek, mert ily értelemben lehetne-e általában szó emberi rendszerről? hanem oly tanösszeget, melynek ele­mei az illető gondolkodó erejétől telhetőleg ki vannak békítve: úgy főleg Augustinusnál kell a rendszer nagyon is relativ tökéletes voltat hangsúlyoznunk, mert tanában, mint életében, éles ellentétek vártak megoldásra. A görög egyház elméleti iránya, a nyugati egyház gyakorlati iránya, az újplatonismus mysticysmusa, kiváló mértékben a fel­újított paulinismus: ezen nem egy pontban, sőt részben elvileg eltérő elem-complexumokból alakította Augustinus a rajtok nevelődött teremtő erővel rendszerét. 2- A görög és latin theologia sajátos irányai, egyesülten Ambrosiusban ; az újplatonikus Victorinus; Pál levelei; a közönséges egyházias irány. A görög theologiát az objektiv dogmák, a tudomá­nyos exegesis, a platonismusból átvett mystikus alkatré­szek tették. Isten lényege s a trinitás, közelebbről az Atya és Fiú egymáshoz s a háromsághoz való viszonya, a föl­lépő apollinarismus folytán az Istenember személyének titka: ezek azon kérdések, melyekre a görög tudomány feleletet keresett. A gyakorlati életben e tudománynak, mely első sorban az Isten megismerését tűzte ki célul, az Isten szemléletébe merülő szerzetesség felel meg. Augus­tinus számára a görög tudományt (dogmatika és exegesis) és gyakorlati kegyességet Ambrosius közvetítette, a ki az arianus és apollinarista vitákban Öriginesre. Basiliusra szorult s a nyugati egyházba, talán már gyakorlati ér­dekből, átültette a szerzetességet. Ugyancsak Ambrosius­ban egyesültek a nyugati egyház sajátosságai. Nyugaton, különösen Tertullianus óta. a vallást az órómai szellemnek megfelelően gyakorlati kérdésnek tekin­tik. A hit nem mint ilyen, hanem mint az élet szabályo­zója fontos. Isten a szigorú biró, a ki a bűnöst megbün­teti. a törvény megtartóját jutalmazza. A keresztyén vallás is törvény, a vallásosság főleg az akarat nyilvánulásaban. a tettben mutatkozik. A theologusok, egy részök különben is római jogászokból kerülvén ki, a vallást Isten és ember magánjogi viszonyának tekintik. Ez a felfogas vonla maga utan az egyházszervezetnek megszilárdítását; az egyház a bűnösök bűnbánati s altalában a hivők nevelő-intézete. A bűn, bűnbocsánat, büntörlő szentségek, egyház: e kér­dések foglalkoztatjak a nyugatot. Tertullianus az eredet bűnét tanítja, Cyprianus az egyház egysegeért száll síkra. Optatus ezen egyház szentségét és tisztaságai nem az egvházat képviselő püspökök, általában egyházi szolgák személyes méltóságára alapítja, a mint a donatisták akar­ják, hanem az egyházi szentségek objektiv erejére. Ambro­sius tovább fejti a bűn tanát, az elégtételek, érdemek füg­gelékeivel együtt; párhuzamosan ezzel Pál szellemében az isteni kegyelmet, az ingyen megváltást tanítja; az egy­házat mint üdvintézetet és mint a világi ügyekbe is bele­nyúló földi intézményt képviselte hatalmas egyéniségevei. oly időben, midőn az állami hatalom végleg elgyengült. Ambrosius a görög és latin tanok és gyakorlati életmó­dok egyesítője s ezzel Augustinus legnagyobb útegyengetője. Azonban az újplatonikus befolyás alá Áugustinus nemcsak Ambrosius altal, hanem sokkal közvetlenebbül Victorinus által került, a kinek munkái azután is, hogy keresztyénné lett, oly határozottan újplatonikusak, hogy a legtöbb tanban csakis az egyházi terminológia a sajátos keresztyén elem. Augustinusnál az újplatonikus idealismus az Istentanban, a mysticismus a hit és egyház fogalmá­ban mutatkozik. Különösen a moralismus ellen szállt síkra Victorinus, sokkal kizárólagosabban hangsúlyozza a meg­igazító hitet, mint akár Ambrosius. Még fontosabb, hogy­mint határozott determinista Augustinus praedestinatiói tanát készítette elő. Valószínűleg Victorinus indította, a minthogy po­gány újplatonikusok is olvasták Pál és János iratait, Augustinust Pal leveleinek gondosabb tanulmányozására, melyet az újplatonismuséval szinte egy időben kezdett. És épen Pál iratain nevelődött vallásosságának legjava, mely theologiájának legbecsesebb elemeit szolgáltatta. Ha Augustinus nem tisztelte volna annyira a multat, mindazt, minek a szokás és a kor kölcsönöz tekintélyt, talán egységesebb rendszert alkot, mert paulinus vallásos­ságával felülemelkedhetett volna a közönséges egvházias­ságon, a mely jogi moralismusával és mágikus fölfogá­sával háttérbe szorította a vallásos bensőséget, és vagy ezt juttatta volna ismét egyetemes érvényre, vagy, mint Origines, saját tiszta meggyőződését esoteriku^nak mon­dotta volna. De ő a részben egymással meg sem férő gondolatköröket egymásba akarta illeszteni: innen rend­szerének számos ellen mondása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom