Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-14 / 46. szám

tekintetében a két első kötetnél is magyarosabb színezetre törekedtem. E végből az angol példákat és vonatkozásokat — a hol lehetett — magyar példákkal és vonatkozások­kal helyettesítettem. A beszédek nemcsak gyermekeknek és ifjaknak, hanem bármilyen közönség, intelligencia és nép előtt is elmondhatók, illetőleg bő anyagul szolgálhat­nak, sok beszéd szerkesztéséhez, különösen a biblia taní­tása és megértése szempontjából. — A beszédek címei ezek: 1. A kis gyermekek őrizőink lehetnek (Ézs. 11,6.); 2. Az oroszlán és a bárány (1. Pét. V. 8., Ján. 1, 16.); 3. A kigyó és a galamb (Jel. 12, 9., Máté 10, 16.); 4. A farkasok (Máté 7, 15,); 5. A rókák (Ének. 2, 15.); 6. A veréb és a fecske (Zsolt. 84, 3.); 7. A négy apró állat (Péld. 30, 24.); 8. Sas-szárnyak (Ézs. 11, 31.); 9. A pálmafa tanításai (Jel. 7, 9.); 10. A galagonya-király (Bír. 9, 14.); 11. A mit a cedrusfa beszél (Ezék. 31, 8.); 12. A mit a cedrusfa látott (Ének. 1, 17.); 13. A kövek is beszélnek (Hab. 2, 11.); 14. A műhely (Jámb. 20.); 15. A Jézusért (II. Kor. 4, 5.). Ez a kötet az előbbieknél is csinosabb kiállításban, tiszta, jól olvasható betűkkel jelenik meg 10 ív foglalatban. Ára postai bérmentes szét­küldéssel egy forint, mely összeget azok is, a kik a két első kötet alkalmából már jelentkeztek, azok is, a kik most akarnak előfizetni, postautalványon hozzám bekül­deni szíveskedjenek. Sepsi-Szent-György, 1895. nov. 10-én. Benke István, ref. kollég. tanár. EGYHÁZ. A dunántúli ref. egyházkerület f. hó 19-én Székesfehérvárott közgyűlést tart, melynek egyetlen tárgya a Pap Gábor halála folytán megüresedett püspöki szék betöltésére vonatkozó intézkedés. — A püspökválasztási mozgalmak kerületszerte megindultak, a pártalakulások meg­kezdődtek. Különösen négy ember nevét emlegetik, mint a kik szavazatra számíthatnak. Ezek: Antal Gábor ácsi lelkész, Czike Lajos ó-szőnyi lelkész és tatai esperes, Körmendy Sándor hedrahelyi lelkész és Vályi Lajos ko­máromi esperes, egyházkerületi főjegyző és püspök-helvettes. Nagyon valószínű, hogy az első szavazásnál senki sem kap absolut többséget. Önigazolás. (Tisztelettel teljes válaszul főtiszt, és mélt. Szász Károly püspök űrnak.) A konventig vagy a zsinatig? című cikkem olyan hatást keltett, a mire nem voltam elkészüve. A dolognak erre az oldalára — megvallom — nem gondoltam. Úgy jártam, mint az egyszeri ember, a ki egy előtte levő híná­ron keresztül akarván hatolni, abba beleugrott, mert cél­jának elérésére félelmetesen kevés idővel rendelkezett. Csak a célt és akadályt nézte, arra pedig nem is gondolt, hogy beugrásával fölcsapja a hinár vizét, és a körülállókat, kik az akadályt nyugodtan meg akarták kerülni, befecskendezi. Egész férfias nyíltsággal kijelentem, hogy sem sze­mélyeket, sem testületeket sérteni nem akartam: hiszen tiszteletre méltónak jeleztem az okot, a melyből cseleked­tek. Azonban úgy látom, hogy mégis akaratlanul sértettem ; mindazoktól tehát, kik cikkem modora által sértve érzik magukat, ezennel bocsánatot kérek, főképen méltóságos és főtiszteletü Szász Károly püspök úrtól, kinek — mint nyilt leveléből kitűnik — érzékeny fájdalmat okoztam. Midőn azonban ezt kijelentem s még hozzáteszem, hogy polemizálni nem akarok, nem akarhatok, mert azt nem tartom megegyeztethetőnek azon határtalan tiszte­lettel, azon hálás érzelemmel, sőt nem sérti Méltóságodat, ha azt mondom szeretettel, melylyel szivem Méltóságodnak adózik: kijelentem azt is, hogy — cikkemnek hangján kívül — mind azt föntartom, a mit írtam. Még a fair play vádja sem nehezedhetik reám, mert én nem csupán a dunamelléki egyházkerület, hanem az egyházkerületek eljárásáról írtam és érvelésemnek súlypontjául azt tartom, hogy az egyházkerületek, határozatilag nem mondották ki kötelességnek a házasság egyházi megkötését s az által hallgatólagosan fakultatívnak ismerték azt el. Mi — mert nemcsak magam vagyok — azon meg­győződésben vagyunk, hogy a ref. egyház nem ismerheti el facultativnak az egyházi • házasságkötést még az által sem, hogy az egyházi házasságügy rendezését hallgatással mellőzi és mint tényt tekinti azt, hogy a házasság egyházi megkötése a házasulok szabad elhatározásától függ; ellen­kezőleg, ha az egyházi házasságkötést csak olyan köteles­ségnek nyilvánítja is az illetékes fórum (én nem!), mint a templomba járást stb. véleményünk szerint, még akkor is kötelességnek kell azt nyilvánítani és beiktatni az egy­házi törvények 17. §-ába. Önigazolásomra »a pápista eljárás útján« való hala­dásomat illetőleg, egész tisztelettel csak annyit jegyzek meg, hogy én nem a XVI. századi fegyelmet kívánom gyakorolni, hanem az evangéliumit, és ha ez pápista eljárás: akkor még ezt sem resteltem; mint szintén nem szégyenlem a cikksorozatom III. részében nyiltan bevallott orthodox álláspontomat sem. Kiváló tisztelettel Kenderes, 1895. november 7-én. Györy Lajos, reform, lelkész. Válaszul. Vinczy Gyula béllyei ev. ref. lelkész úrnak a stóla kérdésében megjelent nyilatkozatára (lásd 45. számot) az illető egyháztag (I. a 42. sz.) helyén látja következő megjegyzéseket tenni: 1. Hogy ő nem refor­mátus papokról, hanem vallásfelekezeti különbség nélkül egész általánosságban, lelkipásztorokról s az ezek által követelt stóladíjakról szólt; 2., hogy ő nemcsak kétségbe nem vonta, hogy lelkészi díjlevelekben az egyes stóladíjak is elősorolvák, sőt inkább kiemelte, hogy főleg népesebb egyházaknál a stóladíjak átalányai számszerűleg is kitett jelentékeny összegekben szerepelnek a lelkészi díjlevelek­ben ; 3., azt se mondta, hogy az állandó és meghatározott lelkészi javadalmazás az összes papi funkciókért jár, ha­nem azt mondta, hogy »járt«, lévén a stóladíjak későbbi keletkezésüek a még nem rég mult időkben is közönsé­gesen úgynevezett papbéreknél. így például a református prédikátor díjlevele Kecskeméten, hol a városi község és a ref. egyház még a 17-ik század elején egy volt, a városi jegyzőkönyvbe így van az akkori Írásmód szerint az 1600. évről beiktatva: »1600. Pinkösdben. Prédikátor uramat

Next

/
Oldalképek
Tartalom