Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-07 / 45. szám

az immár szentesített egyházpolitikai törvényeink ellen. A Syllabus s a vatikáni dogma absolutismusának szellemében valóságos keresztes hadjáratot indítottak Münchenben minden ellen, a mi nem pápás, tehát tudomány, irodalom, sajtó, művészet stb. ellen. Sőt egyik szónok magasztos föllelkesültségében így fenyegetőzött: »a katholikus egyesületek egész özönével fogjuk körül keletről és nyugatról a porosz protestantismust, s a kolostorok váraival szabadítjuk fel az egyházat Brandenburg uralma alól és teszszük ártalmatlanná a Hohenzollerneket.« Bizony, bizony sirályhangok ezek a pápás katholicismus középkori sivatagjában ! A szerzetrendek kérdésénél eléggé érthető óvatosságból a jezsuitákat meg sem említették. Tudvalevőleg a bajor orsz. törvény kitiltja őket. A nagygyűlésnek egyik sokat hangoztatott politikai főelve a hármas szövetség ellen irányult, mert csak annak feloszlatásával képzelhetik a német pápisták a pápa világi uralmának helyreállítását s az olasz népnél a pápához térítését. A müncheni kath. nagygyűlés pápás deklamációira hatalmas contrát mondott az egységes olasz királyság a szeptemberi hazafias ünnepeken. Valósággal lehűtötték a Münchenben felizgatott pápások követelményeit a római ünnepélyek. Az egyházi állam megszüntetésének történeti tényét, s a mi attól elválaszthatatlan, Cavour és Garibaldi emlékét ritka egyértelműséggel ülte meg Olaszhon hazafias népe és királya, s világtörténeti jelentőséggel biró, urbi et orbi szóló vétót mondott a müncheni ultramontán nagygyűlés resolutióira. A történetben uralkodó logika mellett tesz bizonyságot az, hogy az európai államok legnyomorultabb és legelvadultabb alakja: az egyházi állam a keresztyén föld színéről elsepertetett, a melyről annak idején már Goethe is megmondotta, hogy »csak azért tudta magát föntartani, mivel a föld elnyelni nem akarja«. Nemcsak politikai lehetetlenség vagy abszurdum, sőt inkább káromlás az emberiségre az, ha máig is azt kívánják az ultramontánok, hogy ez egységre, önállóságra és szabadságra ébredt, s évezredek szomorú tanúságain okult olasz nemzet mondjon le mindenről, Crispi szavaival élve: a római viceisten javára s szolgáljon lábainak zsámolyáúl egy haszontalan s fejlődésképtelen pápás állami szervezet kedvéért. Mélyen megszégyenítő lehet a pápára s annak híveire a garibáldiánus Crispi ünnepi beszédeinek az a passzusa: »az egész világ tudja, hogy a keresztyénségnek fenállására, isteni természeténél fogva, ágyukra nincsen szüksége. Mert ha világi fegyverek nélkül megtudta hódítani a világot, ügy nem értjük, hogy miért kívánja még máig is a vatikán a világi uralmat keresztyén missziói feladatainak sikeres betöltéséhez.* Ügy halljuk, hogy XIII. Leó pápa felelni készül Crispi hazafias ünnepi enuntiátióira. Rampollához intézett jaj kiáltásai hoz azt már meg is tette. Abban Crispinek bizonyára igaza volt, hogy a keresztyénség és vatikánizmus két különböző dolog. Azért oly siket a keresztyén világ a vatikán csalatkozhatlan excathedra szózataira ! Eperjes. Dr. Szldvik Mátyás. RÉGISÉGEK. Egy darabka történet a mult század közepéről. Sallai András, a tolnai traktus Seniora, az 1749-dik év elején visitálván az egyházakat, szükségesnek tapasztalta, hogy Seregélyesi György magyar-hidasi prédikátor különféle kihágásai miatt hivatalából végkép elmozdíttassék; a bonyhádi és váraljai prédikátorok pedig egymással helyet cseréljenek. A március 5-én Monoron tartott Consessuson Sallai András informatiójára el is határozták az atyák, hogy Seregélyesi György m.-hidasi prédikátor helyéről elmozdíttassék s neki többé ekklezsia nem adatik; a bonyhádi egyházba pedig Várallyára Oszlányi István, Várallyára Bonyhádról Dalnoki Márton, s Magyar-Hidasra Nagy-Kőrösön, hivatal nélkül tartózkodó Hajdú János rendeltetett. Ezen dispositiók azonban Percei József tolnamegyei alispán és Kajdacsi Juliánná úrnő, mint a község földesurai s mindketten katholikusok által meghiusíttattak. Nevezett alispán ugyanis a Superintendenshez küldött illedelmes levelében, különböző vádakkal terhelve a traktus Seniorát s egyszersmind mentegetve Seregélyesi Györgyöt, tudatá, hogy ezt földesúri jogánál fogva a bonyhádi ekklézsiába behelyezte; Kajdacsi Juliánná ellenben, ki tisztességes levelével szinte megkereste a Superintendenst, nem akart a bonyhádi ekklézsiában más papot, csak Dálnoki Mártont. És úgy is lett, mint az erélyes nő akarta. Akarata érvényesülése előtt pedig a Percei József mint alispán engedelmével visitáló Seniorhoz egy fenyegető levelet küldött, melyet — mint a kort nagyon jellemzőt — közlök r Isten áldja meg kegyelmedet Prédikátor uram! Esett értésemre, hogy mióta házamtól elmentem, kegyelmed azóta falumba ment visitálni. Köszönje kegyelmed az Istennek, hogy én idehaza nem voltam, mert most bizony Pécsett térdig való vasban ülne. Nemde nem jól tudja-e azt kegyelmed, hogy királyi parancsolat az, hogy egy prédikátor sem tartozik a Canonicus Visitátoron kívül mást ismerni; azt pedig jól tudja kegyelmed, hogy ennek előtte egynehány hónappal ment végbe és ezen Ő Felségétől rendelt Visitator semmi hibát az ott levő Prédikátorban nem talált; kegyelmednek pedig semmi köze hozzája. Arra való nézve most egyszer intem kegyelmedet, hogy soha többet egy falumba be ne merjen menni, mert mihelyt észreveszem, úgy elhigyje, mint Istent hiszi mennyben lenni, mindjárt vasra veretem és Pécsre küldöm. Ezen mostani cselekedetét fentartom s mihánt Generális-Vicarius urammal szólok, satisfactiót kérek. Én mindezekben királyi parancsolathoz tartom magamat. Maradok kegyelmednek február 7. 1749. Bonyhád. Böcsülettel szolgálok Juliánná Kajdacsin. (Alájegyezve: »Advortite animum lectores et ingemiscite super sorté nostra miserabili ac ignominiosa. Mulier una Dominio Terrestri non amplo pollens quanta 90*