Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-07 / 45. szám

A konventig vagy a zsinatig? III. Hátra van még, hogy szóljunk az esketésről, az anyakönyvezésről és a stóláról. Jól tudjuk, hogy a házasságot eddig sem az eskü tette polgári vonatkozásaiban törvényessé, hanem a lelkészek voltak megbízva az állam által, hogy a felek beleegyezéséről szóló nyilatkozatot tőlök kivegyék és annak alapján törvényes házasoknak nyilvánítsák őket; de azt is jól tudjuk, hogy az eskü tette a házasságot Isten törvénye szerinti házassággá, melynek alapja az isteni törvény: a szeretet; mely nem pusztán emberi, állati viszony, a közös együtt élésre, hanem egyszersmind fészke a valláserkölcsi élet ápolásának, a melyre felügyelni az egyháznak joga, de egyszersmind kötelessége is. Az eskü, mint egy szent fogadás kisérte a házasulok nyilatkozatát, hogy a vallás tanai által megnemesített kötelességérzettel igyekeznek egymást házastársi sokszor gyönyörűséges, de mindenesetre nehéz kötelességeik teljesítésében segíteni, vagy eltűrni, hosszútűrő szeretettel, éktelenségektől óvakodva. Kétféle aktus volt tehát eddig is a házasságkötésnél, mind a kettőt a lelkész végezte. Most az állam törvényhozása — köztudomású: milyen okokból és kiknek a botránkoztató magatartása miatt — a kétféle aktust külön választotta, de nem szüntette meg. Vallási kötelességeikre figyelineztetteti közegei által a haza polgárait. A pusztán csak polgárilag megkötött házasságra előlegesen sem számított senki, csak épen a vallástalanoknál, hitetleneknél, vagy azoknál, kiket egyházuk, hitelveinél vagy törvényeinél fogva, nem bocsát az oltárhoz. Az állam nemcsak a házasságjogot kívánta egységessé tenni, hanem a házasságot is, hogy is: legyenek állami tisztviselő előtt megkötött, egyházilag megáldott házasságok. És ha egyházunk az egyházkerületek határozata szerint fakultatívvá teszi a házasság egyházi megkötését: ott leszünk az egyház határain belől, a hol lett volna az állam a fakultatív polgári házassággal. Kétféle rangú házasságaink lennének: egyházilag is megkötött törvényes és egyházilag meg nem kötött, szintén törvényes házasságaink. A miért nem fogadta el az állam a fakultatív polgári házasságot, a miért rosszabbnak bizonyították azt a szabadelvű nagy küzdelmek vezérférfiai és rosszabbnak tartotta azt minden szabadelvű ember még a fennállott házassági rendszernél is: azért óvakodjunk mi is a fakultatív egyházi házasságtól. Á keresztelésnél ott van az egyház malasztjaival s a még magáról semmit nem tudó gyermekkel közli a szent sakramentomot, a confirmatio által közelebb csatolja magához; egyházi rendtartásunk megkívánja, hogy minden református halott temetésénél jelen legyen az egyház; eddig úgy tanultuk és úgy tartottuk, hogy a házasságkötés is olyan fontos momentum egyháztagjaink életében, hogy az. egyháznak kivétel nélkül ott kell állania és teljesítenie magasztos hivatását is: a hívek lelki szükségleteinek kielégítését, a gyenge hitűek erősítgetését, kötelességeikre — egy magasabb parancs hangsúlyozásával — figyelmeztetését. Miért kellene most, épen most, a vajúdó idő nehézségei között lemondani az egyháznak magasztos kötelességéről ?! Nem, semmi szín alatt nem kell, nem szabad a házasság egyházi kötésének vallási és ethikai jelentőségét, — nem szabad az egyháznak ezen. az egész életre kiható cselekménynél közreműködését fakultatívvá tenni s e szertartást oda sülyeszteni, hogy azt egyesek úgy tenkinthessék, mint a lakodalmi pompának kiegészítő részét. Az egyház közreműködése egész komoly fenségében marad meg, ha ő minden hívétől megköveteli már megkötött házasságánál, fogadalmának megerősítésére az esküvést; ha tekintélyének egész súlyával kivánja, hogy a viszonyt, melyet polgárilag megkötött, olyannak tekintse, mint a milyennek kivánja a szentírás az Isten törvénye szerinti házasságot. Annyival is inkább, mert a változott viszonyok közt az eskü, melyet a házasoknak le kell tenniök, nem csak arra szolgál, hogy fogadásuk őszinteségét bizonyítsák az Isten tanúbizonyságul hívásával, hogy akaratuknak erősítésére az Isten segítségét kérjék, esküjök megszegése esetében, az ő büntetését mintegy fölhívják maguk ellen: hanem úgy is tekinthető, sőt a jövőben már kiválókéin úgy tekintendő, mint egy hitvallástétel, a melylyel az Úr oltára elébe álló házastársak megbizonyítják, hogy ők hisznek abban a szentháromság egy igaz Istenben, a kit az egyház hiszen és tanít: és úgy hisznek Ő benne, mint ahogy az egyház tanítja, melynek hívei. Mintegy ismétlődő confirmatióul, mintegy próbakőül szolgáljon az egyháznak a házasságkötés alkalma* arra, hogy megtudhassa: kik az egyháznak hithű gyermekei ? Hadd mutassák meg a házasságra lépők az ő hitöket az ő cselekedeteikből. Sőt tovább megyünk. Nem azt kell kimondania ref. egyházunk törvényhozásának, hogy a ki akar, csak az tegyen házassági esküt, hanem azt kell kimondania, hogy a magyar református egyház, oly fontosnak és mélyen az erkölcsi életbe vágónak tartja az esküt ** s házas életben előfordulható félreértéseknek, ellentéteknek megszüntetésére oly hatalmas támasznak tekinti annak esküvel fogadását, hogy a hivek a maguk házasságát Isten törvénye szerinti házasságnak nézik, hogy annak letételét minden házasulótól megköveteli, és azokat, kik az egyház ezen rendelkezésének eleget nem tesznek: mindaddig nem tekinti az egyházi jogot élvező tagjainak, a míg engedetlenségük meg nem szűnik. Hasonló elbánásban részesítendők azok is, kik vegyes házasságra lépve, születendő minden gyermekeket előre át vallják jegyesök egyházának ; sőt az ilyenek még az esküvéstől is eltiltatnak. Nem azt teszi ez, hogy egyházunk nem ismeri el törvényesnek az ilyenek polgári házasságát, hanem azt, hogy az ilyeneket nem ismerheti el az egyház jogos tagjainak s a miért legfontosabb valláserkölcsi kötelességeiket nem teljesítik: büntetést szab reájok. Igen tanúságos e tekintetben az anyakönyvi törvény 35. §-ához fűzött miniszteri inegokolás, a hol a születések bejelentésének elmulasztásáért a büntető sanctióra hivatkozik és ezt mondja: »az állam nem a végből veszi alkalmazásba — a mulasztók ellen — büntető jogát, hogy az egyest saját érdeke elhanyagolásáért sújtsa, hanem sújtsa azért, mert saját érdeke elhanyagolásával a közérdeket sértette meg«. (Lásd dr. Márkus Dezső: »A házassági jog és az anyakönyvi törvény kézikönyve« 253. lap. Azon körülményből, hogy az egyházkerületek a házasság egyházi megkötésénél az agendából az esküt nem törölték, de sőt annak használását kötelező utasításul adták a lelkészeknek,*** úgy tetszik nekünk, mintha az egyház* ^Mellesleg azon körülményre is felhívom a figyelmet, hogy a nagy határral bíró városok, községek tanyai lakosainál és a szórványokban igen sokan vannak, a kik rendszeresen nem confirmáltatnak. Ezekkel eddig az volt agyakorlat, hogy házasságra lépésök alkalmával részesültek tanításban s ekkor confirmáltattak. Ha csak facultativ lesz az esketés: ezek egy nagy része teljesen elvész az egyházra, megfelelő számú ambulans lelkészek beállítása nélkül. Gy. L. ** Midőn »eskü« szót használom, »önként értetik, hogy itt mindenütt a »házassági esküről* szólunk. Gy. L. *** Tagadhatatlan azonban, hogy a házassági eskü, úgy a mint az eddig használatban áll, némi módosításra vár és a Zsinatnak már eddig is meg kellett volna tenni annak a változott viszonyokhoz alkalmazását. Én a magam részéről az adott viszonyok közt leginkább szeretném híveimet a következő esküformával egybekötni : En N. N. a mai napon törvényesen megkötött házasságomat