Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-24 / 43. szám

származó súlyos teher könnyítésére is megtétetnének illetékes helyről a kezdeményező lépések. Ez az evangelizáció első lépése lenne. Bajos igazságot hirdetni akkor, midőn a legégrekiáltóbb igazságtalanság végrehajtói vagyunk. Aztán szükséges volna, hogy egész odaadással adjuk oda népünknek magunkat, képviseljük, mozdítsuk elő igaz érdekeit, áldozzuk oda időnket, tehetségünket, hogy javát anyagi, mint erkölcsi tekintetben előmozdítsuk: ne féljünk ostorozni a bűnt, ne legyezgessük a hibát; a mi népünk felveszi, megköszöni a jóra buzdító intést, még a feddést is, ha atyai szívből származik. A szegények gondját is vegyük fel, hála Istennek kevesen vannak, könnyen elbírjuk. Arról azonban, hogy idegen oltárokra nem áldozunk, nem áldozhatunk, ne ítéljen meg bennünket a világ. — Hogy megindítsuk az evangelizációt, minálunk azért elsőnek, s egyelőre elégnek tartom az ismétlő iskolások vallásos oktatását, lelkiismeretes és lelkes oktatását, az evangéliumból, más kézikönyv nélkül, a leikéssek által. A többi magától fog jönni. Ez az én egyéni véleményem. Morvay Ferenez, vál. tag. KÜLFÖLD. A franciák vallásossága és erkölcse. Wesleynek tulajdonított eme mondás : »Van az Isten egyházának sok olyan tagja, a kik egy külső egyházhoz sem tartoznak; és viszont, sajnos, vannak olyan egyháztagok, a kik az Ő egyházához nem tartoznak«, igen sok, jeles francia férfira és nőre ráillik. Nem törődnek ezek ám a római katholicismussal, sem a protestantismussal. Habár nem vallják is magokat keresztyéneknek, de azért a keresztyénség szelleme hatja át őket. A szegények iránt való szeretet, a türelem, a megelégedés, a munkásság alkotják főjellemvonásaikat. Úgy a párisi, mint a vidéki franciák közt észlelhető udvariasság meglepi a részrehajlatlan szemlélőt. És mégis a francia nép ma alig vallja magát keresztyénnek. Szertelen nagy számmal vannak közöttük a hitetlenek és agnostikusok. A kik magokat felekezetnélkülieknek vallják, azok száma közel nyolc millió. Igen divatos dolog ott a vallást kigúnyolni, vagy legalább megmosolyogni, mintha az a mult idők explodált babonája volna. A kormány és különösen a községtanácsok voltak e tekintetben az irányadók. Már annyira mentek, hogy Isten nevét a tankönyvekből is kitörölték. A szentképeket és a szentírási emblemákat eltávolították az iskolákból, a kórházakból Ugyszinte az »irgalmas nő véreket« is kitiltották a kórházakból és hasonló intézetekből. Az utóbbi időkben azonban sok minden megváltozott, E lapban is említve volt már, hogy tekintélyes államférfiak megborzadtak a vallástalan nevelés következményeitől. Ma már igen sok jel mutatja, hogy a hivatalos körök ellenséges indulata szűnő félben van. A franciák vallástalanságukat nyíltan bevallják, azt mondják: »minek mutatnánk magunkat olyanoknak, a milyenek nem vagyunk. Ezt az angol és skót képmutatóknak hagyjuk«. A római katholikus templomokat a férfiak átalán nem látogatják. Csak a nők, ezek is aránylag kevesen. De a papok ügyesek és tevékenyek, nagy a befolyásuk a gyóntató szék által. Akárhány franciát, a ki a papokat megveti, ezek vezetik a politikai és községi dolgokban nejök és leányaik közvetítésével. Az erkölcsiség sem áll valami magas fokon Franciaországban. Bár Párisban és egyéb városokban az illemre nagyon ügyelnek. Idegen, az első pillanatra azt hihetné, hogy szűzies tisztaság uralkodik ott. Egy kis széttekintés elűzi ezt a benyomást. A köz- és magánélet meglehetősen erkölcstelen. A mit — eléggé ismeretes — az irodalom és művészet is terjeszt. E vallástalan és erkölcstelen irány, ha nem menthető is, de érthető. Maga az egyház rontotta el őket. XIV. és XV. Lajos királyok alatt az egyházi főméltóságot viselők voltak a legkicsapongóbbak. Az udvar és a nép tőlök romlottak el. Az erőszakolt papi nőtlenség. gvóntatószék stb. elkerülhetlenül az erkölcstelenség felé terelték a klérust. Az eltiport protestantismus nem tudott gátat vetni Róma erkölcsteienítő befolyásának. E mellett a klérusban igen sok skeptikus és szabadgondolkozó volt. Nem csuda, ha sokan megvetették és elhagyták azt az egyházat, mely Péter módjára megtagadta a mestert. De már a megbánásban nem követte Péter példáját. Franciaországban már sokszor megtörtént, hogy az egyházon kívül és az egyház ellenére indult mozgalom az evangéliumhoz való visszatérésre. Mert a Mindenható mindig és mindenütt megihletheti és megihleti Szent-leikével gyermekei szivét, tekintet nélkül az egyház szervezetére. Jelenben is úgy látszik, hogy az evangelium üdítő vize nem épen orthodox forrásból ömlik Franciaországban, így pl. Renan »Jézus élete* bár telve szánalmas skepsissel. mégis ezereket ösztönzött az evangelium olvasására és elfogadására. Még más példát is hozhatunk föl. Pierre Loti népszerű s bevallott skeptikus író nem rég megjelent és nagy hamarsággal 37 kiadást ért »Jeruzsálem* cimű könyvét. E műben leírja, mily mélységes benyomást tett rá Palestina. a hol annyiféle nemzetből való zarándok talál reményt és vigaszt. Műve mottója: Üdv néked óh kereszt! egyedüli reménység!* Igv ír a többek közt: »A bocsánat, melyet Krisztus hozott, a nyugalom, a mennyei béke, melyet ő ad — óh ehhez sohasem volt hasonló ! Minden más üres és semmi, nemcsak a modern európai bölcseletek, de az ind millenniumok kijelentései és a rég letűnt századok bámult bölcseinek tanai is Könyvemet helyesléssel olvashatják azok, a kik reményök elveszte miatt panaszkodnak, a kik bár kétkedők mint magam, de a szent sírhoz imára gerjedt szívvel, könyes szemekkel közelednének, a kik érzik, hogy térdeiken tudnának oda elmenni.« Az utolsó lapokon ismét így. ír: »Krisztus, óh igen, bármit mondjanak is az emberek, valósággal kimagyarázhatatlan és páratlan marad. A mint keresztje feltűnik, a mint nevét halljuk, érzelmeink ellágyulnak. a keserűség felenged s megérint a tisztító lemondás szelleme. Krisztus keresztje előtt kemény és kevély szivek megnyílnak és megalázódnak. Krisztus a hasonlíthatatlan aspiratiók forrása. 0 a reménytelenek vigasztalója, a vegtelen bocsánat fejedelme.« Az az író, a ki így ír, bár magát kételkedőnek vallja, mégis sok ezer lelket elvezethet az incarnatio igaz evangéliumának ismeretére. Többet, mint a külső ceremóniákkal, a nép által nem értett istentiszteleti nyelvvel élő egyház. Loti olyan ember, a ki közelebb van az igaz egyházhoz, mint gondolnánk, noha egy egyház kötelékébe sem tartozik. De azért az igaz keresztyének munkája Franciaországban még sokkal becsesebb és hatásosabb, mint máshol. És ilyenek is szép számmal vannak. Nagy szüksége is van a forradalmaktól zaklatott népnek az evangelium sziklájára alapított erős hitre és tiszta erkölcsiségre. Chr. w. a—s.