Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-24 / 43. szám

származó súlyos teher könnyítésére is megtétetnének ille­tékes helyről a kezdeményező lépések. Ez az evangelizáció első lépése lenne. Bajos igazságot hirdetni akkor, midőn a legégrekiáltóbb igazságtalanság végrehajtói vagyunk. Aztán szükséges volna, hogy egész odaadással adjuk oda népünknek magunkat, képviseljük, mozdítsuk elő igaz érdekeit, áldozzuk oda időnket, tehetségünket, hogy javát anyagi, mint erkölcsi tekintetben előmozdítsuk: ne féljünk ostorozni a bűnt, ne legyezgessük a hibát; a mi népünk felveszi, megköszöni a jóra buzdító intést, még a feddést is, ha atyai szívből származik. A szegények gondját is vegyük fel, hála Istennek kevesen vannak, könnyen el­bírjuk. Arról azonban, hogy idegen oltárokra nem áldo­zunk, nem áldozhatunk, ne ítéljen meg bennünket a világ. — Hogy megindítsuk az evangelizációt, minálunk azért elsőnek, s egyelőre elégnek tartom az ismétlő iskolások vallásos oktatását, lelkiismeretes és lelkes oktatását, az evangéliumból, más kézikönyv nélkül, a leikéssek által. A többi magától fog jönni. Ez az én egyéni véleményem. Morvay Ferenez, vál. tag. KÜLFÖLD. A franciák vallásossága és erkölcse. Wesleynek tulajdonított eme mondás : »Van az Isten egyházának sok olyan tagja, a kik egy külső egy­házhoz sem tartoznak; és viszont, sajnos, vannak olyan egyháztagok, a kik az Ő egyházához nem tartoznak«, igen sok, jeles francia férfira és nőre ráillik. Nem törőd­nek ezek ám a római katholicismussal, sem a protestan­tismussal. Habár nem vallják is magokat keresztyéneknek, de azért a keresztyénség szelleme hatja át őket. A sze­gények iránt való szeretet, a türelem, a megelégedés, a munkásság alkotják főjellemvonásaikat. Úgy a párisi, mint a vidéki franciák közt észlelhető udvariasság meg­lepi a részrehajlatlan szemlélőt. És mégis a francia nép ma alig vallja magát keresz­tyénnek. Szertelen nagy számmal vannak közöttük a hitet­lenek és agnostikusok. A kik magokat felekezetnélkülieknek vallják, azok száma közel nyolc millió. Igen divatos dolog ott a vallást kigúnyolni, vagy legalább megmosolyogni, mintha az a mult idők explodált babonája volna. A kor­mány és különösen a községtanácsok voltak e tekintetben az irányadók. Már annyira mentek, hogy Isten nevét a tan­könyvekből is kitörölték. A szentképeket és a szentírási emblemákat eltávolították az iskolákból, a kórházakból Ugyszinte az »irgalmas nő véreket« is kitiltották a kórhá­zakból és hasonló intézetekből. Az utóbbi időkben azon­ban sok minden megváltozott, E lapban is említve volt már, hogy tekintélyes államférfiak megborzadtak a vallás­talan nevelés következményeitől. Ma már igen sok jel mutatja, hogy a hivatalos körök ellenséges indulata szűnő félben van. A franciák vallástalanságukat nyíltan bevall­ják, azt mondják: »minek mutatnánk magunkat olyanok­nak, a milyenek nem vagyunk. Ezt az angol és skót kép­mutatóknak hagyjuk«. A római katholikus templomokat a férfiak átalán nem látogatják. Csak a nők, ezek is aránylag kevesen. De a papok ügyesek és tevékenyek, nagy a befolyásuk a gyóntató szék által. Akárhány franciát, a ki a papokat megveti, ezek vezetik a politikai és községi dolgokban nejök és leányaik közvetítésével. Az erkölcsiség sem áll valami magas fokon Fran­ciaországban. Bár Párisban és egyéb városokban az illemre nagyon ügyelnek. Idegen, az első pillanatra azt hihetné, hogy szűzies tisztaság uralkodik ott. Egy kis széttekintés elűzi ezt a benyomást. A köz- és magánélet meglehetősen erkölcstelen. A mit — eléggé ismeretes — az irodalom és művészet is terjeszt. E vallástalan és erkölcstelen irány, ha nem menthető is, de érthető. Maga az egyház rontotta el őket. XIV. és XV. Lajos királyok alatt az egyházi főméltóságot viselők voltak a legkicsapongóbbak. Az udvar és a nép tőlök romlottak el. Az erőszakolt papi nőtlenség. gvóntatószék stb. elkerülhetlenül az erkölcstelenség felé terelték a klérust. Az eltiport protestantismus nem tudott gátat vetni Róma erkölcsteienítő befolyásának. E mellett a klérusban igen sok skeptikus és szabadgondolkozó volt. Nem csuda, ha sokan megvetették és elhagyták azt az egyházat, mely Péter módjára megtagadta a mestert. De már a megbánásban nem követte Péter példáját. Franciaországban már sokszor megtörtént, hogy az egyházon kívül és az egyház ellenére indult mozgalom az evangéliumhoz való visszatérésre. Mert a Mindenható min­dig és mindenütt megihletheti és megihleti Szent-leikével gyermekei szivét, tekintet nélkül az egyház szervezetére. Jelenben is úgy látszik, hogy az evangelium üdítő vize nem épen orthodox forrásból ömlik Franciaországban, így pl. Renan »Jézus élete* bár telve szánalmas skep­sissel. mégis ezereket ösztönzött az evangelium olvasására és elfogadására. Még más példát is hozhatunk föl. Pierre Loti népszerű s bevallott skeptikus író nem rég megjelent és nagy hamarsággal 37 kiadást ért »Jeruzsálem* cimű könyvét. E műben leírja, mily mélységes benyomást tett rá Palestina. a hol annyiféle nemzetből való zarándok talál reményt és vigaszt. Műve mottója: Üdv néked óh kereszt! egyedüli reménység!* Igv ír a többek közt: »A bocsánat, melyet Krisztus hozott, a nyugalom, a mennyei béke, melyet ő ad — óh ehhez sohasem volt hasonló ! Minden más üres és semmi, nemcsak a modern európai bölcseletek, de az ind millenniumok kijelentései és a rég letűnt századok bámult bölcseinek tanai is Köny­vemet helyesléssel olvashatják azok, a kik reményök el­veszte miatt panaszkodnak, a kik bár kétkedők mint magam, de a szent sírhoz imára gerjedt szívvel, könyes szemekkel közelednének, a kik érzik, hogy térdeiken tud­nának oda elmenni.« Az utolsó lapokon ismét így. ír: »Krisztus, óh igen, bármit mondjanak is az emberek, valósággal kimagyarázhatatlan és páratlan marad. A mint keresztje feltűnik, a mint nevét halljuk, érzelmeink ellágyul­nak. a keserűség felenged s megérint a tisztító lemondás szelleme. Krisztus keresztje előtt kemény és kevély szivek megnyílnak és megalázódnak. Krisztus a hasonlíthatatlan aspiratiók forrása. 0 a reménytelenek vigasztalója, a veg­telen bocsánat fejedelme.« Az az író, a ki így ír, bár magát kételkedőnek vallja, mégis sok ezer lelket elvezethet az incarnatio igaz evan­géliumának ismeretére. Többet, mint a külső ceremóniákkal, a nép által nem értett istentiszteleti nyelvvel élő egyház. Loti olyan ember, a ki közelebb van az igaz egyházhoz, mint gondolnánk, noha egy egyház kötelékébe sem tar­tozik. De azért az igaz keresztyének munkája Francia­országban még sokkal becsesebb és hatásosabb, mint más­hol. És ilyenek is szép számmal vannak. Nagy szüksége is van a forradalmaktól zaklatott népnek az evangelium sziklájára alapított erős hitre és tiszta erkölcsiségre. Chr. w. a—s.

Next

/
Oldalképek
Tartalom