Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-10 / 41. szám

theologia az orthodoxismus, pietismus és rationalismus nagy korszakain át föl azokig az időkig, a melyekben egy Schleiermacher és Neander, egy Nitzsch és Dorner, egy Rothe és Müller az evang. ker. hitnek s a prot. tudománynak újbóli föléledésére, vagy napjainkban egy Ritschl és Harnack a történeti módszernek érvényesítésére törekedett. Mennyi önálló gondolatgazdagság foglaltatik e férfiak rendszereiben s hány termékeny eszme indult ki azokból a tudomány s az egyházi élet újjáalakítása tekintetében. A német prot. theologia irodalmi gazdagság tekintetében bátran állja ki a versenyt a többi tudományágakkal, sőt még a természet- és történettudományokkal is, mi mellett jobb művelőiben folytonos élő viszonyban tudja magát az egyházzal s annak gyakorlati feladataival. Itt nem állhat be az a dualistikus ellentét a tudomány és szeretet, tudás és élet, elmélet és gyakorlat között, mint a milyennel a román kath. országok theologusainál gyakran találkozunk. így zöldül és virágzik a protestantismus erjedő életfája a szellemi kultura gazdag terén az egyházban, a theologiában s a világi tudományban egyaránt. Melyik kath. román népnek vannak oly gondolkodói, mint az igaz prot. szellemtől teljesen áthatott Leibniz, Lessing, Kant, Fichte, iSchelling, Savigny, Niebuhr, Hegel, Ranke, Humboldt, Helmholtz vagy Goethe és Schiller, és nálunk Arany és Petőfi ? így az olaszok között egy Mariano Raffaele, a svájciak között egy Vinet Sándor, a franciák között egy Guizot, Pressensé és Monod, az angolok között egy Gladstone s a dánok között egy Martensen a német prot. tudományosságnak apostolai és tolmácsai a maguk népeinél, kik a szűkebb felekezetiségen vagy nemzetiségen felülemelkedve Luther szellemében az általános emberi vallásos-erkölcsi művelődés templomának építő mestereivé váltak, A kath. népek elvetették az igazságot, s most az igazság nem ismer reájok. Im ezek az evang. ker. hitnek s az antik klasszikusokon s a biblián táplált valódi humanistikus tudománynak gyümölcsei Luther és Melanchthon reformációjának fényénél és világánál tekintve, a melyeknek gyökerei az újabb kort egyetlen módon meghatározó evang. prot. kultúrában és művelődésben keresendők. Nézzük még röviden, hogy melyek — Stahl és Heinzélmann szerint is — azok a feladatok, a melyeket a protestantismus mint az újabb kor kulturelve a maga hordozóitól megkiván? Noblesse obiige! A kinek sok adatott, attól sokat is kivánunk. Értelmesség, tanultság, vállalkozási szellem, sűrű érintkezés a külvilággal s mindezek folyományaként vagyoni jólét van bőven a protestantismusban, azonban ott, a hol nagy jogok vannak, a protestantismus alapelvei szerint magasztos szent kötelességeket is kell teljesítenünk. A mit Luther az egyes embernek személyes keresztyénségéről mond, a mely szerint az nem kész, hanem fejlődő és növekedő valami, a protestantismusra, mint egészre is vonatkozik. A protestantismus jelszava a folytonos haladás, elveinek mennél teljesebb és tökéletesebb kifejtése, a mi egyúttal a valódi ker. humánus műveltség lényegét is képezi. S ha a protestantismus létérdekei veszélyeztetnének, mint Luther Wormsban s a prot. rendek Speierben, a ker. ember is a maga egész személyiségével védelmére keljen e javaknak és érdekeknek a bel- és külellenségek támadásaival szemben, védelmére a szellem és az igazság fegyvereivel az egész vonalon. A jelenkori szociális küzdelmek között minden állampolgár első feladata sorompóba lépni a vallásért s az crlcölcsiségért az atheismus minden felforgató árnyalataival szemben! A közönyöseknek pedig, kik a mai világi kultura hatalmas föllendülése mellett feledik annak valódi erőforrását. a reformációt s a protestantismus elveinek óriási szociális hatását, Goethe szép szavát ajánljuk figyelmükbe, a melyet közvetlenül halála előtt Eckermanhoz intézett s mint egy testámentumot hagyott hátra a világi kultura és mívelődés összes barátainak. »Mi protestánsok — úgymond — igen gyakran nem is sejtjük, mi mindent köszönhetünk a reformációnak általában és Luthernek különösen. Szabadok lettünk a szellemi bornirtság bilincseitől s a haladó kultura alapján képesek vagyunk ma arra, hogy az eredeti forráshoz visszatérve a kereszténységet a maga egész tisztaságában fogjuk fel.« Azoknak pedig, a kik manapság hajlandók a keresztyénséget »túlhaladott álláspontnak* tekinteni s cserébe a világi kultura kincseit elfogadni, szivébe vési a nagy gondolkodó: »Bármennyire is emelkedik a szellemi kultura s nyer a természettudomány terjedelemben és mélységben s bármennyire tágul az emberi szellem, általában a keresztyénségnek az evangéliumokban foglalt magasztos erkölcsi kulturáját meghaladni sohasem fogja egvikök sem«. Nekünk protestánsoknak különösen erkölcsi téren igen nagy kulturmissziónk van, mert »mennél inkább emelkedünk — mondja ugyancsak Goethe — az igaz haladás s a nemes fejlődés útján, annál gyorsabban követnek bennünket a katholikusok. A mint Krisztusnak tiszta tanát és szeretetét a maga egész teljességében fogjuk felfogni és átérezni. Hova-íovább a szó és a hit keresztyénségéről az érzület és a cselekedetek keresztyénsegére kellene átmennünk Tehát előre! — mondja Goethe, a jelenkori világi kultura ez a nagy herosa és geniusa — előre a valódi érzület s a tevékeny felebaráti szeretet »gyakorlati keresztyénsége« útján! De ezzel egyúttal fel a küzdelemre a vallásért s a hitért, a mely a felabaráti szeretet egyetlen igaz forrása s a gyakorlati keresztyénség megítélő mértéke! S végül föl a küzdelemre az erkölcsi és jogi rend javaiért is! Az állami törvény érvénye szükséges és üdvös a földi szabadság és jólét érdekében, de még jobban mint a legjobb törvény segít az államban s a polgári társadalomban a jó erkölcs. »Csak a jó erkölcs teszi igazán szabaddá és hatalmassá az embert!« De a jó erkölcs csak a ker. erkölcsiség, az erkölcsileg jó érzület talaján terem. Ép azért ültessünk jó fát, s gyümölcse is jó lészen. Á külső életben mindenütt a személyiség a döntő. Hiányzanak a valódi személyek s a szilárd jellemek, a kik nevelő, vezető és védő alakban lépnek föl a jó fegyelem, rend és 82