Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-10 / 41. szám

értékű ingatlanai, sőt jövedelmező tőkéi is legnagyobb részt községi, közbirtokossági és földesúri eredetűek s nem az illető egyházak saját szerzeményei, mert a régebbi századokban, ott, a hol eredetileg tisztán reformátusokból állott az összes lakosság, a polgári és egyházi község egy volt, s a jelenleg kizárólagos egyházi ingatlanok a községi, illetőleg közbirtokossági vagy földesúri földekből s épületekből adattak ki, a mult XVÍLI. s a folyó XIX. századokban pedig az eredetileg tiszta reformátusokból állott polgári községek lakossága újabb beköltözések útján többnyire vegyessé válván s bennök más vallásfelekezetek is keletkezvén, a polgári és egyházi községek vagyonukkal együtt egymástól elkülönödtek, több helyen azon gyakorlat lépvén életbe, hogy a kebelben különböző felekezetek egyházait vagy egyenlően, vagy a hívek számának megfelelő arányban részeltelték a községi, közbirtokossági vagy földesúri adományokból. A jelenleg létező egyházi vagyon tehát és ennek jövedelme helyhez kötöttnek lévén tekintendő, egyetemesítés és közösítés tárgyává annál kevésbbé tehető, mert a lelkészi, illetőleg egyházi javadalmak igen sok helyeken egyes buzgó hívek alapítványaiból és hagyományaiból is alakulván, sőt bizonyos kitűzött célokra és meghatározott személyek haszonélvezetére le is köttetvén, a tervezett országos egyetemesítés már e miatt, se volna eszközölhető. Nem célszerű ezeknél fogva az egyes egyházakat s lelkészségeket vagyonúkban vagy jövedelmökben háborítani s ha vannak is közlök némelyek, melyek ingatlan birtokkal s állandó jövedelemmel bővebben el vannak látva, ezt nem kell tőlök irigyelni mert az ilyen gazdag egyházak jövedelmök fölöslegét úgy is iskolai, népnevelési s közművelődési célokra fordítják, a jövedelmesebb lelkészi állomások pedig már a szabad verseny szempontjából is szükségesek, melyet a tervezett jövedelmi egyetemesítés csak csökkenteni s nem előmozdítani fogna; de különben a jobban dotált lelkészi állomások rendszerint a népesebb, sőt túlnépes egyházak kebelében vannak, az itteni lelkészek pedig az egyházpolitikai új törvények által lényeges változást szenvedő állapotok közt a cura pastoralisnak erélyesebb és fokozottabb alkalmazására s valljuk meg őszintén, nagy fáradsággal és személyes felelősséggel járó buzgó tevékenységre vannak hivatva, ha lelkipásztori kötelességüknek meg akarnak felelni. Azonban kétségtelen, hogy a csekélyebb és elégtelen javadalmazású lelkészségek gyámolításáról gondoskodni csakugyan égető szükség, de ennek megvan a maga útja és módja az állami segély megfelelő felemelésében és állandósításában, vagy inkább az 1848: XX. törvénycikk rendelkezésének tényleges megvalósításában. Ha a római és görög katholikusok szűkebben ellátott lelkészkedő papsága az úgynevezett congrua-pótlék címén százezerekre .menő javadalmazást élvez, sőt alapos kilátása van arra, hogy ezen nem is oly régi megállapítású fizetési pótlék a jelen kor igényeihez képest még jelentékenyen emeltetni fog, miért ne élvezhetnének a két felekezetű csekély dolációju evangelikus lelkészek, illetőleg az általok képviselt szűkölködő egyházak hasonló állami támogatást, midőn ezt az idézett országos törvény az akkori csekély adófizetés mellett is részükre már csaknem félszázad előtt biztosította, az időközben felfokozódott állami, törvényhatósági, községi és a sok közvetett, kíméletlen adózások által kimerült hitfeleinktől pedig a lelkészi illetmények közvetlen emelését méltányosan igénybe nem vehetjük. Tegye tehát ezt maga az állam, mit felelős kormányunk jóakaratú indítványozásától annál inkább jogunk van elvárni, mert a magyar nemzeti államépület egyik sarkkövét a két felekezetű hazai evangelikus egyház képezi. Tóth Lajos. ügyvéd, egyháztanácsos. Papi hivatás, papi jellem. (Folytatás és vége.) Lássuk azért még röviden a papjellem kiváló tulajdonságait ! Előre kell itt bocsátanom, hogy végre valahára szakítanunk kell már nekünk papoknak azzal a felfogással, mely annyi romlásnak volt már kútforrása, hogy t. i. miután mi is a gyarlóság edényei vagyunk, tehát bátran folytathatunk olyan életet, mint bármely világi ember; tántoroghatunk, vagy el is eshetünk az erkölcsi élet küzdelmeiben, ingadozhatunk a jóban, ostromolhatjuk, döntögethetjük a vallás bástyáit, elmerülhetünk a közönyben, hitetlenségben, a pénz és világ szerelmében. Nem! Nekünk éreznünk kell ugyan, hogy mint Pál apostol mondja: olyan indulatok vannak bennünk is, mint más emberekben; de kell. hogy az a tudat emelje lelkünk önérzetét, hogy mi a lélekkel a test cselekedeteit, milyenek az irigység, bosszúállás, egyenetlenség, perpatvarkodás, mértékletlenség, dobzódás stb. megzaboláztuk, sőt megöldököltük; hogy mi mindenestől fogva például állítottuk magunkat a gyülekezet elé: tehát reánk százak és ezrek tekintenek, kik tőlünk várják az irányt az erkölcsi jó véghez vitelére. Hogy pedig ilyenek lehessünk, ismét Krisztusra, mint főpapunkra kell tekintenünk. Igen, mert valamint a papi hivatásnak, ugy a papi jellemnek is örökre fénylő példája Ő. Az ő szivében képmutatás, álnokság, bün nem találtatott; szivének tiszta forrásából az emberszeretet kristály patakja csergedezett; ajkának tiszta igéivel, önfeláldozó munkálkodásával foly-