Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-03 / 40. szám
leg múlhatatlanul szükséges a pontos és gyors eligazodás, hogy egyrészt anyaszentegyházunk érdekeit afennálló törvények korlátai közt hathatósan megóvjuk, másrészt magyar hazánk törvényeivel összeütközésbe ne kerüljünk. Jövőre nézve pedig kétségtelen, hogy minél bennebb jutunk a reformok által teremtett új viszonyok közé, annál inkább fogjuk érezni annak szükségét, hogy egyházunk joghatósági külső veszteségeit ellensúlyoznunk kell az egyház erkölcsi erejének és szellemi hatalmának fokozott növelésével. A valláserkölcsi élet erősebbó tételével. Intenzivebb vallásos neveléssel, Iljúságunk és felnőtteink nagyobb lelki gondozásával. A keresztyén szeretet-munkák szorgalmasabb gyakorlásával. A hiterősítő irodalom nagyobb felkarolásával. Tanítóink és lelkészeink képzésének javításával. Gyülekezeteink anyagi megerősítésével. Lelkészeink, tanáraink és tanítóink jobb ellátásával. Az új idők küszöbén kettőzött szorgalommal folytassuk az egyház belső és külső építését, hogy a ránk váró nehéz időkben diadalmasan megállhassunk. Minél jobban sikerül közegyházimkat szellemileg ós anyagilag megerősítenünk, annál kevésbbé fogjuk érezni az új viszonyok káros hatását egyházi ós valláserkölcsi életünkre. Videant consules, ne quid detrimenti ecclesia caperet! .... Lelkészi utasítás. Kiadatott a dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlésének 1895. évi szeptember hó 23-dikán tartott ülése határozatából a kerületbeli lelkészeknek. 1. Az összes anyakönyvek — az illetékes polgári hatósághoz másodpéldányban átküldés végett — szeptember hó 30-án lezáratván, október hó 1-étől, az előbbi folyószámmal félbeszakítás nélkül tovább vezetendők. 2. Október 1-én túl is házassági hirdetésre jelentkezők felveendők ós legalább egyszer az eddigi módon hirdetenclők; íigyelmeztetendők azonban, hogy hirdetés végett az állami anyakönyvvezetőnél múlhatatlanul jelentkezzenek; de ha a mellett egyházi hirdetést is kívánnak, anynyiszor, mennyiszer a házasság megkötéséig az idő s a közbe eső vasárnapok száma engedi, hirdettetni fognak, kijelentve, hogy az egyházi hirdetés hiánya az egyházi esketést ós megáldást nem fogja gátolni. Figyelmeztetendők továbbá a házasulandók, hogy a házasságnak a polgári közeg előtt megkötése után, az ennek megtörténtéről szóló tanusítványnyal lehetőleg azonnal, vagy még az nap, mindenesetre a lehető legrövidebb idő alatt jelentkezzenek az egyházi esketésre, mely az eddigi eljárás szerint: esketési beszéddel, imával, esküvel és áldással (de a szokásos kérdések elhagyásával) lesz végrehajtandó. 3. Mivel úgy az egyházi hirdetés, mint az egyházi esketés is a házasulok szabad elhatározásától függ ós a házasság érvényességére befolyással nem bír: annálfogva a hirdetési ós esketési díjak is a felek szabad elhatározására kell, hogy bízassanak, nehogy azok fizetésének kötelezettsége az egyházi hirdetés és esketés igénybevételétől bárkit is visszatartson. Ennélfogva közhírré teendő, hogy sem a hirdetésért, sem az esketósért az eddig megszabott díjak nem követeltetnek s azok díjtalanoknak tekintetnek. Az anyakönyvi kivonatokért s esetleg családi értesítőkórt eddig kiszabott díjak tovább is fentartatnak. 4. A fentebbi határozatok — addig, míg az egyöntetűség szempontjából az Egyetemes Konvent által hozandó határozatok folytán az Egyházkerület máskép nem határoz — érvényben maradnak. 5. E rendelet már szeptember 29-én, e hó utolsó vasárnapján, templomi hirdetés útján közhírré teendő, s a mennyiben egyszeri hirdetés által köztudomásúvá nem válnék, azután még két vasárnapon kihirdetendő. Az Egyházkerület jegyzőkönyvéből kiadta : Szilády Áron, Szász Károly, egyh. főjegyző. püspök. Papi hivatás, papi jellem. (Folytatás.) Az írás mezején való jártasságot említem! Maga a biblia tanulmányozása egy egész életidőt vesz igénybe. Az újabb nemzedék, tisztelet a kivételeknek, távolról sem foglalkozik a biblia tanulmányozásával annyit, mint a régiek. Sőt pusztán a biblia olvasása is úgy a híveknél, mint a lelkészeknél meglehetősen kiment a divatból. A népiskolában tanítják jobbadán szajkó módra, a gimnáziumokban olvastatják, a hogy olvastatják, de a kik tanítják és olvastatják, maguk sem ismerik annak mélységeit, eszme-gazdagságát és szépségeit. Általában úgy bánnak azzal, mint akármely más emberi művel. Shakespeart, Hugó Viktort, Petőfit, Aranyt stb. meg tudják kedveltetni úgy, hogy e remekírók az iskolából kikerülő egyéneknek egész életükben szellemi táplálékul tudnak szolgálni, de a biblia iránt nem bírnak érdeklődést, rokonszenvet, lelkesedést kelteni, pedig ebben vannak azok az örök kincsek lerakva, melyeken a világi remekírók szép műveiket felépítik, ebben vannak befoglalva az emberi lélek valódi táplálékai a földi életre és az örökkévalóságra egyaránt. Bizony, ha valamikor, úgy az Istenige tanulmányozása