Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-26 / 39. szám
közlemények a hazai és külföldi, az egyházi és iskolai eseményekről s polemikus »malom alatt*-i beszélgetések. Lelkészeink és tanítóink nemcsak a néppel tesznek jót, mikor ezt a vállásos néplapot terjesztik, hanem saját valláserkölcsi nevelő és lelkipásztori tanítói működésükben is hasznos munkatársat nyernek, a gondjaikra bizott gyülekezetekbe és családokba pedig valódi keresztyén erőt és lelket visznek be e lapocskával. A »Kis Tükör* a mai hitközönyös és szektáskodó világban valóságos hitápoló és hitterjesztő missziót végez, minek fontosságát, azt hiszszük, nem szükséges bővebben fejtegetnünk lelkész és gondnok olvasóink előtt. * A dunamelléki egyházkerület közgyűlésén szept. 23-án az üj viszonyok által követelt utasítás tárgyalása és a középiskolák ügye, szept. 24-én az egyetemes lelkészi gyámintézet szervezete volt szőnyegen. A tervezetet a közgyűlés általánosságban elfogadta, de lényeges módosításokat is tett rajta. Lapunk hátralékosaihoz azzal a kérelemmel fordulunk, hogy hátralékukat kifizetni szíveskedjenek. Mi igyekszünk megtenni a magunk kötelességét. Ugyanazt kérjük az előfizetőinktől is. Szerkesztő és Kiadó. ADAKOZÁS. A banovcei ref. misszió céljaira alábbi szives adományok folytak be. I. »Banovcei Szeretetházra* ez évben a nyilv. számadás közzététele óta következő kegyes jóltevők adakoztak: Biberauer űr Budapestről 10 frt, Vadas Gyula csermői lelkész 50 kr., nagy-kőrösi ref. egyház 4 frt, földesi ref. egyház 1 frt, Schilling Károlyné 3 frt, Poór Hermina 1 frt 50 kr., Biberauer Tivadar 2 frt 50 kr., Keck Zsigmond cservenkai ref. lelkész úr 3 frt, és méltóságos Cseh Ervin főispán, egyházmegyei főgondnok úr 100 frtot. Összesen: 125 frt és 50 krt. azaz egyszázhuszonöt forint ötven krajcárt. II. A nemcei harangalap gyarapítására adományoztak: Dianovszky Pál m. kir. erdész 5 forintot és Lehóczky György 1 frtot. Összesen: 6 forintot, azaz hat o. é. forintot. III. A banovcei harangalap gyarapítására V. Zs. 10 forintot. IV. A feltámadás napjának alkonyán meglátogattuk Uj-Banovcén a betegségben és nyomorban szenvedő szegényeket, hogy hozzájuk is elvigyük a húsvéti evangelium vigasztalását. A fölkeresett szenvedők között olyanokat is találván, kik nemcsak a halál, de az élet kínjaival is küzdöttek: a talált szomorú képek közrebocsáttattak a »Sáchsischer-Gustav Adolf-Bot.e« egyik számában kérve a valódi emberbarátoknak nem annyira érzékenykedését, mint kézzel fogható támogatását. E felhívás folytán Fraulein Steuer, Zittauból ama szenvedő keresztyén testvéreink segélyezésére 10 márkát küldött, mely összeg rendeltetése helyére adatván, hálás köszönettel fogadtatott. Mindezekért köszönetünket küldjük, közelbe és távolba, óhajtva, hogy a szivök jobb sugallatát követő jóltevők példáikkal minél tovább világolhassanak, hogy egyebek is megérthessék: nem beszédekben áll az Istennek országa, hanem a léleknek erejében. Uj-Banovce, 1895. augusztus 28-án. Vásárhelyi Zsigmond misszionárius lelkész. Pályázat tanári állomásokra. A dunántúli ev. ref. egyházkerület államilag segélyezett pápai ev. ref. főgimnáziumához, következő rendes tanári állásokra, pályázat hirdettetik: 1. Egy természettan-mennyiségtani tanszékre. 2. Egy rajz és rajzoló geometriai tanszékre. 3. Egy tornatanári állásra. Az 1 —2 alatt említett tanszékekre megválasztott tanár köteles a főgimnázium bármelyik osztályában a szakmájába eső, vagy azzal rokon tantárgyakat az egyházke rület által évenkint megállapított tantárgycsoportosítás szerint heti 20 óraszámig eltanítani. Az 1—2 szám alatt felemlített tanszékekre megválasztott tanár évi fizetése 1200 frt alapfizetés, 200 frt lakbérilletmény, öt izben öt évi szolgálat után 100 frt ötöd éves korpótlék, a melynél a más intézetben rendes tanári állomáson töltött évek is fele részben beszámíttatnak. Ha a tanári pályán már működött volt, igazgatótanács tudomása és véleménye szerint érdemeket szerzett, kiválóbb tanárok is pályáznak, illetőleg választatnak meg a hirdetett állomásokra tanárul: azok az 1400 frt, vagy épen az 1600 frt alapfizetéssel rendszeresített második és első fizetési osztályú állomásokra megválasztatásukkal egyidejűleg előléptethet ők. A tornatanár javadalmazása 800 frt. Az 1. szám alatti tanszék betöltése a nmélt. magy. kir. vallás és közoktatási Miniszter, a 2. és a 3. alattié pedig a dunántúli ev. ref. Egyházkerület hatáskörébe tartozik. Ennélfogva pályázók felhivatnak, hogy az állomás betöltésére jogosított hatósághoz intézett folyamodványukat. keresztelő levelükkel, végzett tanulmányaikat, tanári képesítettségüket, eddigi szolgálatukat, egészségi állapotukat, védkötelezettségüket igazoló bizonyítványaikkal együtt 1895-ik év október 10-ig küldjék be főtiszt, és mélt. Papp Gábor dunántúli ev. reform, püspök úrhoz Rév-Komáromba. Megjegyeztetik, hogy csak ev. ref. vallású egyének pályázatai vétetnek figyelembe. A megválasztott, illetőleg kinevezett tanár, az országos tanári nyugdíjintézetnek jogosított és kötelezett tagja. Állomását a kinevezett tanár kineveztetése után lehetőleg azonnal, a megválasztott tanár pedig 1896. szept. 1-én szaktudományához tartozó értekezéssel köteles elfoglalni, s a mennyiben eddig rendes tanárkép még nem működött tanár választatnék meg, vagy neveztetnék ki, egy év múlva véglegesíttetik. Ha alkalmas pályázók hiányában tanári oklevéllel biró tanárjelölt választatnék meg helyettes tanárul, annak évi fizetése 800 frt leend, egy év alatt tartozik oklevelét megszerezni s ha a kívánalmaknak megfelel, akkor a rendes tanárok fizetési osztályába besoroztatik. Kelt Pápán, 1895. szept. 16. Darányi Ignác, Czike Lajos, főiskolai világi gondnok. 1—3 főiskolai egyházi gondnok. HORNYÁNSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.