Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-09-26 / 39. szám

12-en. Ezek közül öt, ú. m. Baltazár Dezső, Kovács Lajos, Lencz Géza és Virág István jeles, öt jó, kettő elégséges osztályzatot kapott. A második vizsgálatot tevők között volt egy áttért kath. pap, Szabó Gyula is, ki ezelőtt az ungmegyei Csicserben plébánoskodott. A gályarabok emlékének átadási ünnepélye Debrecenben szeptember 21-kén déli 12 órakor az emlék­kertben következő sorrenddel tartatott meg: 1. Reformá­tus főiskolai énekkar éneke. 2. Emlékbeszéd Balogh Ferenc hittanártól. 3. Debrecen város hatósága részéről az emlék­oszlop elfogadása.. 4. Az emlékoszlop megkoszorúzása. 5. Kiss Áron püspök zárszava, a gyülekezet megáldása. 6. A 46-ik zsoltárnak közéneklése. Az ünnepély lefolyá­sáról jövőre részletesebben. A dunántúli egyházkerület közgyűlésén, mely Pap Gábor püspök és Tisza Kálmán főgondnok elnöklete alatt Pápán e hó 4. és köv. napjain tartatott, IJ ap Gábor püspök évi jelentéseben behatólag foglalkozott az új egy­házpolitikai törvények megalkotásával. Az állam, mondá a püspök, csakis ama jogokat vette vissza az egyháztól, melyeket ezek eddig is az állam által átruházott hatás­körben gyakoroltak. Az egyház .hitelvi oldalát e törvé­nyek nem érintik. Keresztyéni és hazafias kötelességünk e törvények végrehajtásában segíteni a kormánynak. Az aggódok megnyugtatására, a kik a törvények káros hatá­sától félnek, rámutat egyházunk nehéz küzdelmekkel teljes múltjára, melyben nem veszett el, sőt győzelmesen kelt ki a megpróbáltatásokból. — Az ülésből részvétirat kül­detett József főhercegnek ; a gyülekezetek felhivattak, hogy a Gusztáv Adolf-egyesületre kegyadományokat gyűjtsenek a lelkészek határozatilag utasíttattak, hogy a konfirmációi oktatást kiváló gondossággal végezzék s rajta legyenek, hogy ágendai oktatás nélkül lehetőleg senki se maradjon hitfeleink közül; az ülésből sürgős utasítás küldetett a lelkipásztorokhoz arra nézve, hogy a házasság körül minő lelkipásztori magatartást kövessenek addig is, míg a vég­leges utasítás megérkezik a konventtől. Az országos lel­készi gyámintézet tervezetét általánosságban elfogadhatónak tartja a gyűlés, csak azt sürgeti, hogy az özvegyek segélye a férj halála után mindjárt folyósíttassék s hogy a hiva­talból elmozdított apák gyermekei segélyben részesíttes­senek. A közgyűlés második napján a főgimnázium új épülete avattatott fel, miről Lapunk más helyén emléke­zünk meg. A tiszáninneni egyházkerület f. hó 17—18-dik napjain Sárospatakon tartotta őszi közgyűlését Kun Ber­talan püspök és báró Vay Béla főgondnok elnöklete alatt. Először a választásokról szóló jelentések vétettek tudo­másul : világi tanácsbiró lett Miidós Ödön államtitkár, abauji gondnok Mecner József s az egyházkerületi tanács­bíróságra újabb szavazás rendeltetett el Nagy Ignác mis­kolci és Bévész Kálmán karsai lelkész között. Majddr. Tüdős István sárospataki theologiai és dr. Mecner Sándort sáros­pataki jogakadémiai tanárrá választották. A sárospataki jótéteményes jogászokat arra kötelezik, hogy a tanfolyam alatt legalább egy féléven át magyar prot. egyháztörté­netet vagy erkölcstant hallgassanak. A theologiai tanárok nyugdíjügyének kérdése tanulmányozás végett az egyház­megyéknek adatott ki; de előre kimondatott, hogy e célra a theol. hallgatók semmivel sem fognak megterheltetni, hanem a rájok eső 6 -G forintot az egyházkerület fogja fizetni. Az országos lelkészi gyámintézet tervezetét elfo­gadhatónak véleményezi a kerület, de nyomatékosan sür­geti, hogy a konvent a lelkészi fizetéseket egyforma kulcs szerint irassa össze minden egyházkerületben; továbbá ajánlja, hogy a rendes vallástanárok is vétessenek a gyám­intézetbe. A főiskolai gazdasági választmány elnökévé hat évre ismét Nagy Gusztáv theol. tanár választatott meg. A sárospataki tanári nyugdíjintézet felszámolási ügyének lebonyolítását magára az intézet tagjaira bízta a köz­gyűlés. Végül József főherceghez részvét föliratot intéztek, a közoktatásügyi miniszternél pedig megsürgették az orsz. tanári nyugdíjintézet életbeléptetését. Az evangelikus egyetemes gyámintézet f. hó 15-én tartotta közgyűlését Pozsonyban Radvánszky Béla koronaőr s Zelcnka Pál püspök elnöklete alatt. Az ünnepi szónoklatot gyűlés előtt Iiaab Károly barsi esperes, kör­möcbányai lelkész tartotta. Az adományok, hagyomá­nyok és adakozások összege az idén a tekintélyes. Befolvt a központba 6890 frt 33 kr., Bányakerületből 3134 frt 95 kr.. Dunáninnenről 2341 frt, Dunántúlról 4649 frt 63 kr., tiszai kerületből 4006 forint 98 kr., a Gusztáv-Adolf egylettől 14.612 frt 21 kr., összesen 45.635 frt. 10 kr. Az elszá­molás után Zelenka Pál lemondott az elnökségről, melyet kilenc év óta viselt. Több visszatartó kísérletek után elren­deltetett az új választás. Szeretet adományra 1800 frt áll rendelkezésre, melyből Debrecennek 1000 frtot, a tűz­károsult Merénynek 800 frtot juttatnak. ISKOLA. A pápai új főgimnázium felavatása mint már említettük, szept. 15-én ment végbe nagy ünnepélyesség­gel az egyházkerületi közgyűlés színe előtt s a közokta­tási kormány képviseletében. Az ünnep istenitisztelettel kezdődött, melyben Kiss József theol tanár prédikált. Isteni tisztelet végeztével a közönség Pap Gábor püspök és Tisza Kálmán főgondnok vezetése alatt az új főgim­náziumi épület tornacsarnokába vonult, hol a Szózat el­éneklése után Czike Lajos esperes, főiskolai egyházi gond­nok hatásos ünnepi beszédet mondott, melyet a Hymnusz eléneklése követett. Délben díszebéd volt a Griíf-szállóban számos felköszöntővel, melyek között a Tisza Kálmáné keltett nagy hatást. A hazáért, úgymond, meghalni csak egyszer lehet, de a kultura szakadatlan előmozdításával a hazának használni folyton lehet és kell. Az ünnepen a bencés tanárok testületileg jelen voltak, a közoktatási kormányt Zsilinszky államtitkár képviselte. Az Eötvös-kollégium tanárai. A báró Eötvös József-kollégium tanári személyzete a megtörtént ideiglenes szervezés szerint a következőkből alakíttatott meg: Bartonick Géza igazgató, Milca Sándor dr., Riedl Frigyes dr., Sut ár József dr. és Móricz dr. szakvezető tanárok. A dévai tanítóképző-intézet október 1-én ünnepli 25 éves fennállásának évfordulóját, mely alkalommal Réthy Lajos kir. tanácsos tanfelügyelő megnyitó beszédet, Boga Károly igazgató emlékbeszédet mond s az ünnepélyen zene-, ének- és szavalati előadással az ifjúság is közre­működik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom