Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-09-05 / 36. szám

A tanácskozásokat Kuun Géza gróf egyházkerületi íogondnok megnyitó beszéddel kezdte meg. A megnyitó magas szárnyalású fejtegetése volt a neveléstudomány álláspontjának, a hazafias nevelési elvek kellékeinek. A bizottság lelkes éljenzéssel fogadta a tudós főúr nagybecsű és gonddal megírott beszédét, mely mintegy essayszerüen foglalkozott fontos tárgyával. Mielőtt a bizottság a tervezett részletes tárgyalásba bocsátkozott volna, három elvi kérdést vitatott meg és pedig: 1. Mily módon engedhető meg az egyes kollégiumoknál a benlakási és felügyeleti rendszer eltérő, disszimilis fejlődése ? 2. Szükséges-e a jelenlegi tanárválasztási szabályok módosítása? 3. Módosíttassék-e az igazgató és más kollégiumi tisztviselők választása olyan formán, hogy az egyes kollégiumi elöljáróságok hármas ajánlata alapján az igazgatótanács által választassanak a tisztviselők titkos szavazás útján? Hosszabb vita fejlődött ki az első kérdés fölött, melyben részt vettek Parádi Kálmán egyházkerületi tanügyi előadó, Váró Ferenc nagyenyedi tanár, Simon Ferenc szászvárosi kollégiumi igazgató, Szathmáry Ákos kolozsvári, Gyulai D. Kálmán m.-vásárhelyi tanárok s kisebbnagyobb mérvben a bizottság minden tagja. Határozatilag kimondták, hogy a kollégiumok benlakása stb. szervezetének disszimilis fejlődése megengedhető, sőt ezt meg kell engedni a kollégiumok fejlődése érdekében, mert az egyes intézetek anyagi helyzete, földrajzi és társadalmi viszonyai annyira különbözők, hogy egy szabályzat alá vonni valamennyit valóságos Procrustes-ágy lenne reájuk nézve. Köteles azonban mindenik kollégium a maga szabályzatát két év alatt az igazgatótanácshoz megerősítésre fölterjeszteni. Elvileg kimondták, hogy az eddig szokásban volt pénzbüntetések alól (apróbb összegekig szokták büntetni a diákokat) a tanulói fegyelem ellen vétő növendékeket mentsék föl, mert ez a pénzbüntetés nem természetes büntetési mód és a szülőt, nem a gyermekeket sújtja. Igen érdekes és fontos elvi határozat az, mely szerint megszüntetik a magántanító! rendszert, helyette a felügyelői rendszert alkalmazzák. A tanárválasztás módosítását a bizottság nem látta szükségesnek, az igazgatóválasztás módosítását föltétlenül mellőzendőnek mondta ki a bizottság. Ez elvi kérdések eldöntése után fogott hozzá a bizottság a tervezet megállapításához, alapul véve a Parádi Kálmán által készített javaslatot és két és fél napi munka után meg is oldotta a föladatot, melyre összehivatott. A javaslat alapjául az egyes kollégiumoktól előzetesen bekért vélemények szolgáltak s ennek az előzetes intézkedésnek tulajdonítható, hogy hosszabb meddő vitatkozások nem voltak. Hosszabb eszmecsere ennél a kérdésnél merült föl csupán: Megválaszthatok legyenek a kollégiumi tisztviselők hivataloskodási idejük letelte után, vagy nem ? Parádi Kálmán azt a javaslatot terjesztette be, hogy ne legyenek megválaszthatok. A javaslatot (a többségben levő igazgatók) leszavazták. A bizottság a szüreti szünidőket az eddigi 14 napról 8 napra szállította le. Megállapították a kollégiumi elemi iskolák tantervét is. Újítás lesz az, többek közt, hogy az eddigi tanvezető tanár (az elemi iskolánál) címe »elemi iskolai igazgató« lesz. A tanácskozásokat Kuun Géza gróf meleghangú beszéddel zárta he, elismerését kifejezvén a tagok buzgalmáért, A bizottság részéről Váró Ferenc mondott meleghangú köszönetet az elnöklő főgondnoknak. A bizottság munkálatát az igazgató-tanácshoz terjesztette vissza, hogy sokszorosíttassék és mielőtt az egyházkerületi közgyűlés elé kerülne, megismerés végett közölje a kollégiumokkal és egyházmegyékkel. TÁRCA. A protestantismus kulturális jelentőségéről. (Folytatás.) Luther reformációja nem azért szabadított fel az emberi tekintélyektől, hogy aztán saját egyéni értelmét és erejét emelje egyeduralomra, hisz abban az esetben rossz szolgálatot tett volna az emberiségnek s mélyen megszégyenítenék az antik világnézetnek legjobbjai, kik át meg át voltak hatva a vallásos erkölcsi szellem éltető erejétől, az embernek az istenségtől való függésétől s az erkölcsi törvénynek mint az ember kebelébe oltott Íratlan törvénynek feltétlenül kötelező jellegétől. Sőt inkább a reformáció a hamis tekintélyektől az Istentől rendelt igaz tekintélyekre s a hamis testi szabadságtól az Istenben megkötött s vallásos erkölcsi tekintetben teljesen megnyugtató igaz szabadságra vezette vissza az embert. S tette azt az által, hogy a lelkiismeretet az isten igéjéhez kötötte s az írásban foglalt isteni üdvkijelentéshez vezette, a melyből bőséges vigaszt, békét, örömöt, erőt és bölcseséget meríthet az Isten képére teremtett ember belső élete. Ennyiben »a reformáció a keresztyén ember szabadságának, de egyúttal megkötöttségének az elve elvi, történeti és hittani alapon egyaránt«. (Gerock). De még ezzel sem merítettük ki a protestantismus elvét s a reformáció sajátos lényegét. Arról van szó, hogy milyen úton jut el az ember az isteni ige üdvözítő és megszentelő erejének személyes tapasztalatára s az isteni kegyelemből eredő üdvjónak egyéni elsajátítására? Bizonyára nem a tudományos kutatás vagy bírálat útján, mivel a természetes ember mit sem érez Isten szelleméből s mit sem ért Isten igéjéből. Nem az egyéni értelmi erő vezet az Istennel való személyes közösségre, hanem a bűnbánat útja, mely az emberrel a szent Istennel szemben bűneinek egész súlyát érezteti a törvényben s a mely 71*