Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-29 / 35. szám

fejtésére, a gyermekek vallásos neveltetése szükségességének s a szülők példája ragadós voltának feltüntetésére. Közvetetlen eredménye volt e látogatásoknak az eddig megszokott iskolai mulasztásoknak tisztán csak indokolt esetekre szorítkozása, az iskolások házi készülésének ellenőrzése s a tankönyveknek még a maradi gondolkozású szülőkkel is megkedveltetése. A tankönyvek kapcsán mihamar szóba került a régi jó »Hübner«, a »Ker. Tanítások*, a zsoltárok és a könyvek-könyve: a »Szent, Biblia«. Szives készséggel kerítette elő azokat valamelyik családtag a ládafiából, mestergerendáról stb., ha épen nem voltak kézben. (Bizony szomorú, hogy sok helyen penész- és porlepte-, molyette módon kerültek elő, több helyütt meg pápista imakönyvet találtam !) S ime, meg volt adva a kellő alkalom, hogy az ember azokból egy-egy alkalomszerű vagy megragadó helyet felolvasson, megmagyarázzon és így e szent könyveket a családokkal megkedveltesse; ha pedig meg nem volnának, hogy azok megszerzésére magát közvetítőül felajánlja nekik. Szemle alá kerül így a család egész könyvkészlete (jobbára: kalendárium, históriák), s tág tér nyílik ismét a sokszor a milyen cifra-tábláju, ép oly kártékony tartalmú naptárak (ezekre is alkalmazhatók Üdvözítőnknek a kívülről tetszetős koporsókról vett hasonlata), babona és bűnök érlelőjeül szolgáló ponyvairodalmi termékek helyébe a jótékony célt szolgáló »Prot. Árvaházi Képes Naptár*, »Koszorú« és »Vallásos iratok« stb. meleg ajánlása. a »Kis Tükör «-nek s hasonszellemü laptársainak — ha máskép nem lehet — legalább közösben járattatására. Tapasztalataim után bizton merem állítani, hogy a vallásos iratok terjesztése körüli hasonló eljárást mindenütt fényes siker koronázna. (A jó könyvek ajánlására különben a szószékről való kihirdetést s az iskolás gyermekek útján való közvetítési, sőt még az annyira rettenetesnek tartott párbér vagy tandíj-lerovási alkalmakat (!) is jó sikerrel használtam föl.) (Vége köv.) —r—S. BELFÖLD. A vértesaljai egyházmegye közgyűlése. Egyházmegyénk szokott évi közgyűlését augusztus 13-án tartotta meg Kápoinás-Nyéken, Konc Imre esperes és Sárközy Aurél, legidősb világi tanácsbiró urak elnöklete alatt. Egyházmegyei gondnok úr ő méltósága a Tátrában nyaral: nem jöhetett el; világi tanácsbirámk szintén vagy fürdőznek, vagy gazdálkodnak, s azért nem jöhettek el — az egyetlen tanácsbiró, Sárközy Aurél, komaromi főispán úr kivételével, ki buzgó kitartással vett részt gyűlésünkön, sőt ennek különböző bizottságait, a gyűlést megelőző napon pettendi kastélyába hívta meg s látta el páratlan vendégszeretettel. Közgyűlésünk reggel kilenc órakor vette kezdetét esperesünk buzgó imájával, mely után első sorban a szavazatszedő bizottság jelentése következett. E szerint a mult évi közgyűlésünk által felállított új tisztségre: a helyettes esperességre, a szavazatok többségével Mészöly Pál, tabajdi lelkész s egyházmegyei pénztárnok választatott meg, a ki azonban, ragaszkodva eleve tett határozott kijelentéséhez, a megválasztást nem fogadta el. Hasonlóképen cselekedett Ilollósy Ernő baracskai földbirtokos is. a kit világi tanácsbiránkká választottunk: megköszönte a bizalmat, de — mint hallom, önerzetét bizonyos dolgok miatt sértődve érezvén — mandátumát azonnal visszaadta. Annál élénkebb örömet keltett a világi aljegyzővé választott baracskai földbirtokos: Csontos Andor kijelentése, ki a megtisztelő bizalomért — mint mondá — mély hálára érzi magát kötelezve, s teljes erejéből rajta lesz, hogy annak meg is feleljen. Hivatali esküjét letéve, székét éljenzés közt foglalta el, mely éljenzés ismétlődött, midőn esperesünk nyomban azzal a meglepetéssel állott elő, hogy az imént hivatalába iktatott világi aljegyzőnk 50 frtot bocsátott az egyházmegye tetszés szerinti rendelkezésére. A mely világi férfiú egyházi hivataloskodását ily dicséretreméltóan kezdi, annak jövő működéséhez méltán a legszebb reményeket fűzhetjük. Legyen egyházmegyénk tisztviselői karában a legőszintébb örömmel üdvözölve! Részvevő érdeklődés fogadta Rácz J.,volt kápolnásnyéki lelkésztársunknak a közgyűléshez intézett levelét, melyben a két évvel ezelőtt történt nyugalomba vonulása után is megtartott tanácsbirói tisztségéről — a melynek azonban Kecskemétre távozása óta a távolság miatt már alig felelhet meg — most lemondott s magát az egyházmegye jó emlékébe ajánlja. Emléke valóban nem is lesz feledve s hálásan örökíttetett meg jegyzőkönyvünkben, mint olyan férfiúé, ki lelkészi s tanácsbirói hivatalában mindenkor híven forgolódott, s a ki ezenfelül a rendesen Kápoinás-Nyéken tartatni szokott gyűléseink alkalmával, mint szives vendégszerető házi gazda is, mindnyájunk hálájára érdemesítette magát. Erre esperes úrnak évi jelentése következett, mely hü képet nyújt egyházmegyénk egy évi működéséről s jelenlegi állapotáról. Bevezetésében megemlékezett az egyházmegyénkben ez év júniusában megalakult egyházi értekezletről, továbbá az okt. elsejével életbelépő egyházpolitikai törvényekről, figyelmeztetve a lelkészeket és a híveket az ezek folytán rájuk néző hivatali és vallásos kötelességekre; fölemlíti a kolozsvári theol. fakultás felállítását is s aztán így folytatja: »Nagyt. egyházmegyei közgyűlés! Az 1881. és 1882-iki debreceni zsinat kimondá, hogy legyen közalap! — és lett közalap; az 1891/93-iki pesti zsinat kimondá, hogy legyen debreceni, kolozsvári fakultás! — és lett fakultás. Míg a ref. anyaegyház hívei az élő munkás hitnek ilyen és ezekhez hasonló nagyszerű alkotásait képesek felmutatni, addig nincs okunk aggodalomra. Es azoknak, kik szóval és Írásban, folytonosan a buzgóság, áldozatkészség hiányát hangoztatják; kik szomorú jövővel fenyegetik ref. anyaszentegyházunkat: azoknak felmutatom a korunkban tétetett nagyszerű alapítványokat, mint az élő, munkás hitnek gyümölcseit és azt mondom: »Mit féltek, kicsinyhitűek?® Örömmel üdvözli az esperesi jelentés az országos gyámintézetnek a közel jövőben remélt felállítását is, mely intézet, igaz, hogy terhet rak a lelkészi kar vállaira, de az övéit szerető lelkész-családapa mégis csak azt fogja mondani, hogy »az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű*. S hogy ezen terhén csakugyan könnyítve is legyen némileg, esperesünk azt a javaslatot terjeszté a gyűlés elé, melyet az aztán tetszéssel és örömmel mindjárt el is fogadott, hogy t. i, az egyházmegyebeli lelkészek belépési járulékának legalább részben leendő fedezhetése végett alkottassék egy segélypénztár s öt évig abba folyjon í. az özvegy s árva hátrahagyása nélkül elhalt lelkész után eddigelé az egyházmegye gyámpénztárát illetett kegyév javadalma; 2. az egyházmegyénk gyámintézetének jövedelméből évenként tőkésíttetni szokott 10°/0

, ugyancsak öt evig, s végül H. fizessen e célra minden egyes egyház az általa fentartott lelkészi állás javadalmazása arányában 2% oh melv összeg évenkénti részletekben szintén öt év alatt volna letörlesztendő. Az ekként összehozandó