Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-18 / 29. szám

messég lakik. Az állam adja, minden hitvallásos polgárnak zsebeiből véve, a pénzt, s protestáns atyánkfiai odaállanak a kész tál étel mellé kanalazni és uralkodni. S az ország kath. lakosságának többsége, mint bizonyos értelmetlen lény, oda tartja hátát a protestáns uralkodás nyeregtar­tójául. Quousque tandem?!« E keresztyéni szeretetből fakadt kirohanásra csak azt jegyezzük meg, hogy azok­nak a ref. tanulóknak nem az állam adja a fentartásukhoz a pénzt, hanem maga a ref. egyház gyűjti azt össze véres verejtékkel s azok, a kik a kész tál mellé ülnek kanalazni s uralkodni, talán nem annyira a protestáns atyafiak, mint épen azok, a kik ily szépen tudnak panasz­kodni, minden alap nélkül. * Sajtóhibák kiigazítása Lapunk utóbbi számaiban, külö­nösen a 26—28-ikban, több sajtóhiba csúszott be. így a 27-ik szám­ban az »Esketés-e vagy megáldás« című cikkben az aláírás Haraszti helyett Harasztos-ra, Nagy János helyett Nagy lstván-va. javítandó; a szövegben szintén több súlyos hiba esett, melyekért, valamint a többi hibákért is, a három hétig távol volt f. szerkesztő úgy a cikk­íróktól, mint az olvasótól bocsánatot kér. Pályázati hirdetés. A sárospataki ev. ref. főiskolában egy theol. aka­démiai tanszékié pályázat hirdettetik. E tanszékhez, heti 10 órával, a dogmatörténet, dog matika és vallásbölcsészet (vagy e helyett valamely később meghatározandó, de az előbbiekkel benső kapcsolatban álló tantárgy) előadása van kötve, megfelelő special kollé­giumokkal és szemináriumokkal. Elnyerésére csak ev. ref. vallású és lelkészi hiva­talra is jogosított egyének pályázhatnak. Javadalma: 1. 1300 frt törzsfizetés. 2. 300 forint lakásbér. 3. ötödévenként 100 —100 forint korpótlék, ez­úttal még csak négy ízben. 4. A felekezeti tanárok állami nyugdíjintézetében felvettekével teljesen egyenlő nyugdíj­jogosultság. Pályázni szándékozók folyamodványaikat hivatottsá­gukat, illetőleg jogosítottságukat bizonyító okmányaikkal (Egyházi törvények 488. §.), rövid életrajzzal, testi épsé­güket igazoló orvosi véleménynyel, f. évi augusztus 20. napjáig a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület főtiszteletű elöljáróságához címezve a sárospataki ev. ref. főiskola akadémiai és közigazgatói hivatalához küldjék be. Az állomás november hó elején foglalandó el. Miskolcz, 1895. július hó 10-én. Kun Bertaion, tiszáninneni ev. ref. püspök. Pályázat. A marosvásárhelyi ev. ref. kollégium főgimnáziumá­nál az 1895/6. tanévre német nyelvi helyettes tanári állás töltendő be. Fizetés 800 frt. Az állomás 1895. szept. 1-én foglalandó el. Folyamodhatnak ev. ref. vallású egyének, kik német és magyar nyelv tanítására képesek. Ev. ref. vallásúak hiányában ág. ev. hitvallású is alkalmazható. Ezen pályázat ugyan csakis a jövő 1895/6. tanévre szól, de ha az illető egyén, ki ez állást elnyeri, a német nyelv tanítására képesített vagy a tanév folytán a képe­sítő oklevelet megszerzi, s az állást kellően betölti: kilátása lehet, hogy a következő tanévre is alkalmaztatik, sőt az állás rendszeresítése esetén rendes tanárrá való megválasz­tásra is ajánltathatik. Az életkort, vallást, képességet igazoló okmányokkal kellően felszerelt folyamodások f. évi augusztus hó 10-ig küldendők be a kollégium igazgatóságához. Maros-Vásárhelyit, 1895. július 3-án. 2—2 A kollégiumi elöljáróság. Pályázati hirdetmény. A karcagi ev. ref. gimnáziumnál a Vl-ik osztály megnyitása alkalmából, az 1895/96-ik tanévre betöltendők a következő tanári állások: 1. Magyar-német, vagy német-latin. 2. Magyar-latin. 3. Természetrajz bárminő melléktárgygyal. Ezen állások mindenikével, ha okleveles pályázók lesznek, 1000 forint törzsfizetés s 200 frt lakpénz jár; a helyettes tanár fizetése 800 frt. A fizetést mindég évnegyedenként előre szolgáltatja ki az egyházi pénztár. Pályázhatnak protestáns vallású tanárok és tanár­jelöltek. A megválasztottak állomásukat 1895. szept. 1-én kötelesek elfoglalni. Az okleveles rendes tanár egy évi sikeres működés után véglegesíttetik s kötelezett tagja az országos tanári nyugdíjintézetnek, hova csak a fizetése után járó °/0 -oi fizeti. A helyettes tanár oklevele megszerzése után nyom­ban rendes tanárrá lesz s rendes tanári fizetést kap. A pályázni kívánók kellően felszerelt kérvényüket 1895. július 25-ig alólirotthoz küldjék be. Karcag, 1895. jűlius 7-én. Hajnal Elek, 2—2 a gimn. igazgatótanács elnöke. Pályázat tanári állásokra. A hajdú-nánási ev. ref. hat osztályú gimnáziumban üresedésbe jött német-magyar, esetleg német-latin, továbbá magyar-latin, esetleg rajzoló geometria-számtan tanári tan­székekre pályázat hirdettetik. Fizetés : 1200 frt, melyből 200 frt lakbér, az egyház pénztárából évnegyedenként előre fizetve. Ha okleveles pályázók nem lennének, alkalmazást nyerhetnek tanárjelöl­tek is, ez esetben azonban a fizetés: 900 frt, melyből 100 frt lakbérnek tekintetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom