Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-18 / 29. szám

(4—50 frt) segélyben. Itt már nem határozhattunk minde­nek megelégedésére, mert több volt a kérvényező jeles tanuló, mint az ösztöndíj. Végül, mivel a belmisszió immár állandó helyet foglal el közügyeink napirendjén, e téren megemlíthető, hogy Felső-Eőrött a régebben alakult egyházi olvasókör szépen fejlő­dik s immár tekintélyes könyvtárral rendelkezik. Körmenden a pár év előtt alakult egyházi olvasókör szintén gyara­podik, sőt ma már egy saját céljaira szolgáló helyiség építéséhez készül, a nagyrákosi egyházban a mult évben, a kercai egyházban ez év elején alakult egyházi ifjúsági egyesület. A tárgyalás csak a késő délutáni órákban ért véget, a mikor elváltunk egymástól azon tudatban, hogy dolgain­kat jól végeztük s azon reményben, hogy — ha az IJr akarandja és élünk — jövőre ismét találkozunk. Őrségi. A pápai egyházmegye életéből. Az esperes a július 4-iki közgyűlést a következő beszéddel nyitotta meg: Mióta közgyűlésileg együtt valánk, viszonyaink nem alakultak kedvezőtlenekké, sőt a leányinternátus egy évi pályafutása kedvező színben tünteti fel egyházmegyénk életerejét. Épül a gimnáziumi palota is hatalmas méretekkel. Önérzettel tekintünk rá, mert áldozatunk rá tetemes. Fent tehát haladunk, reményünk van, hogy az egy­házpolitikai törvények végrehajtása után sem restülünk, ha egyházi férfiaink ébrek lesznek ós a világi elem java része is velük virraszt. De ez csak remény. A megélhetés gondja, a fizeté­sek évről-évre alábbszállása, félő, hogy leverőleg hat az őrökre. Ma már 41 tanító-állomásunk közül — jelentkezők hiányában — hét üres, a lelkészek ugyan még ezen üres helyeken is őrt állanak, de ha fizetésük kellőleg nem javul, félő. hogy dacára a theologiai ifjak kedvezményezett hely­zetének, a negyedosztályú egyházak lelkész nélkül maradnak. Lelkészi fizetéseink csak a papiron ponderálnak, de tényleg — a naturálék ára leszállván — nagyon megszaporodott a 6—700 forintos conventio egyházmegyénkben. Még a mult évben azt hittük, hogy a naturalék (közmunka, gabona, fa, hús, só, bor, bors) készpénzzel megváltásával némileg javul a helyzet, de fájdalom! a megváltással egyházaink az önkormányzat sáncai közé vonultak és a díjlevelek betűszerinti értelmével védekeznek. Most már nem kell egyéb, minthogy az országos gyámintézet az öt éven belől elhaló lelkészek özvegyeit segély nélkül hagyja: s csordultig megtelik a keserű pohár. De reményünk van, hogy egyházunk jelesei, vala­mint belátták a tanári kar fizetése javításának szüksé­gességet, ép úgy rajta lesznek, hogy a lelkészi kar kezéből is kivegyék a nélkülözés s jövötöli rettegés félelmes botját. Méltóztatnak tudni, hogy a noszlopi egyház lelkésze, Kovács Lajos a mult évben nyugalomba lépett; most jelent­hetem, hogy fiánál, távol lelkészkedése helyétől jobb létre szenderült. Legyen áldott emléke a hiterős férfiúnak, hajdan egyházmegyénk egyik vezéremberének. Helyébe választás útján, Szekeres Mihály győri helyettes lelkész választatott szavazattöbbséggel lelkészül. Az 1894: 223 egyházi tör­vény alapján a meghivási engedélyt a gyülekezet meg­nyervén, a meghívást elfogadott lelkész új állomását a 225. §. alapján ez év március 17-én az esperes beikta­tásával elfoglalta. Ugyancsak e nap foglalta el hivatalát Seregély Béla A.-Tevelen, Seregély György esperesi meg­bízott bevezetésével. Nemkülönben Jakab Áron Nagy-Piréten március 24-én az esperes bevezetésével. Legyenek az ifjú lelkészek általam üdvözölve! Az élet változatos. Az emberek jönnek, mennek. El­ment közülünk : Vargha Károly s.-lelkész a komáromi egy­házmegyébe segédlelkészül. Tóth József pázmándi tanító G.-Vezekénybe tanítóul, Csabi Imre n.-piriti és Barthalos János vecsei tanítók pedig nyugalomba vonultak. Vajh! kilép helyökbe! De hogy egyházmegyénk bel- és külélete áttekint­hető legyen, adom az évi egyházlátogatási napló kivo­natát. 1. Valláserkölcsi élet. Szabályszerű. 2. Adományok: 2935 frt. 3. Hagyományok: 1550 frt. 4. Építkezés: 9449 frt. Noszlopon lelkészlak. V.-Piriten templom, Nyírádon, Bőgődén iskola épült vagy alakíttatott át igen díszesen és célszerűen. 5. Új alapítvány: 294 frt. 6. Régi alapítvány: 31,509 frt. 7. Magtári érték: 12,817 frt. 8. Vagyonérték: 858,021 frt. 9. Teher: 26,117 frt. 10. Törlesztés: 5185 frt, köztük Noszlop 1141 frttal egy év alatt. 11. Szuplikáció helyett bejött 19 frt 80 kr. 12. Debreceni s kolozsvári akadémiákra egyszermin­denkorra 65 frt 51 kr. A gyűjtés folyamatban van, bár egyházmegyénk a gimnáziumi épületre a mult évben tetemes összeget aján­lott s kamatát fizetni köteles. Szekeres Mihály, esperes. IRODALOM. ** Wolf Theobald: Johannes Honterus, der Apostel Ungarns. Herausg. vom Ausschuss zur Errich­tung eines Honterus-Denkmals in Kronstadt. Kronstadt. 1894. 186 1. Ára?—Honter Jánosnak, az erdélyi szászok evangélistájának 1898-ban születése 400-os fordulóján »egy a prot. szász nemzethez méltó emléket* készülnek emelni Brassóban, hithősünk szülővárosában, mi célból Obert Ferenc brassói szász városi főlelkész elnöklete alatt egy szoborbizottság alakult, mely ugyancsak serényen gyűjti a létesítendő emlékszoborra a hívek adományait,

Next

/
Oldalképek
Tartalom