Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-11 / 28. szám

iratok őriztetnek s hol Notovits állítólag lábát törte volna. E hölgy tudatta 1-ször, hogy ott semmiféle orosz utazóról nem tudnak, 2-szor hogy az utolsó 50 évben ott törött lábbal senki meg nem fordult, 3-szor hogy még kevésbbé tudnak valamit a Jézus életéről szóló kéziratról. Megerősíti ez adatokat Showe F. B. a morva atyafiak misszionáriusa a >Daily News* 1894. május 15-iki számában megjelent levelében, melyben megjegyzi, hogy a barátok saját vallomása szerint, régi könyveik mintegy 50 év előtt megsemmisültek, s közülök a »jpáli* nyelvet senki sem érti. Különben is, a morva atyafiak misszionáriusai előtt, kik negyven év óta gyakran látogatják e zárdát, alig maradhatott volna rejtve ez a páli nyelven írt munka. Hasonlókép nyilatkozott dr. Pfungst Arthur, a »Susta Nipata* (buddhista kanonikus könyv) fordítója. Pfungst nagyon csodálkozik rajta, hogy egy oly tekintélyes német kiadó a munkát kiadta, s azzal vigasztalja magát, hogy a nyilvánossá tétel minél előbb bebizonyítja a könyv értéktelenségét. Egy nagyon fontos körülmény szól a Notovitsféle elbeszélés ellen, t. i. hogy az új-testamentom azon tudósításai, melyek leginkább hindu vonatkozásuaknak látszanak, nem Jézusra, hanem keresztelő Jánosra vonatkoznak. Ha azt mondja Notovits, hogy ker. János jött Indiába, még el lehetne hinni, de mivel ezt Jézusról állítja, állítása hamis. Azonkívül olyan tévedések vannak Notovits munkájában, hogy az »indologusok« semmi jelentőséget nem tulajdonítanak neki. (Weser Zeitung 1894. október 5.) Nöldecke Ch. professzor, ez az elsőrangú tudós, nem sajnálta a fáradságot, hogy kimutassa azt az alaptalan csalást, melyet e munka történeti, ethnologiai és vallásos díszítése takar. Először nagyon sajátságosnak tartja, hogy az indiaiak, kiknek történeti érzékük egyátalán nincs, kiknek semmiféle régi krónikáik nincsenek, egy távoli barbár ország szülöttének történetét olyan pontosan feljegyezték volna. Pilátus magaviselete méltatlan lenne egy római helytartóhoz. Hogy Jézus 13 éves korában Indiába menekül s Dsagaruatban (mely még aMor meg sem volt) a Védákat, Nepalban a buddhista irodalmat tanulja; hát ez nem rossz. Hogy a Brahmánok azt. a ki nemcsak hogy közéjök nem tartozik, hanem a ki egy közönséges barbár, s nézetük szerint alábbvaló a legalsó indiai kasztnál, olyan nagy örömmel fogadják, sőt mysteriumaikba beavassák, nem igen felel meg annak, mit felőlük eddig tudtunk. Az itt tanított monotheismus s a földi és túlvilági élet szembeállítása nem felel meg a Buddhismus szellemének. A nő hosszas, tüzes dicsőítése (129. 1.) nem keleti írótól való. (»Die Nation* 1894. máj. 5.) A bécsi egyetem hires tanára Bühler (nem theol.) cs. udvari tanácsos, kijelenté egy levelében, hogy Notovits könyve »hamisítás«, mely a XIX. századból való és bármikor kész ez állítását bebizonyítani. Tehetné — úgymond — hogy Nöldecke bizonyítékai mellé másokat is állítson, de a dolgok mai állásában már ez alig szükséges. Épp így nyilatkozik a strassburgi Holzmann (theol. prof.). Alig szükséges — írja a »Deutsche Literatur-Zeitung*-ban (1894. szept. 9.) — kimerítően beszélni róla. Hogy mennyire ismeri Notovits az evangeliumi elbeszéléseket, bizonyítja, hogy a »Hézag«-ot a Jézus életében Lukács I. 80-ra alapítja nettó háromszor, a hol pedig nem Jézusról, mint szerző naivul hiszi, hanem keresztelő Jánosról van szó. (151., 155., 182. 1.) A »figyelemre méltó kézirat* auktoritása még inkább megrendül, sőt megsemmisül, ha olvassuk a beszédeket, melyeket Issa-.Iézus szájába ad. Mindama beszédek, mondja Notovits, melyek az evangélisták által nem említtetnek, hanem csak a buddhisták által őriztettek meg, figyelemre méltóak jellegzetes isteni magasságoknál fogva. (166. 1.) Vájjon úgy van-e hát? Van talán benne valami eredeti .rendkívüli, meglepetően felséges? Nincs! A jó és szép, jobb és szebb már az ótestamentomban. A megközelítőleg keresztyéni pedig markansabb, erőteljesebb, közvetlenebb az evangéliumok rég ismert beszédeiben. A mi benne új, az Ízléstelen és valószínűtlen. Csak néhány példát hozunk fel bizonyítékul. Pl. a családról: »A ki felebarátját segíti és a ki mindig védi családját, az nemzetét és országát védi«. (122. 1.) Milyen fantasztikus és rajongó a nő dicsérete : »Tiszteljétek a nőt, mert ő a világmindenség anyja és az isteni teremtés minden igazsága rajta nyugszik. A nő az alapja mindennek, a mi jó és szép, ő a csirája az életnek és halálnak. Tiszteljétek a nőt . . . s Isten előtt kedvesek leendetek, azért sok hibáitok megbocsájtatnak. A feleség és az anya — megbecsülhetetlen kincs, melyet Isten adott — a világ legszebb ékességei, s tőlük születik minden, ki a világot lakandja. Isten után az asszonyoknak szente Ijétek legjobb gondolataitokat és a feleségnek mert a nő rátok nézve Isten temploma, melyben legkönnyebben elnyerhetitek a teljes boldogságot.« (129. 130. 1.) Mennyire nem találó e hasonlat »Az ember semmi Istenelőtt, mint az állat semmi az ember előtt.* (111. 1.) Milyen idegenszerű és Jézusellenes szólásmódok a következők: »A jó, mit felebarátunkkal teszünk, a legbiztosabb mód az istenségben való leggyorsabb beolvadásra. * (169. 1.); »Ne rontsátok el érzelmeitek nemességét« (119. 1.); »Világosítsátok meg a templomot jó gondolatokkal* (119. 1.). Milyen modern az emberi jogokról való prédikáció a 106. lapon, meg a csodáról szóló. Bármilyen szépen hangozzék is e mondat: »A mi Istenünk csodái elkezdődtek az első napon, mikor a mindenség teremtetett, és azóta is naponként és pillanatonként történnek; a ki nem látja őket, az élet legszebb adományától van megfosztva«. (112. 1.). De elmúlik csodálatunk, ha tovább olvassuk: »Van azonban egy csoda, melyet ember is megtehet, ugyanis ha teljes hittel elhatározza magát szivéből minden gonosz indulatot kiirtani és célját elérendő, nem jár a bűnösök útján.* (126. 1.) Egyetlen mondata hatott meg igazán, melylyel a hamis tanút utasítja vissza: »Ezek megbocsáttatnak néked, mert nem magadtól származnak,« de menynyire meggyengíti ennek hatását a helytartóhoz intézett következő mondat: »Miért alacsonyítod le méltóságodat, s miért tanítod alattvalóidat a hazugságban való életre, hisz a nélkül is van hatalmad ártatlanokat elítélni.« így legfeljebb egy nagyon közönséges keleti beszélhet, vagy olyan, ki e tételnek hódol »Gewalt geht vor Recht* s a mellett nem tud semmit az újjászületésről, az isten országáról, a keresztyénség eme alapigazságairól. Ez idézetekben ugyancsak nem sok látszik »a jellegzetes isteni felségességből.* S valóban Notovits könyve ép oly kevéssé imponál beszédei, mint történetei által. Tudvalevőleg a buddhista cultus Tibetben annyira hasonlít a pápista isteni tisztelethez, hogy jámbor pápisták többször gondolták, hogy az ördög csupa gúnyból a keresztyénség carricaturáját állította fél itt. Még inkább el lehetne ezt mondani Notovits jegyzeteiről. Hogy az ördög belejátszott-e e dologba, nem tudom, de az bizonyos, hogy Notovits irata valóságos carricaturája az evangeliomoknak. Csak azon csodálkozom, hogy ez a keresztyén Odvsseus hogy szedethette rá magát oly könnyen. Mert abban