Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-20 / 25. szám

szegényebb a miénk. Goncs uram ugyan gazdaember, de már curator uram napszámos igen sokszor. De ez nem baj, mert megbízható. Én legalább 19 év óta sikkasztó curatort nem találtam, pedig bizony 19 év óta sok pisztoly, puska elsült a sikkasztok kezében. Curator uram ezt nem teszi. Szegény, de becsületes. Tanulhatna tőle caractert a sok ics és vics. No de mi van Vecseszékkel. Van benn 114 lélek, szülelett négy, meghalt egy, házasodott 0, konfirmáltatott három, iskolakötelezett 15, iskolába jár 15. És ez, 114-es épített szép imaházat, vett tanító részére földbirtokot és még venni fog. Ki? miből? hogyan? Ez a 114? Én nem tudom hogyan? Hát nem Isten lelke-e ez ? Tovább nem megyek. Kálvinista nyak, erős fogak! Kérges kéz, erős kéz, de jó kéz. Oh ti derék szegények! Nálatok, bennetek él a Krisztus! Az én Uram! Örömmel megyek hozzájok, pedig messzi, messzi laknak, távol a központtól. Ott a Somló-liegy alatt. De oly szívesen fogad a 80 éves rector, Goncs uram, curator uram és büszkén mondják: ennyi tőkepénzünk van! Mert az is van ám! Szivem a szegényekhez vonz, igaz, hogy mind azok vagyunk, nép, lelkészek, tanítók. Én nem tudom, íeszünk-e valaha jobban ! Segít-e rajtunk magunkon kívül valaki?! Mert ma már a 800 frtos lelkészi állás sem lesz keresett, tekintettel az 1600, 1800, 2000 forintos tanári állásokra. Hiszen ha özvegyeink, árváink meglennének kiméivé a nyomortól! De félelmei, rettegést keltett lelkészeink között a javaslat (Orsz. gyámegylet) azon pontja, vagy szakasza, hogy az öt éven belől elhalt lelkészek özvegyei elesnek a segélytől. Hiszi azt Szász Domokos úr ő méltósága — kinek jóakaró munkásságát, teremtő képességét elismerjük, üdvözöljük különben —• hiszi azt, hogy ez a félelem, rettegés netri töri össze egyházi életünket, nem teszi üressé lelkészlakainkat?! Ezen javaslat ellen fel kell kelnünk országilag és követelnünk azt, hogy az ilyen özvegy el ne essék a segélytől. Lehet az. hogy addig, míg az öt évi befizetés, kamatok kamataival ki nem pótlódik, az özvegy segélyt ki ne húzzon, az visszatartassék. Ebben van megnyugvás, de abban, hogy egy lelkészné azért, mert 10 nappal előbb halt meg férje, mint a határidő, koldus legyen, abban nincs. Ha ez így kijavíttatik, vagy csak az osztatik ki. a mi kiosztható fix összeg nélkül, akkor lelkészeink áldani fogják a kezet, mely a gondolatokat leírta, a főt, mely kigondolta, a praktikus észt, mely a chaosban világosságot teremtett. Nem keseríteni, hanem édesgetni kell a lelkészeket, hiszen, ha október elsején az őrállók talpra nem állanak, sok balul üthet ki. Azután meg kérem mi a hangulat ? Nem lesz fiam lelkész, hanem lesz jegyző ! Vigyázzunk!! Én ismerem a hangulatot, jó lesz vele jó előre leszámolni. A bajt nem az orvosolja, hogy a theol. ifjú internatusban legyen díj nélkül — az is szükséges — hanem az, hogy felesége s esetleg árvái anyagilag biztosítva legyenek. Mert a református lelkész igen szegény ember. Még ha 900—1000 frt is fizetése — nagy összeg Dunántúl! — papiron, tényleg, a mai gabonaárak mellett nem több az 600 forintnál. Egy plébános, hallva a mi fizetéseink alacsonyságát — hogy az állam kiegészítené 800 frtra — azt mondta: kevés, mi nyugdíjat is 1000 frtot követelünk! Azután az is megfigyelendő — én látom — a jó kálvinista nép közé hamis próféták jöttek, kik szerint az egyházi terheket hordozza a birtok, az adó forint utáni adózás. No ez oly jelszó, mely még most csak hangzik; de hogy él-e? nem hiszem. Ezt a kérdést meg kell oldani a termények készpénzre változtatásával és úgy, hogy a családfő, azaz minden család, vagy pár az egyházi adó felerészéből reá eső hányadot egyformán fizeti, a másik fele rész pedig adóforint után hordoztassák. Ezt tartom én legigazságosabbnak s legmegvigasztalóbbnak a jövőt tekintve. Hanem sajátságos! Gyökeret vert a népben, beszéli, mondja, hogy jövőre a lelkészeket az állam fizeti s fél, hogy akkor mostani terhe megmarad. Mert, csak valljuk meg igazán — bármily jó legyen is a nép — tőle javítást várni nem lehet, az csak felülről jöhet az államsegélyből, hogy mindenki méltóképen legyen díjazva a lelkészek közül. Ezt pedig úgy gondolnám kivihetőnek, hogy a hivatali idő arányában 5 évenként °/0

-enként emeltessék a fizetés, míg nem 1000 frt készpénzt elér stolán a kívül — a mi elenyészik a szabad stolával — az állam részéről. Sőt a közigazgatási költségeket is onnét kell fedeztetni, mert ha sok a munka, legyen illő jutalma is. Kobzani kezd, mind szomorúbb hangokat zengeni, de pesszimista nem vagyok s hiszek a szebb jövőben, hiszek népünk életerejében, csak lelkészeit, tanítóit szeretve. Nem megindító-e az, a mi egy gyülekezetünkben történt. Gyenge kormány s más okok miatt adósság adósságra halmozódik, már van 7000 forint! És még mindég szaporodik! Kerületen a kamathátralékok tőkésíttetnek, a kamat leszállíttatik — kerület a hitelező — az egyházmegye int, dorgál, kevés eredménynyel. Végre ez a nép meggondolja magát. Az egyház adósságát magára veszi, a rá eső összegről adóslevelet ad minden család, melyben kötelezi magát, hogy hat év alatt a rá eső összeget lefizeti. Le is fizette, ma már csak 2000 frt van fenn. Múlt évben 1104 frtot törlesztett, ez évben pedig már 251 frtot. És még hozzá új lelkészének 1200 forinton épületet javít, templomszékeit rendezi, s ebből nyer 2200 frtot. Ez a gyülekezet Noszlop. Hajdan fényes egyház, az lesz jövőre is bizonyára. Tapasztalás, hogy ha a kézt szivén tartjuk, ha a beimissziót el nem hanyagoljuk, ha lelkészeink anyagi helyzetén az állam segít, ha közigazgatási költségeinket segíti fedezni valami felsőbb hatalom, mai helyzetünk megmarad, terheit is elhordozza a nép. Szekeres Mihály, pápai esperes. ISKOLAÜGY. A tanárképzés reformjához. Örvendetes dolog, hogy tanférfiaink végre meg merik látni tanárképzésünk hiányait. Örvendetesebb azonban, hogy már a nagy társadalom is kezd érdeklődni tanügyünk iránt. Legörvendetesebb pedig, hogy Wlassics miniszter szerencsés kézzel nyúlt e kérdéshez, a minek ha novelláris úton is — hiszszük — meglesz a jó eredménye. Tagadhatatlan, hogy a mai tanárképzés egyoldalú s így hiányos. Az egyetemről tudós férfiak kerülnek ki, de pedagogusok nem. Ez azonban nem az egyetem hibája; mert a gyakorlati kiképzés kívül esik hatáskörén. Hogy a tanárképzés teljessé váljék, vagyis hogy a tanárjelöltek tanítani s nevelni is megtanuljanak, nem elég, hogy internatusokat állítsunk, hanem fődolog az, hogy azokat úgy rendezzük be, hogy az elérendő czélnak minden tekintetben megfeleljenek. Már 1884-ben vitattuk Réthi Mór elnöklete alatt: hogy miképen lehetne tökéletesebbé tenni a mai tanárképzést. Elmondom főbb vonásaiban, hátha lendíthetne valamit az aktualis ügyön. Internátusok állítandók, melyekhez tapasztalt, érdemeket szerzett, hosszabb idő óta működő középiskolai tanerők alkalmazandók, kik három éven át, heti 8—10