Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-30 / 22. szám

vélemények ez elágazása mellett állítsunk a bölcselők közé egy oly embert, a ki nem tudja, mi a teendője a világon; s legyen együtt a világnak lehető legbölcsebb embere mind; mikor lesz képes e szegény ember magát elhatározni, ha addig akarna várni, míg ők tanácskozásukban valami biztos megállapodásra jutnak ? Elébb összeférnék a hideg és meleg, mintsem a bölcselők egyetértésre jutnak tanításuk igazságán. Nem, kedves híveim, én soha meg nem bízhatom pusztán magában az emberi értelemben; annyira változó, annyiszor esett tévedésbe, hogy nyilván vesztébe rohan, a kinek más vezetője nincs. Ha az emberi lélek e mérhetlen s folyton hullámzó tengerére tekintek — ha szabad így szólnom — az emberi értelemnek és véleményeknek e mérhetlen területén nem vagyok képes fölfedezni egyetlen nyugodt pontot, egyetlen biztos kikötőt sem, mely ne vált volna hírhedtté valamely kiváló ember hajótörésével. Ugy, hogy Jób próféta kétségbeejtő fájdalmában a különböző csapásokon siránkozván, méltán panaszkodhatott tudatlanságunk miatt körülbelül e szavakkal: Ó ti, kik a tengeren hajóztok, a kik messze vidékeken kereskedtek, mondjátok meg »vájjon hosszú és fáradságos utatokon nem találtatok-e rá, hol lakozik az értelem s mely boldog tartományban lakik a bölcseség* (Jób 28, 30) (V. ö. Károlival). Bizonyára »elrejtőzött a halandók szemei elől s még az ég madarai* vagyis a legfenköltebb szellemek »sem födözték fel nyomát®. »A halál és mulandóság* vagyis az érett kor s a roskadozó öregség, mely az évek súlya alatt meggörnyedve csak sírját látsz'k szemlélni, »a halál és mulandóság mondták nekünk: végre hosszú kutatás, fáradságos tapasztalás után hallottunk róla valami zavaros hírt, de biztosat nem mondhatunk róla*. »S megfoghatlan Bölcseség, melyet oly sok bizonytalan és tudatlan vélemény vihara csapkod, nincs más menedékhelyem náladnál; te lész a biztos kikötő, a hol tévedéseim véget érnek. Valamint hajdan tűzoszlopot gyűjtött irgalmasságod az éj Sötétjében, mely népedet, Izraelt, a lakatlan vad pusztákon vezette, úgy adtad nekem menynyei fáklyaképen ^törvényeidet, melyek habozó lelkemet támogatják, bizonytalan lépéseimet vezetik« (Zsolt. 118. 1050.) stb. Összevetve az idézeteket Károlival, láthatjuk, hogy nemcsak azzal nem egyeznek, de még a vulgátával sem. Csak — mint maga B. mondja — »körülbelül* a szentírásban megvannak. De bizonyos, hogy odaillenek s szépen és helyesen magyarázza. Az itt adott ízelítő azonban nem a legjobb beszéde B-nak, tán épen a legkevésbbé sikerültek közül való. Hatalmas logikája, mélyen járó gondolataival bármelyik másikból is jobban kitűnnék, ha a tér engedné a mutatványok közlését. Ő maga iránt a legszigorúbb, tudja, hogy nem szabad könnyen átsiklania a tárgyon, hanem bele kell abba mélyednie. Ugyanazért gyakran hangsúlyozza beszédközben ^hatoljunk mélyebben«, ^n^ végezzünk oly könynyedén, tegyük állításunkat még érthetőbbé, jobban kifejtvén*, »a gyökeréig akarok hatolni*. »Az apostol felfogásánál még mélyebbre kell hatolnunk«. "Engedjék meg önök, hogy tárgyamba mélyedjem*; minduntalan használ ilyen nyilatkozatokat. És csakugyan belemélyed. Mikor a felosztást megtette, hozzáfog a felállított tétel bizonyításához, a mit akképen szokott, hogy felállít egy másik téielt, ö^mert, kétségbe nem vonható igazságot az életből, a szentírásból vagy atyákból s ebből vezeti le a bizonyításra váró tételt. P. o. a bünbdnatról szóló beszéd I-ső része: A bűnbánat az embernek Istennel való kibékülése. Ehhez így kezd : : »Hogy mélyebben hatolhassunk tárgyunkba, vessük beszédünk alapjául azt az igazságot, hogy az emberi életben semmi sem tarthat jobban számot az örökös hűségre, mint a kiengesztelődött barátság«. S elmondja, hogy miért erősebb a kiengesztelt barátság s ezután így folytatja: »Ez igazság alapján fordulok önökhöz, bűnbánattal megkészült keresztyének, azt mondván, hogy Isten önöktől is sokkal fontosabb hűséget, Őszintébb értelmet kiván. Miért ? Mert kibékültek vele. Azt kívánja, hogy bensőbben szeressék Őt. Nem én mondom, maga jelentette ki ezt evangéliumában, midőn Magdolnáról azt mondta Simon farizeusnak; »A kinek kevesebb bűnét bocsátják meg, kevésbbé szeret, a kinek többet bocsátanak meg, az jobban szeret* (Luk. VII.47). A gondviselésről szóló beszéd főrésze: »Ha a csapások közepette a gonoszok jólétére veted szemeidet, te jó ember, ne zúgolódjál miattok; mert nem érdemes megkívánni állapotukat*. »Hogy tárgyunkba mélyedhessünk — így kezdi meg — azon csalhatatlan igazságon kezdem okoskodásomat, hogy nincs rendesebb valami a világon, mint az emberi dolgok folyása s mind e mellett semmiben sem oly föltűnő a rendetlenségük«. Bár mindvégig magvasan, érdekesen beszél; de hosszadalmas fejtegetései alatt a figyelmet mégis lankadni látván : gyakran ébresztgeti hallgatóit, gyengéden, ilyen formán: »Szent Ágoston mondja — mily szép szavak ezek, figyeljenek s véssék emlékezetükbe!* »Kérem önöket, értsék meg jól!* »Nem tudom, élig érthetően adtam-e elő?« »Ugy látom azonban, mintha meg akarnának akasztani beszédemben, azt mondván: Igaz, jól látjuk, hogy Jézus együtt érezte gyarlóságunkat; de mi mást vártunk tőled, azt ígérted: kimutatod, hogy az ő gyarlóságai gyógyítják a miénket, ezt kellett volna kifejtened.« »Kisérjenek kérem még egy kissé figyelemmel, érdemes ezt meghallgatni* stb. Néha terjengő, 8—10 sorban mondja el, a mit egyben elmondhatna, vagy mondania sem volna szükség (182. 189. 1.); sőt ismétlésekbe esik p. o. a 234—5. lapon mondottakat már előzőleg, az I. reszben (a 230—1. lapokon) szórói-szóra elmondta. De általában s egészben véve e beszédek kétségbevonhatatlan nagy elmének szüleményei s méltók arra, hogy mindén egyházi szónok, különösen az ifjú nemzedék tanulmányozza. Acsay kiváló jó szolgálatot tett a magyar prédikáció-irodalomnak, midőn Bossuet