Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-09 / 19. szám

senek, hogy az osztrák örökös tartományokba emigráljunk. Eddig az érdekes memorandum! Ajánlom a gondolkodó lelkek figyelmébe. H. K. K. NEKROLOG. Palesó István. 1826—1895. A hazai tanári testületnek egy tiszteletre méltó alakja vált ki hirtelen az élők sorából Palcsó István késmárki lvceumi tanár személyében. A boldogultnak sokoldalú képességei s a teljesített szolgálat különfélesége folytán halála mély, mondhatni betölthetlen űrt támasztott az intézet körében. Palcsó István gyermek és ifjú évei ama dicső reform és renaissance korszakba, a 80-as 40-es évekbe nyúlnak vissza, midőn az isteni gondviselés pazar kézzel támasztotta közéletünkben a lángelméket, kiknek vezérlete alatt nemzetünk 2 — 3 évtized alatt többet haladt, mint más időben három század alatt. Az ezen lángszellemek által inspirált korszak légkörében nevelkedett a gyermek, ébredt öntudatra az ifjú. s ezen korszak örökségeként szállott át reá azon nagy idők nemes idealizmusa s őrzé meg véglehelletéig lelkének talizmányát, a tudomány és a munka szeretetét. Mert élete a tudomány és munka között oszlott meg, ezen jellemvonásban rejlett nevelői hatásának titka, s ha véletlenül hivatásánál fogva nem is kellett volna ex professo a. tudománynyal foglalkoznia: méltán megillette volna őt a »litterary gentleman* díszes elnevezés, melylyel az angol közvélemény tiszteli meg a tudományos társadalom kitűnőségeit. Mint a régi gárda emberének, a tudományos foglalkozás neki életszükség volt. Fenkölt gondolkodása, nemes idealizmusa, a görög nyelv és irodalom s általában a görög világ alapos ismerete különösen képesíték őt arra, hogy a görög nyelv tanítása, melynek eredményes vagy eredménytelen volta annyira foglalkoztatja épen napjainkban a tanügyi köröket, a tárgy iránt érzékkel bíró tanítványoknál sikertelen ne maradjon. Tanítása nem a száraz grammatizálás útvesztőjébe tévedt el. vagy vált a reáliák túltengése által színtelenné és fárasztóvá, hanem feltárta tanítványai előtt a görög világot a maga teljes színpompájában. A tudomány által megedzett magasabb szellem varázsának Ígérete köté le önkénytelenül a hallgatók figyelmét, ha a lelkesedés inspiratiójával eleveníté meg a görög szellemi vagy művészi világ egy-egy nagy alakját a tanítványok lelki szemei előtt is ezen megelevenítés révén bevezeté őket a görög gondolatvilágba és eszmekörbe. Még azon tanítványai is, kik szorgalom vagy tehetséghiány folytán a nyelv ismeretében elmaradtak, sajnálkoztak, hogy nélkülözik azon nyelv ismeretét, mely a szellemi és művészi kincsek ily tárházát nyitja meg előttük. A szellemes, értelmes előadási mód, a kifejezésbeli erő. az ábrázolt jellemek plastikai kidomborítása megértetés az ifjakkal, miben rejlik a görög világnak az emberiség mívelődésére nézve világtörténeti jelentősége, t. i. hogy az emberi életet költői és művészi alkotások által szellemileg áthassa és emelje, a gyakorlati és reális világot az eszmeiség színvonalára emelje. A művészet az egész életnek ideális jelleget adott, a költészet feltárta a lélek mélyén szunnyadó gazdag érdemvilágot: szóval a művészet volt az egész görög világnak charakterisztikus jellemvonása. Ily szellemben kezelte a lelkes tanár tárgyát s igyekezett tanítványaival a görög világot megértetni. Reá nézve a görög világ volt azon kimeríthetlen kincsbánya, melyből minden órán újabb és újabb kincseket hozott napfényre, a tudomány azon üde forrás, melyből a lelkét megifjító italt meríté. Tanítása élvezetes volt, mert »pertus est quod disertum farit*, s a szó, mely ajkáról ömlött, útját a szivén vette keresztül. Hivatásában boldognak érezheté magát, mert nem »in vita Minerva« lépett a tudomány szolgálatába s nem ismeré a nemes törekvést elfojtó közönyt. S e nemes életre s boldog családapára, mint villám a felhőtlen égből sújtott le váratlanul a sors keze. Ezért volt halálának tragikuma oly megrendítő s oly kínos fájdalmat keltő. Ápril 21-kén látszólag teljes jó egészségben — beteg egész életében úgyszólván soha sem volt, legfeljebb néha gyengélkedett — a lyceumi pártfogósági közgyűlésre ment; ott egy kérdésben két ízben felszólalt; látszott, hogy a szőnyegen forgó tárgy alterálja. A gyűlésről d. u. 1 óra tájban, már betegen ment haza és négy órakor már halva volt. Hirtelen szívszélhűdés érte. S így úgyszólván működése színhelyén érte az erős fizikummal megáldott férfiút a halál, elesett a harcmezőn. A 48— 49-es vitéz honvédtüzért »száz csatán, ezer veszély közt* megkímélte a halál: a véleményszabadság bátor harcosa és a férfias meggyőződés, szilárd jellemű mintaképe és tiszteletet gerjesztő alakja hirtelen ledőlt, mint a tölgy, melyen »villám fut keresztül*. Bár hivatalos működésében a kartársak s tanítványok őszinte tisz!elete és szeretete s családi életében példás boldogság környezé, e megrendítő csapás mégis azon hitet kelté bennünk, hogy az élet tragoedia azoknak, kiknek a végzet érző szivet adott. íme, ez az »Ember tragoediája*. Minden erejét és idejét kizárólag hivatásának, az iskolának és a tudománynak szentelé; ő volt a lyceum nagybecsű, több mint 40,000 kötetet számláló könyvtárának őre; e könyvtárban dolgozva tölté ő szabad idejét, mit más pihenésre vagy szórakozásra szán; ő volta tápintézet gondnoka, az iskola krónikása, kihez minden, az iskola jelenét és múltját illető kérdésekben fordulhattak, ki az iskolának több mint 300 éves múltját feltáró monográfiának megírása által nevét lyceumunk történetében megörökítette. E nagybecsű mű nemcsak monografia, hanem egyúttal forrásszerü adalék a hazai prot. közoktatás történetéhez a reformáció óta. Április 24-én kisértük örök nyugvó helyére az egész városi közönség és a vidékről besereglett nagyszámú tisztelői megható részvéte mellett. Az iglói főgimnázium, a lőcsei reáliskola, a podolini gimnázium és az eperjesi kollégium elküldték képviselőiket; számos intézet írásban fejezé ki részvétét. A templomban Linberger István lelkész és Zvarinyi Sándor lyceumi igazgató méltatták az elhunyt érdemeit; a sírnál Schwartner Róbert városi tisztviselő a késmárki 48/49-iki honvédek, Grosz Ernő tanár a kartársak és Szeőke Dezső VIII. osztályú tanuló a tanuló ifjúság nevében búcsúztak el a drága halott hamvaitól. Miként a fáklya fénye, mielőtt tüze elhamvadna, még egyszer fellobog: úgy világított lelkének nemes tüze zavartalan fényében, midőn hattyúdalát elmondta és elnémult örökre. Palcsó István született Késmárkon 1826. A gimnáziumi osztályok és a theologiai tanfolyam bevégezte után 1848-ig nevelő volt. Ekkor, amidőn a haza veszélyben volt*, beállott honvédtüzérnek s végig küzdé a szabadság-