Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-09 / 19. szám

nem szeretném, ha valaki az enyémet kétségbe vonná De úgy látszik, mintha valami fölött még sem értenénk egyet. Én a vallásosság alatt nem csak a hivést értem ám, hanem a vallási elveknek életünkben való megtestesítését is. Te is úgy érted ? Jó, kérdezzük meg hát magunktól: nem vághatná-e szemünkbe ezen vádat: »Bennem akarod felkelteni azt, a mivel magad sem bírsz!* Hallgatsz? Nem kérdem tehát gondolataidat, de nem hallgathatom el, hogy a sikernek egyik legnagyobb akadálya az, ha a tanító maga sem hiszi, a mit tanít és nem úgy cselekszik, a mint utasít. Talán nem fordítunk elég gondot növendékeink lelki fejlesztésére? Ez is alighanem talál, hiszen hányszor megtörténik, hogy még tehetségeiknek fejlettségi fokát sem ismerjük. Hol találjuk meg hát az alapot, melyre építsünk ? Hányszor esik meg az is, hogy készületlen lépünk az iskolába s tanításunk nem tanítás, hanem egyszerű dressura. Hányszor jön elő az, hogy többet követelünk tanítványainktól, mint a mennyit lehet s az eredmény a tárgy szeretete helyett a tárgy gyűlölete. Ilyen munka után hiában is várunk aztán eredményt! . . . Talán nem a tárgy természetével egyező módszert használunk, s az élet helyett a körfélügyelői vizsgálatnak dolgozunk? Ez a kettős vád sem alaptalan és egymással nagyon összefügg. A vizsgálat, már természeténél fogva, nem kutathatja, milyen volt a vallásoktatás alaki haszna, neki meg kell elégedni az anyagi oldallal, vagyis a tanulásra szánt ismeretek számonkérésével. E miatt azon hibába esünk igen sokszor, hogy minden áron anyagi eredményt akarván elérni, figyelmen kívül hagyjuk az alaki képzést, t. i. az értelem, kedély és jellem fejlesztést. Tehát ugyebár az önző érdekből származó munka is lehet oka a sikertelenségnek ? És nemde van némi haszna az önvizsgálatnak ? Légrádi János, n.-peterdi tanító. TÁRCA. A vallások világparlamentjének eredményei. Jiarrows J. H. chicagói lelkésznek, a parlament elnökének a meghívott tagokhoz küldött jelentése. i III. A gyűlés egyik legfontosabb eredménye volt, felvilágosodott lelkekre nézve, a jobb egyetértés, mely a protestánsok és katholikusok közt Amerikában létrejött. Mikor az amerikai katholikus érsekek a Vatikán tudtával és beleegyezésével részt vettek a parlamentben, nagyon emelték annak történeti fontosságát. A pontosság, melylyel a programúi rájok eső részét előadták, szónokaik ügyessége, udvariassága és jóindulata mindenkire jó benyomást tett. S bár a következő hónapok éles támadásokkal voltak telve a római katholikus egyház ellen, mégis a vallási parlament után jobb egyetértés jött létre az amerikai protestánsok és katholikusok közt, mint azelőtt valaha volt. Az »Amerikai Pártfogó Társulat* fanatikus és ostoba támadásai teljességgel nem rontották le amaz aranynapok emlékét, a midőn, a történelemben először, protestáns és katholikus papok szerető és barátságos közösségben ültek egymás mellett. A katholikus püspökök résztvétele mellett, szinte nevetségesnek tünt fel, hogy az angol állam-egyház hivatalosan visszautasította a parlamentben való részvételt. De a Gibbons bibornok, Bedwood érsek, Keane püspök. s mások által kifejezett nemeslelkű és szabadelvű érzelmek mély benyomást tettek az amerikai prostestánsokra. D'Alviella gróf mondja, hogy az európai római katholikus lapok nem reprodukálták ezen érzelmeket, s egy erős protestáns hang Olaszországban azt kérdezte, hogy ha Amerikában jogosult, hogy a protestánsok a katholikusokhoz békével közelednek, miért lenne az ilyen közeledés Olaszhonban elítélendő és visszautasítandó ? Hát Amerikában szabadság a katholicismus és Európában türelmetlenség ? Meddig fog még a lelkiismeretnek ezen dualizmusa tartani ? Naville Ernő, Kálvin városában, békéltető és jóindulatú szavakat mondott ez ügyben, de azok nem találtak rokonszenves visszhangra. Ellenben Amerikában, a protestáns szószékekről hangzó békés szavakat barátsággal fogadta sok katholikus prelátus. Ez nagyon meglepte Sabbatier Ágost tanárt, ki a ^Journal de Genéve«-ben azt mondja a parlamentben jelenlevő katholikus főpapokról, hogy > magaviseletük annyira új volt, s oly ellentmondó a római egyház rendes békülni nem akaró és exclusiv állásával szemben, hogy ez Franciaországban hihetetlennek látszik*. Castelar nagy szenzációt keltett azzal, mikor egy irodalmi társaságban saját házánál kijelentette, hogy hangadó katholikus prelátusok részt vettek a vallások parlamentjében. A minden vallások parlamentje volt szükséges ahhoz, hogy az első modern keresztyén parlamentet összehozza. Egy kevésbbé általános kísérlet nem gyűjthette volna össze Krisztus tanítványait. Sokszor megjegyezték, hogy kevés felekezetiséget prédikáltak a gyűlésben. Itt a keresztyénség igazán megértette a Mesterét. Ez a gyűlés, melyből sokan egy új egyesült egyházat jósoltak, nagy hatást tett igen sok keresztyénre. Áz egyesülés megvalósítása mind növekvőbb mérvet öltött. Keone püspök azt mondja, hogy az amerikaiak túlságosan igyekeznek gyors eredményt érni el, s ő szinte elégedett, ha azt mondhatja, hogy »a parlament teljesítette igéretét«. Fenséges, mély benyomást keltő, változatlanul bevégzett tényként, szent és olthatatlan tűzzel égő jeladás gyanánt áll az a történelem előtt. De a szellemi világban a tények rögtöni eredményre vezetnek. Változnak az érzelmek s azután a meggyőződések. Az ünnepélyes parancsolat, melyet a parlament minden igaz hívőnek prédikál, visszatérés az őskeresztyének kezdetbeli egységére, mely előfeltétele az egész világ megtérésének. E legbensőbb hitben működnek tovább a keresztyén hivők, kiki a maga módja szerint. Lehet, hogy a siker még messze van, de bizonyosan megjő. A parlament tárgyalásai során kiderült, hogy a keresztyénség különböző felekezetei a vallás és erkölcs főbb kérdéseiben egyetértenek. Tremantle kimutatja, hogy a hit, a vallás központi nagy igazságaiban a modern gondolkozás haladása által megerősödött; de rámutatott arra is, hogy ezek mellett a nagy igazságok mellett napnap után háttérbe szorulnak az egyházi és theologiai ellentétek s viszont, hogy a korunkat mozgató nagy társadalmi problémákat, melyek megoldására minden keresztyén hitfelekezet egyesülhet, a vallás-erkölcsi életnek hovatovább lényegesebb alkatrészeiként kell elismernünk. A Peabody, Elv és Henderson tanárok és dr. Gladden és dr. Small által tartott előadások és Írásban benyújtott értekezések, melyek mindannyian égető társadalmi kér-