Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-10 / 2. szám

cana Superintendentiával cselekedték: de én ezen Trans-Tibiscana V. Superintendentiának igyekezetét s ebből kifollyt munkát füllel sem hallottam, szemeimmel is azt elébb nem láttam, hanem Nagyságodnak mostan hozzám küldött leveleiből látom. Nagyságod fel tévén irántam, hogy azon tudva levő két dolgok vélem közöltettek bizonnyal; ebből ily folyó beszédeket ereszt hozzám: kérem méltóztassék magát vélem közleni. ha Debrecen ezen mesterségével engem megkörnyékezhet-e, és hajlottam-e érzelmekre s mennyire, vagy nem? Ezen kérésnek megfelel az az én Apologiam, mellyben jelentettem, hogy engem ebben a dologban senki meg nem keresett, hozzájok való hajlásomat nem is kívánta s nem is tettem. Ezeket Isten előtt írom és igazságot szerető Istennel s lelkem ismeretivel bizonyítom, hogy a mit Nagyságod irántam levelébe föl tett. abban nincsen valóság, s illendő dolog, hogy Nagyságod magát tovább ezzel ne terhelje. Láttatik Nagyságod a mostan eredett zavaros víznek partján illy Constitutióba lenni, hogy mind rajta levő Feő Curatoratust, mind annak eszközeit, külsőképen valókat kedvetlenül szemléli, vagy rólok nem örömmel gondolkodik. Ha én több eszközökhöz számláltatom, mellyeknek jelenlétekben Nagyságod a Feő Curatoratust felvette: én rólam Nagyságod csak úgy ítélljen II. Cor. 4, 7. mint cserépedényről, kiben volt ugyan azon kincs, erő, melylvel Nagyságod az Istennek Feő Curatoratusra megfogadtatott, de annak a megfogó erőnek nagysága Istené, nem enyém volt. Ne csüggedjen azért Nagyságod felvett szent hivatalában, elkezdett munkájában, hanem még az ellenkezések között is céljára igyekezzen. Külső vitéz volt nem régen Nagyságod, de nagv indulattja volt a külső ellenségnek elszélesztésére; most lelki vitézzé lesz Nagyságod, itt nagyobb indalattal kell lenni az ellenkezéseknek meggyőzésére. Várjuk az urat, talán eljő segítségünkre; ha előálomkor nem, éjfélbe nem, kakasszóra nem, bizonnyal eljő hajnalba s megvigasztal. Többet is írnék, de a hoszszas innepi occupatiókba elfáradtam és az óra is jelen van, hogy lelkek conscriptiojához fogjak, azért többet nem írhatok. Jelenteni kívántam azt is: célom ez. hogy Anno 1.776 die 20-a martii a Presbyterialis Concursust teszem Tasi Helységbe, az hová Nagyságod hozzá tartozó Goadjutor urrakkal alázatosan hívom, el is várom szívesen. Többire midőn Nagyságodnak, úgy szerelmes élete párjának és Nagyságának Istentől szerencsés Űjj esztendőt, abban lelki s testi áldásokat kívánnék, vagyok Méltóságos Generális Feő Curator Patrónus uramnak, Virág Mihály Dunamellvéki Superintendens. Közli: Földvár íj László. NEKROLOG. Somogyi Rudolf. 1839—1894. A budapesti ref. főgimnáziumot pótolhatlan veszteség érte: Somogyi Rudolf, a gimnázium phisika-tanára karácsony első napján elhunyt. Osz óta betegeskedett már a kitűnő tanár, de baja csak november végén súlyosodott meg, midőn a koronként folytatott tanítás fonalát végleg kiejté halálra fáradt kezeiből. S így hivatásának áldozatául tekinthető, mert ha őszszel szabadságot vesz magának, mint barátai és kartársai óhajtották, talán kilábol bajából s élete még néhány évvel hosszabbra nyúlik, a lelkiismeretes tanár azonban semmikép sem akarta az új tanévbe bevezetést helyettesre bízni s így nagy erőfeszítésekkel mindegyre belekapott a tanításba, míg végre ágyba szögezte a kór, mely aztán gyorsan elbánt a különben SZÍVÓS szervezetű férfival. Somogyi Rudolf azon kevesek közé tartozott, kik igazán tanárnak születtek. A gyermek lelkének alacsony tudományi színvonalára úgy szállani le, hogy azt világos magyarázatával, a tehető ellenvetések legyőzésével, a támadható homály felderítésével és minden apró részlet pontos megvilágításával emelje föl a tárgy teljes megértéséig, ez kevés embernek adatott, az ilyen kevés, született igazi tanárnak. Magyarázatának ez a páratlan precisitása tette őt kitűnő tanárrá, de viszont a tananyag szigorú megkivánása a rendkívül pontos embert jellemezte. Sohase kivánt, tanítványaitól semmit, mit elő ne adott volna, de a mit előadott, azt mind megkövetelte. Időközben sohase fáradott ki a felmerülő hiányok betöltésében, ha látta egy-egy felelőről, hogy őt nem értette meg; s ilyenkor inkább magát hibáztatta, hogy nem volt eléggé világos, mint a gyermeket, kinek szellemi tudományát is mathematikai pontossággal mérte meg Somogyi, mint tanár, autodidakt volt, mert hisz mikor ő, mint alig 23 éves ifjú a tanügynek szentelte magát, Magyarországon tanárképzés nem létezett még, különösen nem pedig a technika és természettudományok terén. A protestáns iskolák tanári nemzedékét a végzett theologusok, de ekklézsiát nem kapott, föl nem szentelt lelkészek adták, a szerint a mint egy tanszék ürült, tették oda az épen végzett fiatal embert, az aztán addig tanított, míg végre maga is tanult valamit. Különösen nehéz volt fizikára és mértani rajzra, s teljes lehetetlen volt német nyelvre alkalmas református tanárt kapni. A Csécsi- és Lugossv-féle alakok valódi fehér hollók voltak a protestáns tanügy terén. Gönczy Pál, a budapesti ref. főgimnázium alapítója és első igazgatója ezért szerencsésnek érezte magát, mikor Somogyi Rudolfot, a budapesti polvtechnikum alig végzett hallgatóját segédtanárűl megnyerhette intézete számára. A mathematikát és fizikát Kerekes József fogyatékos buzgalommal képviselte, de meg a tömérdek óraszámot nem is bírta volna, s így Somogyi Rudolf 1862-ben az alsó osztályokban mértani rajzot és számtant, az V. osztályban vegytant, s a Vl-ikban fizikát tanított, majd midőn Kerekes 18í)9-ben Zilahra ment tanfelügyelőnek, a felső két osztályban a kísérleti természettant is átvette. A hetvenes években az V. és VI. osztályból a vegytan és fizika kiszoríttatván, a rajzoló mértant vette át a leg-