Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-04-18 / 16. szám
RÉGISÉGEK. Az evang. protestánsok 1821. körüli állapotja. »A mindkét hitvallású evangélikusoknak Magyarországban való mostani (1821. körüli) állapotjárói kelt tudósítások.* Ezen vallásügyi emlékiratféle — egyik igen derék egyházmegyei gondnokunk családi levéltárában van s családjának egyik tagja >leírta* — a borítékon levő felirat szerint. A kézirat különben kissé nehéz olvasású és tele van correctióval. A kézirat egészen más kézre vall, mint a borítékon levő »leíró* írása; de a correctiók e leíró vagy másoló kezétől származnak. E kézirat 17 és % ívet tesz ki, folio alakban írva, durva papíron, »Berzeviczy György által.* írója tehát Berzeviczy György (elébb Gergelynek volt írva s úgy van kiigazítva.) Ki volt ez? — Nem tudom. Még azt sem tudom, hogy a Berzeviczy-család református, vagy ágostai evang. ágából való-e? — Hogy nem a katholikus ágból, az bizonyos. Ezen nagyon figyelemre méltó emlékirat áll három nagy szakaszból. Az »Első szakasz: Históriai elébeszélés*. Kiindul ezen alaptételből: »A keresztyén religió felségesebb mindazon vallásos systhemáknál, melyeket Fób, Bráma, Jzis, Konfucse, Láma, Zoroaster, Odin, Moses, Mohamed az emberi nemzeteknek tanítottanak, nemcsak annak követői, hanem az ezeket figyelmesen vizsgálók előtt is, de ezen isteni tanítása Krisztusnak az emberek kezei által elformátlaníttattak« . .. »A pápai hatalom a lelkiekkel nem elégedvén meg, a világiakra is kiterjedett s mint valami negédes monarkha leigázta a királyokat és nemzeteket is* ... »Az eszmélkedők épen azért a reformációt kívánták in capite et membris*. Röviden felsorolván aztán az egyes zsinatok és a reformáció előfutárainak kísérleteit, elmondja, hogy V. Károly császár kezdetben pártfogolta a reformációt, »de később status-maximából ellensége lett annak. Utódai is pártolták azt általában; de »a szerencsétlen szakadás« után, némelyek közülök rettenetes üldözői lettek annak. Ezek előrebocsátása után, áttér egyenesen a hazai viszonyokra. Ezen cím alatt »A reformáció Magyarországon*, hét íven keresztül vázolja vallásos küzdelmeinket, elég alapossággal. A mint a reformáció elterjedt, ha egész községek evangélikusokká (protestánssá) lettek, kezökön maradt és átalakíttatott a templom is. A hol a község egy része lett evangélikus, (protestáns) és két templom volt, az egyik maradt katholikusnak, a másik a protestánsoké lett; ha csak egy volt: építettek közösen, egyetértéssel a másiknak is templomot. >Magyarországban mint egyebütt is, csupán magára hagyva a katholicismus és a protestantismus szépen megegyezve mind a két részről, a közcélt elérte volna, ha a papi hatalom a világival egybekapcsolva és főképen a pápák hatalma ezt a szép egyességet meg nem vesztegette volna. Egy hatalmas, igen gazdag, szerfelett privilegizált status, mint Magyarországban a klérus, a pápák kúriájával kezet fogva, az evangélikusok tudománya ellen mindent megpróbált.« A klérusnak és a hozzája szegődött Zápolyai Jánosnak tulajdonítja az 1523-ki és 1525-ki lutheránusokat égettető országgyűlési törvénycikket. »Az ausztriai uralkodóknak Magyarországon ámbár hosszas és vérengző háborúkat kelle vívniok — mondja — és bár az üldözés lelke a jezsuiták által plántáltatott át, mégis ilyen törvényeket, (mint az 1523. és 1525-ki) nem koholhattak—« Közvetlen a jezsuitáknak tulajdonítja az 1604-ki országgyűlési törvények közé a XXlI-iknek, mely a protestantismus eltiltásáról szól, önhatalmú beiktatását; holott erre — a mint legújabban kiderült — egyenesen Mátyás főherceg adta Rudolfnak a tanácsot. A jezsuiták befolyásolásával mentegeti általában az uralkodókat a vallás-szabadság megsértéseért; e mellett a főklerust, sőt a pápát is okolja. Felemlíti III. Ferdinánd követének, Jakusitsnak a II. Rákóczy György és Báthory Zsófia lakodalma alkalmával tett nyilatkozatát állítása bizonyítékául, (miután fentebb már Bellarminra és más jezsuitákra is hivatkozott.) Az öreg Rákóczy György ugyanis azt mondá Jakusitsnak, hogy a protestánsok üldözése által cselekszi azt a császár (III. Ferdinánd király), hogy a törököket Magyarországból nem lehet kihajtani; ha a persecutio megszűnnék s a panaszok meghallgattatnának, minden magyarok segítenék s a császár (király) győzedelmeskedhetnék. Jakusits erre azt felelte : a császár (/király) azt nem tehetné, ha szintén megigérné is, mert az a papa kúriájának javával ellenkezik,« Felsorolja ezekkel együtt a klérusnak meg-megújuló protestatióját a békekötések és ezek által biztosított vallás szabadsága ellen a protestánsoknak. Majd tovább elmondja, hogy III. Ferdinánd és I. Lipót is megesküdött a koronázáskor és konfirmálta a bécsi, nikolsburgi és linczi békekötéseket; mind a mellett a jezsuiták és a klérus végtelen üldözést zúdítottak a protestánsokra. . . . Elismerjük, hogy a mohácsi vész óta bajaink kilenctized részének indító okai a főklerus és majd a jezsuiták voltak: de a felelősség I. Lipót rettenetes uralmáért, azért a kegyetlen üldözésért és nyomorért, mely hosszú uralkodása alatt e nemzetre és különösen a protestánsokra zúdult, bizony legfőképen magát Lipótot terheli; valamint elődeit és magukat legfőképen. III. Károlyt s Mária Theréziát is a klérus és a jezsuiták befolyásával mentegeti. . . . Dicséri II. Józsefet és a dicső II. Lipótot. Ferenc uralkodása alatti bajainkat szintén a klérusnak tulajdonítja és annak, hogy a király a francia háborúval nagyon el volt foglalva. Majd felsorolván a protestánsok sérelmeit, azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy az osztrák tartományokban jobb dolguk van a protestánsoknak; pedig azokat nem védik sem békekötések, sem országos törvények; de ott a klérus nem is avatkozhatik az állami közigazgatásba és kormányzásba, mint nálunk. A protestánsok sérelmeinek megszüntethetését akként gondolja, hogy föléjök egyenesen a királytól függő bizottság neveztetnek ki evangélikus és katholikus világi tagokból. kik a klérustól és a dicasteriumoktól függetlenül intéznék Bécsben a protestánsok vallásos és egyházi ügyeit, védnék a protestánsok jussát, a panaszokat deputátusok által megvizsgálnák, ő felségének tennének jelentést és ő felségétől vennék parancsaikat s a vallásgyűlölség lelkét az országból számkivetnék és ekként Magyarország 300 esztendős nyavalyáját a közjónak elérésével és törvényes helyreállításával (?) meggyógyítanák. Tamások vagyunk benne, hogy ezen ugv hazánk.