Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-11 / 15. szám

medrébe összefolyhatna, de a helyett, hogy ezeket a for­rásokat vizsgálhatta volna, lejtméréseit a csatornázásra megtehette volna, jó eleve megtörtént minden oldalról a figyelmeztetés, óvás, tiltakozás, hogy a létező forrásokra ne is gondoljon, hanem keresgéljen másfelé, akár a Mózes botjával akár ama francia abbé vesszejével, a kinek neve nem jut már most eszembe. A legelső restrictió magától a konventtől jött, a) a konvent rendelkezése alatt álló államsegély összeg ezen célra fel nem használható és hogy e miatt se az országos közalap egyéb céljai, sem pedig a hajónkat 15 év óta kísérő tengeri kígyója, vagy ha úgy tetszik cápája az egyetemes nyugdíjintézetnek rövidséget ne szenvedjenek és ezzel kapcsolatban egy positiv instructió, mely szerint min­den lelkész kötelezett tagja tartozik lenni a gyámintézet­nek. Ez más szóval azt teszi, itt van 57.000 frt, vagyis évi 2600 frt jövedelem, szerezzetek még hozzá mintegy másfél millió tőkét, vagyis 80—90—100.000 frt évenkénti bevételt, mert egy ilyen országos egyház hasonló célú intézete legalább is ennyit követel; b) másik restrictió történt az egyházmegyék részé­ről. Ott is vannak bővizű források, de a pásztorok ott se engedik, hogy az Eliézerek meregessenek tevéik számára, s mint a konvent az államsegélyre, úgy az egyházmegyék a saját gyámpénztáraik megóvása tekintetéből már régeb­ben kinyilatkoztatták, hogy az egyházmegyei gyáminté­zetek vagyona ezen célra be nem vonható, fel nem hasz­nálható. Micsoda jogaik vannak az egyházmegyéknek, micsoda minden közeledést kizáró joguk van a maguk gyámpénztáraikhoz, nem fejtegetem: csak a tényt konsta­tálom, .hogy a preventív óvástól maga a konvent is visz­szarettent; miként lett volna bátorsága a bizottságnak megkérdezni: milyen a vizetek. Forrással tehát az egyház­megyék sem szolgáltak, de szolgáltak 56 külön operetumba foglalt sok jó tanácscsal, melyeket e bizottságnak figye­lembe kellett vennie. És én valóban csudálkozom, csudá­lattal vagyok eltelve, mind a bizottsági előadónak min­denre kiterjedő figyelmén s lelkiismeretes munkásságán, melyek ezzel az 56 felé, sőt — mivel kétezren vagyunk lelkészek, a kik mindnyájan tudunk minden pontra jó tanácsot adni — kétezer felé oszlott nézettáborral sikerrel birkózott meg, s azokat egy jelentésbe befoglalni bírta: még inkább csüdálom, de nem helyeslem a bizottság elnö­kének engedelmességét, melylyel kész volt az utasítás , szerint figyelembe venni a beérkezett észrevételeket, még azokat is, a melyek nézetével nem egyeztek. Ilyen pl. az, hogy a szolgálati időt, melyre korábbi tervezetében méltó tekintettel volt, itt nem vette tekintetbe. Innen is elűzetvén a bizottság, meg se merte kisér­teni a még kínálkozó két forrást, melyeket még hatalma­sabb szellemek, az egyházkerületek őriznek. Öt közül négy egyházkerületnek van lelkészözvegyek s árvák segélyezését célzó tőkéje, legkevesebb a dunamellékinek, több a dunán­túlinak, tekintélyes százezere az erdélyinek, hatalmas a tiszáninneninek. Erre még csak gondolni sem akart a bizottság. Ennyi felől restringálva, kedvét vesztette gondolom a bizottság és a negyedik helyen kérdést sem mert tenni. Ez a Baldácsi-alap, mely arányosan felosztva áll a leg­azonosabb célokra a szuperintendenciák rendelkezése alatt. Hogy ezt miért kerültük gondosan: én nem értem. Tudom, hogy mindegyikre kész a felelet, ez ezért nem lehet, amaz azért nem lehet, egyik egyikért, másik másikért. Tehát az észrevételek iehetÖ figyelembe vétele miatt lehetetlen volt az említett forrásokat felhasználni. De ha nincs forrás, ott a talajvíz bőven, csak des­tillálni kell, ott vannak a lelkészek, a közvetlenül érdek­lettek ; az ő javukra és vigasztalásukra lesz ásva ez a nagy víztartó: töltsék meg ők. Ilyen körülmények között lehetetlen volt a bizott­ságnak mást tenni, mint fordulni ahhoz a methodushoz. a melyet ő maga mathematikai alapon készültnek nevez. De ha az eddigiekben védelmeztem a bizottságot sikere sovány voltáért, most már kénytelen vagyok áttérni arra, miért nem fogadhatom el magát a munkálatot. Ez alkalom­mal előlegesen helyre kívánom igazítani a bizottsági je­lentésnek javaslatomra vonatkozó egyik állítását. Én nem az államsegélyből kívántam a 200,000 frt tőke alapot, hanem a közalapból és államsegélyből együttesen. Mathematikai alapra levén fektetve, önként követ­kezik, hogy ekként szerkezetének egyetlen lényeges pontja sem eshetik változás alá, mert ha egy pont kiesik vagy módosul, megpusztul és összeomlik az egész szerkezet. Egyébként is pedig nem igen bízom a mathematikában és nem hiszek annak törvényeiben. Ne méltóztassanak félreérteni; ismerem többé-kevésbbé s tudom én is, hogy ezek a törvények kérlelhetetlenek. Semmi sem igazabb, mint hogy ha én egy tárgyat felhajítok, az megy a világ­talan világok véghetetlenségéig a kiröpülés percében átvett erő sebességével. Nem igaz? De igaz. Miért esik hát mégis vissza fejemre a másik percben ? A mathezisben is 2 X 2 = 4. in abstracto, de in concretis már nem min­dig. 2X2 mogyoró már nem mindig 4 mogyoró, mert lehet közötte lyukas is; és akkor már nem 4. Tehát a javaslat tőkéi is emelkednek a kimutatott skála szerint, ha valami nehézkedési törvény szárnyukat nem szegi, vagy ha időközben egy vagy több mogyoró meg nem férgesedik. Már a táblázaton látszik, hogy a 26-ik eszten­dőben kezdődik a deficit, a miről a számítás egy ce­ruzavonással tehetett volna, egy Vá°/o"kal magasabbra téve a tagsági járulékot, vagy 10—20%-kal kevesebbre az özvegyi járadékot. Miért nem tette most, mikor könnyű lett volna papiroson, nem tudom, de bizonyos, hogy ő gondolt az apadásokra, midőn javaslata egyik pontjában gondoskodott a revízióról, mely szó magyarul azt teszi: százalékemelés kapcsolatban egy kis járadék devalvatió­val, majd idővel, majd akkor, mikor már beleszoknak a kik megérik s gondolt a kamatláb leszállására is négyről 3Vg, 3, 2V2 -re, a mi könnyen bekövetkezik és be is fog következni, ha az Isten irgalmassága még egy 25 esztendei békésséggel megajándékozza hazánkat. Tehát a mathe­matikai alap ép oly bizonytalan végeredményeiben, mint a minő bizonyos a táblán kikrétázva. És akár veszedelem érje az évek folyamán felhalmozott tőkét, akár a kamat­láb szálljon alá, miként fogja az intézet az özvegyek és árvák iránt alapszabályilag vállalt kötelezettségeit bevál­tani, nem jobb volna-e osztalékon kezdeni és járadékon végezni, mint megfordítva? Ha most már vizsgálom a lelkészekre, mint kötele­zett tagokra néző terheket: ez a kérdés nagyobb aggo­dalomba ejt. 272% ne m látszik soknak, de midőn a lelkészek mind egytől-egvig el vannak kötelezve saját egyházmegyei gyámpénztáruk iránt, sőt három kerületben még kerületi intézetük iránt is. úgy hogy egy gömörmegyei papra például 800 frt fizetés után mintegy 50 frt teher nehezül. Vigyázzunk, mind az egvházi felsőbbségnek, mind magának az egyházközségnek érdekében áll megóvni a lel­készt. hogy a jövendőn felettébb ne aggódjék, hogy háztar­tása rovására magát meg ne terhelje. És még ha volna miért ? De mit nyújt ez az intézet, mely öt esztendeig perceptura marad csupán ? és oiy el­viselhetetlen megkülönböztetést tesz az öt év előtt és öt év után elhaltak között? Amazok visszakapják befizetett össze­geiket, a 75 és 125 frtot; emezek 20—30—40 esztendeig

Next

/
Oldalképek
Tartalom