Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-28 / 13. szám

egész eddig fejtegetett mozgalom nemzetiségi aspiraciók kifolyásának lőn feltüntetve. Ez pedig nagyobb hatást idézett elő, mint minden érvelés. Hiába mondta az illető esperes, hogy a horvátszlavón ev. egyházaknak állapota tűrhetetlen, hogy a külön szervezkedés egyházi és politikai okokból szükséges. Hiába utalt a gyakorlati élet bonyodalmaira, az egyházi hitélet követelményeire és azon anomaliára, hogy a mi gondatlanságunk következtében németországi és svájci papok és leviták foglalják el a tért, hogy a mi befolyásunk mellett a külön horvát egyházmegye alakítása nem jár semmi veszedelemmel. Elég volt Láng Adolf pestmegyei esperesnek egyszerű felszólalása, és >jogainknak* hangsúlyozása. A kerület elvetette indítványát; s minden bővebb indokolás nélkül kijelentette, hogy »a mindeddig a bácsszerémi egyházmegyének szerves kiegészítő részét képező, s annak jogait és oltalmát élvező szlavón egyházaknak külön egyházmegyévé leendő alakulását sem időszerűnek, sem indokoltnak nem tartja /< És midőn ekként kijelentette a kerület, hogy az esperes indítványához járul, egyúttal oda utasította a bácsszerémi egyházmegyét, »hogy a jelenlegi viszonyokkal és felmerülő nehézségekkel szemben az egyház autonom jogait érvényesíteni igyekezzék és befolyását a rendelkezésre álló eszközökkel biztosítsa«. Hogy e határozatnak, az eddig történtek után mi értelme van. azt valóban nehéz volna megmondani. A gyűlés teljes érzéketlenséget tanúsított ez ügy érdeme iránt. Ennek lehet tulajdonítani, hogy mikor Rohonyi Gyula hosszabb indokolás kíséretében azt indítványozta: mondja ki a közgyűlés, hogy mielőtt a horvát-szlavón külön prot. esperesség felállításáról érdemleges határozatot hozna, arról gondoskodik, hogy az ottani prot. szabad vallásgyakorlat és autonomia ügyében felterjesztést intéz a közoktatásügyi m. kir. miniszter útján a horvát-szlavón-dalmát minisztériumhoz, hogy az a horvát bánnal vinné keresztül, hogy Horvátország egész területén az ág. és helv. hitvallás szabad vallásgyakorlata törvényileg biztosíttassék és autonomiája elismertessék, maga az elnökség sietett aggályait kifejezni a felett, hogy szabad-e nekünk a horvát ügyekbe avatkoznunk ? Fabiny Teofil a megpendített eszmét oly ügynek tartja, melynek horderejét egyszerre alig lehet felfogni. A politikai viszonyok miatt — úgymond — merültek ugyan fel bajok, de ez nem jogosítja fel a kerületet, hogy Horvátország belügyeibe avatkozzék. Nézete szerint tartózkodni kell az egyenes fellépéstől, inkább modus vivendi volna keresendő, melyet azonban most megjelölni nem képes. Ezen non possumus után az egész közgyűlés kimöndá, hogy »ehhez képest a horvát-szlavón kormánynál az ottlevő protestánsok vallásügyének országos törvény által leendő szabályozására vonatkozó indítvány is, mint szintén időszerűtlen, ez alkalommal mellőztessék«. Ez a szerencsétlen határozat, illetve az ennek alapját képező nemzetiségi gyanakodás képezi alapját a további bonyodalmaknak. Ezentúl lehetett tapasztalni a bizalmatlanság terjedésének káros következményeit. Az emberek nem vizsgálták többé e fontos kérdésnek lényegét, hanem kutatták az azt sürgető egyéneknek titkos szándékait és rejtett érzelmeit. Az avatatlanoknak elég volt annyit mondani, hogy a külön horvát egyházmegyének eszméje Húrban lelkésztől ered, s a gyűlés tagjai azonnal készen voltak a teendőkkel. Nem szabad megengedni — mondák — hogy a horvát-szlavón ev. egyházak a magyarhoni anyaegvház befolyása alól el vonassanak és a »pánszlávok« kezébe jussanak! Pedig az egyszerű és meghamisítatlan igazság az volt, hogy azok a horvát egyházak, valahányszor rendezésüket sürgették, mindig világosan kifejezték abbeli óhajtásukat, hogy továbbra is a bányai egyházkerülethez akarnak tartozni, s eszük ágában sincs elszakadni a magyarhoni testvérektől! legfeljebb a közigazgatás politikai érintkezéseiben. De ez a kijelentés többé figyelembe nem vétetett ; minek az lett a természetes következménye, hogy a horvátszlavón evang. lelkészek végleg elvesztették bizalmukat a magyar anyaegyház iránt. Az egyház érdekeit háttérbe szorította a — politika; az ügy érdemének tanulmányozása helyett divatba jött a titkos érzelmek és szándékok keresése, s ezzel az egyházi érdekek feláldozása. Ha tehát azt kutatja valaki, hogy mi a horvát-szlavón ev. egyházak bizalmatlanságának és elhidegülésének az oka ? akkor az igazi választ a bányakerület azon határozatában fogja megtalálni, mely még a törvényes szabályozás megindítását is időszerűtlennek jelentette ki. A mi ezután bekövetkezett, az szomorú világot vet egyházunk ügyeinek »amabilis confusiójára«. Zsilinszky Mihály, békési esperességi felügyelő. Az erkölesi hanyatlás okairól. Krisztus urunk és az ő apostolai által alapított keresztyén vallás magasztos erkölcsi tanainak igaz hive, a polgári társadalom erkölcsi hanyatlásán elszomorodó emberbarát és minden jó hazafi borús előérzéssel veszi kezébe a honi hírlapokat, mert ezeknek hasábjait, fájdalom ! nagy részben s úgyszólván állandó rovatokban a naponkénti sikkasztásokat, csalásokat, betöréses lopásokat, erőszakos rablásokat, apa-, anya-, férj-, nő-, testvér-, gyermekgyilkosságokat, herosztratesi negédességgel elkövetett véres és halálos kimenetelű párbajokat, a feltűnő módokon, gyakran valódi regényességgel végrehajtott öngyilkosságokat tartalmazó közlemények töltik be. Hová fogja sodorni ezen sajnos állapot a polgári társadalmat, hová különösen magyar hazánkat s nemzetünket. Elborult kedélylyel gondolkodnak fölötte mindazok, kik lelkökben meg vannak győződve arról, hogy valamint a családi összeköttetésnek, úgy az ebből kifejtett polgári társadalomnak, sőt az ennek keretében képződött államoknak is legbiztosabb talpköve az erény és a jő erkölcs. Elkeseredve kérdi magától a jó keresztyén és önzetlen emberbarát, hogy és miként csökkenhetett meg ennyire a keresztyénség erkölcsi befolyása az emberekre, hogy ezen isteni eredetű vallás szívnemesítő tanának hatása s