Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-03-14 / 11. szám

Az idézett törvényszakasznak ezen most idézett be­kezdését több, különösen az ev. ref. és ág. evang. s az unitárius hitfelekezetek körében úgy értelmezték, hogyha papok vagy papjelöltek alkalmaztatnak iskolatanítókul, úgy ezek a lelkészi teendőkben is, pl. prédikációk tartá­sában, temetéseknél stb. eljárhatnak s így a lelkész mel­lett segédlelkészi teendőket is végezhetnek. Ugyancsak számos szegényebb hitközségben, külö­nösen a gör.-kath., gör.-kel., az ev. ref. és az ág. evang. s az unitárius hitfelekezeteknél előfordul, hogy a rendes lelkész tölti be teljesen a tanítói tisztet is, azaz a lelkészi és tanítói állomás egyesíttetik. Ezek a szegényebb községek csak a papi és tanítói állomás ily halmozása mellett képesek iskolafentartói feladatukat betölteni. E két irányú tényleges állapot az, mely a törvény teljes végrehajtásának útjában áll. Semmi esetre sem sza­bad elzárkózni az iskola s a népoktatás nagy érdekei elől, melyekért maga a törvény alkottatott. Az pedig két­ségtelen, hogy nagyobb bajjal állanánk szemben, ha a pap-tanítók, vagy segécllelkész-tanítók mereven eltiltatná­nak a tanítástól és iskolától, mivel egy bizonyos ideig legalább nem volna kikkel pótolni őket; a szóban levő iskolák üresen maradnának, az amúgy is több mint fél millióra menő iskolázatlan tankötelesek száma csökkenés helyett újabb tömegekkel gyarapodnék, mely anti-kulturalis állapot előidézése nem állhat a kormány szándékában. Ezért hivatalbeli elődeim eddig is kivételesen az összeférhetlenségnek az életben ki nem vihető, de a kul­turális érdekeket is gyakran kockáztató szabályától kény­telenek voltak eltérni és az állomáshalmozás ellen kiadott általános rendeletet a tényleges viszonyok csaknem ered­ménytelenné tették. Nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy az isko­láktól eltiltandott pap és segédlelkész tanítókat kizárólag okleveles tanítókkal pótolhassuk, mivel a majdnem 3000-re menő képesítetten tanítón kívül még mintegy 8000 okle­veles tanítóra van szükség (vagyis ennyi tanító hiányzik még) az országban, kiknek képzése és képesítése felől még csak azután lehet és kell gondoskodnunk. Ezen kényszerhelyzetből kifolyólag szándékom álta­lános intézkedéssel megnyugtatni a felekezeteket, hogy ott, a hol a papi, illetve segédlelkészi és másfelől a tanítói állomások egyesítve vannak, a jelenlegi állapotot, hacsak különös ok fenn nem forog, kény szerit öleg megváltoztatni nem fogom. Ámbár ma is legnagyobb részben nyilvántartásban vannak azok a kitközségek, melyekben a jelzett állomás­halmozás mindegyikének külön megvizsgálását föntartottam magamnak, szükséges, hogy azok a hitközségek, a hol a tanítói állomás jelenleg egyesítve van a papi állással, vagy a hol a tanító segédlelkészi teendőket is végez, pontosan össszeirassanak és különösen kitüntetve legyen, hogy a tanítókul alkalmazott papok vagy papjelöltek bírnak-e tanítói oklevéllel, a magyar nyelvet sikerrel tanítani ké­pesek-e stb. E végből utasítottam egyidejűleg a tanfel­ügyelőket, hogy az összeírást haladék nélkül eszközöljék s mihelyt az adatok kezem között lesznek, a föntebb érintett értelemben utasításomat közölni fogom az érdekelt egyházi főhatóságokkal is. Addig is intézkedtem, hogy a föntebb érintett állomás-halmozás eseteiben a papok, ille­tőleg segédlelkészek ne zavartassanak tanítói müködésökben. Különös hangsúlylyal kell azonban kérnem a főtisz­teletű főhatóságot, méltóztassék a Fötiszteletü Főhatóság is saját hatáskörében közrehatni, hogy a paptanűói, illetőleg segédlelkész-tanitói állomások ezentúl alkalomszerüleg és fokozatosan az 1893. évi XXVI. t.-cikk nyújtotta kedvezmé­nyek igénybe vételével külön okleveles tanítókkal töltes­senek be. Budapest, 1895. évi február hó 12-én. Dr. W/assecs Gyula. ' TÁRCA. Augustinus befolyása a tanfejlődésre. 5. Az adoptianus vita. G-ottschalk, Radbertus. Berengar. Transsubstantiatio. A bűnbánati intézmény. Augustinus istenfogalmának megfelelően és hogy Krisztus történeti személyét a hívőhöz közelebb hozza, azt tanította, hogy a Fiú az ember Jézust kiválasztotta, vele egy személyt alkotott, tehát az embert Istenfiúságába úgy emelte föl. Elipandus, toledoi püspök, ismételte e tant. hogy — a két természet egységének sérelme nélkül — Krisztus emberi természete szerint csak adoptivus fia Istennek, mint Isten természeténél fogva Isten fia, mint ember adoptio és kegyelem alapján. Azonban ez augus­tinus felfogást ekkor (780 k.) kiszorította már a nyugaton is azon görög mystikus nézet, mely szerint az Ige oly szo­ros lényegegységbe vette föl az embert, hogy ez is ép úgy Istennek fia. Az aacheni zsinaton (799) Alcuin, mivel Elipandus spanyol területen székelvén, hozzáférhetlen volt, ennek hitsorsosát, Félix püspököt elítéltette. A nyugat elfo­gadta ama görög kryptomonophvsitismust, mely Krisztust, illetőleg az ember Jézust megközelíthetetlen, isteni magas­ságra helyezte. Hatvan évvel később a toucyi zsinaton (860) Augus­tinus praedestinatióját érte a frank egyház ítélete, miután már előbb tartományi egyházgyűlések (Mainzban 848 Rabanus; Chierseyben 849 és 853 Hinkmar) elkárhoz­tatták Gottschalk szerzetest, a ki Augustinus elrendelési tanát — és csak ezt — nagvobbára szószerint ismételte és Istennek részleges kegyelmi akaratából levonta a követ­kezményt, hogy Krisztus nem halt meg minden emberért, hanem csak a kiválasztottakért. Gottschalk ellenei kettős praedestinatióval vádolták, csak egy praedestinatiót téte­leztek, mely az üdvözülőkre vonatkozik és a toucyi zsinat kimondotta, hogy az ember szabad akaratát, mely a bűneset után nem veszett el teljesen, a kegyelem csak »gyógyítja«, hogy az Isten minden embert akar üdvözíteni és hogy Krisztus minden emberért halt meg. Az a két ellenséges tétel, mely Augustinusnál még együtt van: praedestinatio és sacramentalis egyház, e vitában kezd már szétválni és az egyház, mivel minden praedestinatio, a mely nem praescientia, veszélyezteti az egyházat, amazt ejtette el lassankint. De következetessége annál inkább esik nehezére, mennél nagyobb Augustinus tekintélye és

Next

/
Oldalképek
Tartalom