Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-14 / 11. szám

Az idézett törvényszakasznak ezen most idézett bekezdését több, különösen az ev. ref. és ág. evang. s az unitárius hitfelekezetek körében úgy értelmezték, hogyha papok vagy papjelöltek alkalmaztatnak iskolatanítókul, úgy ezek a lelkészi teendőkben is, pl. prédikációk tartásában, temetéseknél stb. eljárhatnak s így a lelkész mellett segédlelkészi teendőket is végezhetnek. Ugyancsak számos szegényebb hitközségben, különösen a gör.-kath., gör.-kel., az ev. ref. és az ág. evang. s az unitárius hitfelekezeteknél előfordul, hogy a rendes lelkész tölti be teljesen a tanítói tisztet is, azaz a lelkészi és tanítói állomás egyesíttetik. Ezek a szegényebb községek csak a papi és tanítói állomás ily halmozása mellett képesek iskolafentartói feladatukat betölteni. E két irányú tényleges állapot az, mely a törvény teljes végrehajtásának útjában áll. Semmi esetre sem szabad elzárkózni az iskola s a népoktatás nagy érdekei elől, melyekért maga a törvény alkottatott. Az pedig kétségtelen, hogy nagyobb bajjal állanánk szemben, ha a pap-tanítók, vagy segécllelkész-tanítók mereven eltiltatnának a tanítástól és iskolától, mivel egy bizonyos ideig legalább nem volna kikkel pótolni őket; a szóban levő iskolák üresen maradnának, az amúgy is több mint fél millióra menő iskolázatlan tankötelesek száma csökkenés helyett újabb tömegekkel gyarapodnék, mely anti-kulturalis állapot előidézése nem állhat a kormány szándékában. Ezért hivatalbeli elődeim eddig is kivételesen az összeférhetlenségnek az életben ki nem vihető, de a kulturális érdekeket is gyakran kockáztató szabályától kénytelenek voltak eltérni és az állomáshalmozás ellen kiadott általános rendeletet a tényleges viszonyok csaknem eredménytelenné tették. Nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy az iskoláktól eltiltandott pap és segédlelkész tanítókat kizárólag okleveles tanítókkal pótolhassuk, mivel a majdnem 3000-re menő képesítetten tanítón kívül még mintegy 8000 okleveles tanítóra van szükség (vagyis ennyi tanító hiányzik még) az országban, kiknek képzése és képesítése felől még csak azután lehet és kell gondoskodnunk. Ezen kényszerhelyzetből kifolyólag szándékom általános intézkedéssel megnyugtatni a felekezeteket, hogy ott, a hol a papi, illetve segédlelkészi és másfelől a tanítói állomások egyesítve vannak, a jelenlegi állapotot, hacsak különös ok fenn nem forog, kény szerit öleg megváltoztatni nem fogom. Ámbár ma is legnagyobb részben nyilvántartásban vannak azok a kitközségek, melyekben a jelzett állomáshalmozás mindegyikének külön megvizsgálását föntartottam magamnak, szükséges, hogy azok a hitközségek, a hol a tanítói állomás jelenleg egyesítve van a papi állással, vagy a hol a tanító segédlelkészi teendőket is végez, pontosan össszeirassanak és különösen kitüntetve legyen, hogy a tanítókul alkalmazott papok vagy papjelöltek bírnak-e tanítói oklevéllel, a magyar nyelvet sikerrel tanítani képesek-e stb. E végből utasítottam egyidejűleg a tanfelügyelőket, hogy az összeírást haladék nélkül eszközöljék s mihelyt az adatok kezem között lesznek, a föntebb érintett értelemben utasításomat közölni fogom az érdekelt egyházi főhatóságokkal is. Addig is intézkedtem, hogy a föntebb érintett állomás-halmozás eseteiben a papok, illetőleg segédlelkészek ne zavartassanak tanítói müködésökben. Különös hangsúlylyal kell azonban kérnem a főtiszteletű főhatóságot, méltóztassék a Fötiszteletü Főhatóság is saját hatáskörében közrehatni, hogy a paptanűói, illetőleg segédlelkész-tanitói állomások ezentúl alkalomszerüleg és fokozatosan az 1893. évi XXVI. t.-cikk nyújtotta kedvezmények igénybe vételével külön okleveles tanítókkal töltessenek be. Budapest, 1895. évi február hó 12-én. Dr. W/assecs Gyula. ' TÁRCA. Augustinus befolyása a tanfejlődésre. 5. Az adoptianus vita. G-ottschalk, Radbertus. Berengar. Transsubstantiatio. A bűnbánati intézmény. Augustinus istenfogalmának megfelelően és hogy Krisztus történeti személyét a hívőhöz közelebb hozza, azt tanította, hogy a Fiú az ember Jézust kiválasztotta, vele egy személyt alkotott, tehát az embert Istenfiúságába úgy emelte föl. Elipandus, toledoi püspök, ismételte e tant. hogy — a két természet egységének sérelme nélkül — Krisztus emberi természete szerint csak adoptivus fia Istennek, mint Isten természeténél fogva Isten fia, mint ember adoptio és kegyelem alapján. Azonban ez augustinus felfogást ekkor (780 k.) kiszorította már a nyugaton is azon görög mystikus nézet, mely szerint az Ige oly szoros lényegegységbe vette föl az embert, hogy ez is ép úgy Istennek fia. Az aacheni zsinaton (799) Alcuin, mivel Elipandus spanyol területen székelvén, hozzáférhetlen volt, ennek hitsorsosát, Félix püspököt elítéltette. A nyugat elfogadta ama görög kryptomonophvsitismust, mely Krisztust, illetőleg az ember Jézust megközelíthetetlen, isteni magasságra helyezte. Hatvan évvel később a toucyi zsinaton (860) Augustinus praedestinatióját érte a frank egyház ítélete, miután már előbb tartományi egyházgyűlések (Mainzban 848 Rabanus; Chierseyben 849 és 853 Hinkmar) elkárhoztatták Gottschalk szerzetest, a ki Augustinus elrendelési tanát — és csak ezt — nagvobbára szószerint ismételte és Istennek részleges kegyelmi akaratából levonta a következményt, hogy Krisztus nem halt meg minden emberért, hanem csak a kiválasztottakért. Gottschalk ellenei kettős praedestinatióval vádolták, csak egy praedestinatiót tételeztek, mely az üdvözülőkre vonatkozik és a toucyi zsinat kimondotta, hogy az ember szabad akaratát, mely a bűneset után nem veszett el teljesen, a kegyelem csak »gyógyítja«, hogy az Isten minden embert akar üdvözíteni és hogy Krisztus minden emberért halt meg. Az a két ellenséges tétel, mely Augustinusnál még együtt van: praedestinatio és sacramentalis egyház, e vitában kezd már szétválni és az egyház, mivel minden praedestinatio, a mely nem praescientia, veszélyezteti az egyházat, amazt ejtette el lassankint. De következetessége annál inkább esik nehezére, mennél nagyobb Augustinus tekintélye és