Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-03-07 / 10. szám

kettős hiánya okozza szerintem azt, hogy az ily hiányos nevelésű ifjak aztán későbben is, mint lelkészek oly egyéni­ségeknek maradnak, a kik az előkelő úri társaságoktól magokat egészen visszahúzzák, vagy ha történetesen ily társaságokba jutnak, azokban igen félénken és ügyetlenül vagy nyersen és neveletlenül viselik magukat, beszéd­jükre, öltözetökre, modorukra keveset adnak s e miatt a prot. honoratiorok, különösen a kényesebb dzsentrik és női társaságok szégyenlik magokat. Nem csudálkozhatni ennek folytán, hogy az ily prot. papoknak, bár tudomá­nyukkal az eget verdessék is, sem a saját községökben, sem a műveltebb társaságokban nagyobb tekintélyük nin­csen és az őket illető tiszteletben nem részesülnek. Az ily lelkészek rendszerint sem a műveltebb honoratiorokkal, sem a köznéppel nem képesek úgy érintkezni és úgy bánni, a mint kellene. Kármán József. ISKOLAÜGY. A vallás- és közoktatási államtitkár székfoglalása. Mult hó 27-én foglalta el hivatalát a minisztérium­ban Zsilinszky Mihály, a vallási és közoktatási ügyek új államtitkára. Az államtitkárt dr. Wlassics miniszter a kö­vetkező szavakkal mutatta be a díszterembe egybegyűlt tisztviselői karnak: »Van szerencsém t. uraim, kedves munkatársak, bemutatnom első munkatársamat, az új állam­titkár urat, s kérem őt is hasonló buzgalommal — minőt részükről tapasztalok — támogatni sziveskedjenek«. Ezután dr. Gömöry Oszkár min. tanácsos intézett üdvözlő beszédet az új államtitkárhoz. Gömöry szavaira Zsilinszky M. államtitkár követke­zőleg válaszolt: Tisztelt uraim! A bizalom és rokonszenv azon ér­zelmeiért, a melyeknek ő méltósága önök nevében kifeje­zést adott, fogadják szives köszönetemet. Arra a buzga­lomra és hazafias munkásságra, melyet hangsúlyozott, valóban nagy szükségünk lesz azon nagy munkában, melyet ezentúl együtt kellend folytatnunk. Nem ismeretlen előttem a tér, melyen önök eddig is munkálkodtak, s melyre én ő felsége koronás királyunk és a magas kormány parancsa következtében a mai napon lépek. Életem javarészét tanteremben és a parlamentben, társadalomban és irodalomban, a magyar közművelődés szolgálatában töltöttem el; s teljesen átérzem azon pilla­natnak fontosságát, melyben a közigazgatás tapasztalatai­val régi eszményeimhez visszatérve, a nemzet legdrágább kincsének, kultúrájának ápolására és továbbfejlesztésére vállalkozom. Mint a székely monda kőmivese, hogy építménye tartós, «szilárd legyen, legkedvesebbjeinek vérét keverte a vakolat meszébe: úgy nekünk is uraim, hogv hazánk kulturális intézményeinek kiépítése tartós és szilárd lehes­sen, hogy az a szellemi vakolat, mely hazánk különböző népeit — nyelv és valláskülönbség nélkül — egy egysé­ges politikai nemzetté forrasztja össze, a közös honszerelem által igazán összetartó erővé váljék, lényünknek legbecse­sebb részét, lelkünknek lángoló szeretetét, úgyszólván vérét kell belekevernünk az építés munkájába. Mert bármit mondjanak a nemzetek lételéről és fölvirágzásáról szóló el­méletek, nemzetünkre nézve a »legnagyobb magyarnak« van igaza, mikor azt mondja, hogy Magyarország fön­maradásának legerősebb biztosítékát, nemzeti fejlődésének olvasztó erejét, a szellemi és erkölcsi műveltség — a civi­lizáció képezi. Ő nagyméltósága, e minisztériumnak felelős vezetője, a törvényhozás termében nem régen fejtette ki azon irányelveket, melyeket működésénél követni óhajt, a mely működésében mi — reméllem mindnyájan — hű munka­társai leszünk. Szeretem hinni, hogy az ország közvéle­ménye a nagy egyházpolitikai kérdések szerencsés meg­oldása után, közoktatásügyi intézményeink javítása felé fog fordulni és hogy az időleges fegyverzaj közepett elhall­gatott múzsák csöndes, békítő és engesztelő munkája ismét előtérbe fog lépni. A rri egymáshoz való hivatalos viszonyunkat illeti, arra nézve legyen szabad röviden csak annyit mondanom, hogy én nagyrabecsülöm a testületi szellemet és az egyéni érdemet. Mind a kettő csak úgy erősödhetik, ha magasztos föladatunk élénk tudata mellett pontosan végezzük köte­lességeinket; ha őszintén és becsületesen végrehajtjuk a nemzetnek azon akaratát, mely a magyar kulturára vonat­kozó törvényeinkben és szabályainkban nyilatkozik. Erős meggyőződésem, hogy a hivatalos téren előforduló nehéz­ségek. mellékes befolyások és ellentétes érdekek hínárjá­ból csak úgy lehet biztosan kibontakozni, ha a törvény és a tisztesség követelményeitől soha el nem térünk. Össz­hangzatos tevékenység pedig csak úgy hozható létre, ha egymásnak személyét, munkáját és hatáskörét megbecsül­jük. Mert nincs oly hatáskör, melyben az ember a hazának szolgálatot nem tehetne; és nincs oly magas állás, mely­nek viselője e szolgálat alól fölmentve érezhetné magát. Én állásomnál fogva, melyet e mai napon önök közt elfoglalok, elől kivánok járni a munkában, mint önöknek munkatársa. Természetesnek fogják találni, hogv önöktől is meg fogom kívánni, hogy kötelességeiket azon öntudat­tal teljesítsék, mely egykor Nelson katonáit diadalra lelke­sítette. Ezeknek hangsúlyozása mellett ajánlom mgamat szí­ves barátságukba; ügyünket pedig munkás szeretetökbe. Ezután az államtitkárnak a megjelentek majd min­denikét Gömöry min tanácsos egyenként bemutatta. TÁRCA. Augustinus befolyása a tanfejlődésre. 1. Augustinus a bölcsészet, művelődés, nevelés, szónoklat, egyházi élet történeteiben; a theologusok patrónusa. A római kath. egyház szentjei közé számítja Augus­tinust, az evangelikus egyház is a magáénak vallja. Ily gazdag és sokoldalú szellem azonban nem egy párté, nem is valamely egyházé, hanem a keresztyén világnak mint nagy egésznek tagja. Míg élt, személyével is, halála után irataival, melyek egyébként hatalmas egyéniségét mint élőt megörökítették, oly befolyást gyakorolt a keresztyén élet minden nvilvánulási terére, hogy csak Luther múl­hatta fölül. Hivatalosan nem volt az egyház feje. tényleg századokon át vezére. S a nem szorosan egyházi téren is sokáig mérvadó tekintély. Bölcsészeti iratainak plato­nismusát a középkorban Aristoteles nem szoríthatta ki teljesen. A kultúrtörténet méltatlankodva jegyzi föl, hogy Augustinus hozzájárulásával késett az üj korig a rab­szolgaság és lelkiismereti kényszer megszüntetése. A neve­léstörténet a Vallomásaiban és a »kezdők vallástani ok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom