Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-07 / 10. szám

szemináriumnak növendéke volt. Nem volna-e tanácsos prot. theologiai intézeteinkben is valamely tanárnak hivatásává tenni, hogy legalább minden héten kétszer-háromszor az illemtanból szintén előadást tartson? Ha a római kath. papnövendékek a szünidőben vagy haza a szülékhez, vagy valami rokonhoz 8 — 9 hétre az intézetből eltávoznak, egy leveiet kapnak az igazgatótanártól, a melyet kötelesek átadni azon községbeli plebánusnak, a melyben a szünidőt töltik. Ezen plebánusok aztán felkérik az ifjú papnövendékeket, hogy a szemináriumba történő visszatérésök alkalmával egy válasz levélért jelentkezzenek, a mely levél a szemináriumi igazgatótanárnak szól. Ezen igazgató-tanárhoz szóló levélben az illető plebánus lelkiismeretesen megírja, mikép viselkedett a szeminárista azon 8—9 hét alatt községében vagy a környékben. Az igazgató-tanár vagy a megyés püspök átolvassa ezen plebánusi leveleket, s a mely levélben valamely papnövendék ellen kifogás, erkölcsi kihágás jelentetett, az ily szeminárista a püspök által keményen megdorgáltatik. Miután a papnövendékek előtt tudva van, hogy vakációi viseletökre az illető plebánusok argusilag vigyáznak, ennélfogva, a mennyire lehetséges, őrizkednek is — bárhol töltik a szünidőt — ott excedálni. De hát ref. és ágost. theologusainknak vakációi viseletökre van-e valamely prot. lelkésznek gondja? Nagyon kevésnek. De valószínűleg a mi theologiai igazgatóink magok sem sokat gondolnak azzal, hogy tbeologusaik miképen viselkednek a szünidő alatt otthonukban ? Tőlük akár felforgathatják a korcsmákat, a nélkül, hogy e miatt hajuk szála meggörbülne. Ha a római kath. kispapok sétálni mennek, mindig együttesen sétálnak a legidősb papnövendék szigorú felügyelete alatt; s ennélfogva soha sem excedálhatnak a szeminárium városában. Míg a mi theologusaink közül tudtommal némelyek többször egész éjszakán át a drága időt a kávéházakban vagv a korcsmákban töltik dinumdánummal, vagy kártyázva (?): a nélkül, hogy az ily kihágás felől az igazgató-tanár tudomást nyerne. Minden római kath. papnöveldének van tudtommal tekéző terme, kuglizó helyisége, lapokkal és könyvtárral ellátott olvasó terme, nemesebb szórakozás tekintetéből. Ezen olvasó teremben időnként a szemináristák között bizonyos tárgyak felett eszmecserék, viták fordulnak elő állásukra, hivatásukra vonatkozó kérdések felett. Történt egy ízben Temesvárott, hogy a papnövendékek egy sétájuk alkalmával egy nagyon egyszerű öltözetű gör. kath. oláh pópának nem köszöntek; ezt valamikép megtudta Bonnáz püspök: e miatt általa a szemináristák kemény dorgálásban részesültek. Más ízben pedig elmulasztották a vár-kommandansnénak a köszönést; e miatt aztán még nagyobb dorgatoriumban részesültek. Bezzeg jónak találták aztán a szemináristák alázatosan köszönni minden kisebb tekintélyű honoratior és honoratiornénak is. Az ilyféle intés is szükséges szer olykor-olykor az ifjúi büszkeség leküzdésére. Ezelőtt 14 évvel egy európai utazásom alkalmával Linc városában bevezettetém magamat az ottani jezsuita szemináriumba is, a melynek egyik nagyobb termében mintegy 40 darab különféle hangszert láttam. Kérdésemre a jezsuita tanárvezetőm azon felvilágosítással szolgált, hogy szemináristáik zenei oktatásban is részesülnek, s a zenei gyakorlatok hasznos és kellemes szórakoztatásukra szolgálnak. Évenként több ízben hangversenyeket is rendeznek, a melyekre rendesen nagy közönség szokott megjelenni, s a melyeknek tiszta jövedelme legnagyobb részt a zenélő növendékek között osztatik ki. Mind ebből látni való, mennyi mindenféle módon igyekeznek a római kath. szemináriumok papnövendékeik műveltségét előmozdítani s őket hasznos és kellemes szórakoztatások által minden kihágásra vezető mulatozó helyektől távol tartani. Nem csuda, ha aztán az ily módon nevelkedett és neveltetett r. kath. papnövendékek rendesen társadalmilag müveit, jó modorú plébánusokká lesznek. A hazai protestáns papok között azonban tapasztalatom szerint igen sok az oly egyéniség, a ki ha tudományos képzettség tekintetében megállja is a helyét, de nem fénylik kellő társadalmi műveltség s finom társalgási modor által. Igaz ugyan, hogy mindkét részben még hátrább állnak a gör. kath. lelkészek, s végül még inkább a gör. nem egyesült pópák; de ebből nem következik az, hogy a hazai prot. papságnak nem lenne szüksége magasabb társadalmi műveltségre. Hogy a hazai protestáns papság nagy részének nincs oly társadalmi műveltsége, a minő kellene, ennek oka részint theol. intézeteink szegényes, sőt elégtelen berendezésében. részint theologusaink elhanyagolt társadalmi nevelésében keresendő. Nincsenek hazai prot. theol. akadémiáinkban olyan termek, a melyekben papnövendékeink nemesebb s kellemesebb szórakozásban részesülnének; nem igen fordulnak elő papnövendékeink közt hasznos szellemi viták; nem képződik ki közöttük emelkedettebb, finomabb közszellem; az illemtanból semmiféle oktatásban nem részesülnek : nincs theolog. intézeteinkben jól rendezett benlakási fegyelem és finomabb nevelés; nincs például olyasmire gond, hogy üres idejöket tervszerűleg beosztott intézeti, nemesebb szórakozásokban tölthessék el. S a társadalmi jobb nevelés mellett siralmasan el van hanyagolva a lelkészi ifjűság vallás-erkölcsi belső nevelése, a papi jellem tervszerű képzése. Minő szerencsétlen internatusokat tartunk mi fenn. a hol 40—50 elevenvérű fiatal ember négy esztendőn át együttlakik szigorúbb tanári közvetlen felügyelet nélkül, jóformán szabadjára hagyva, csupán egy közülök való szénior felvigvázása alatt! Nem volna-e helyesebb egy tanár, még pedig családos tanár s az ilyenhez kedvet és hivatást érző tanár személyében olyan »Familien-Vater«félét beállítani az internátusba, a ki az ifjúságnak szeretetteljes szigorral nevelő atyja, irányzója, lelki és erkölcsi vezetője lenne? S vájjon a theol. tanárok választásánál nem kellene-e több figyelmet fordítani a választandó tanár tudományos képzettsége mellett annak társadalmi műveltségére is ? Mert cynikus emberektől s különösen úgynevezett szobatudósoktól bizony nem sok jó várható a papság társadalmi és erkölcsi nevelésében. A budapesti ref'.. a pozsonyi és soproni ág. theologusok társadalmi neveltség tekintetében némileg kivételt képeznek a hazai prot. theologusok között. De ez is inkább a helyi viszonyok, mint az intézmények kifolyása. Budapesten, Pozsonyban és Sopronban sok theologus előkelő úri családokban, mint házi nevelő működvén, ezen művelt jó családokban rnár finomabb társadalmi műveltséget és jobb modort sajátítanak el, ez úton egyszersmind'módjukban van nagyobb művelt társaságokban is részt venni. Ennek a körülménynek tulajdonítható az, hogy a budapesti, pozsonyi, soproni theologiai akadémiákból kikerült theologusoknál későbbi papkorukban is jobb társadalmi műveltség és modor tapasztalható. De teszem Debrecenben, Patakon, s valószínűleg Pápán is. miután theologusaiknak legnagyobb része a kollégium belsejében növekedik fel, előkelő társaságokba vajmi ritkán jut, hisz tudtommal Debrecenben a kevély civis is lenézi a theologust s mennyivel inkább a városi honoratior. — Az iskolai nevelés és rászoktatás, meg a társadalmi érintkezés e