Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-14 / 7. szám

a szeretet igeit annak a gyülekezetnek, a melynek többsége engem egy másikkal cserélt fel. így a bibliamagyarázatok itt sem folytatódtak. Ezután jött 1889. tavaszán a baranyai Vejtibe rendeltetésem. a hova már a családomat nem mertem magammal hurcolni. De okosan is tettem, mert innen, a választási mozgalmak keserves átélése után, kiszemeltje az egyháznak már előre lévén, négy hó múlva Szavába, innen pedig egy hó múlva Aderjásra rendeltettem. Aderjás lelkész-tanítói állás, ezenkívül a pap 64 hold földnek a gazdája, a mi már magában is elég ok arra, hogy a gondos tanulmányozást igénylő »Bibliamagyarázatok* írásában valami nagyon termékenynyé nem válhattam volna. Nem írom le, hogy 15 hónapig mily hánvatást éltem át e helyen! Csak annyit erről, hogy itt ugyan megválasztattam rendes lelkésznek, de nem lett benne köszönetem. A baranyai kartársaim jól tudhatják, hogy az itteni rövid hivataloskodásom mennyire nem volt alkalmas arra, hogy a biblia tanulmányozásába mélyen elmerüljek. Végre az 1890. év december hó közepén csere útján idevetett a sorsom, a hol most is vagyok, Magvar-Peterdre. Igaz, hogy itt nem kell iskolát vezetnem, a megélhetésre tisztességes konvencióm is volna; de én mégis azt mondom, hogy ez épen nem az a hely, a mi a teljes önodaadást s mély figyelmet kivánó irodalmi szak folytatására alkalmas lehetne. Én megfordultam már több egyházak állomásain, de még nem ismertem egyet sem. a hol a lelkésznek annyi benső bajokkal kellett volna küzdenie, mint ezen a helyen. Mióta itt vagyok, még eddig minden évben volt ügyünk az egyházmegyei gyűlésen, még pedig nem is egy. Az iskolánkban a tanítói konvenció fogyatékossága miatt egymást érik a tanítóváltozások, az ebből eredő konvenció-megosztások, ismét az ebből származó perpatvarok, melyek közt a lelkész, mint egyháztanácsi elnök, mindig legközelebb van érdekelve. Az egyház eladósodása ismét bő forrása a soha meg nem szűnő nyugtalanításoknak. A nép szegénysége, sőt talán romlottsága is a íizetni nem akarás bosszúságával traktálja elöljáróságát, papját, tanítóját, úgy hogy az én négy évi itt létem óta már a második általános végrehajtás van elrendelve a tömérdek hátralékokra. Ily izgalmas viszonyok között néhány prédikációt, mint a mi nálam kevesebből áll, ugyan tudtam írni. de az oly magyarázatok írására, mint a milyeneket, számszerint 26-ot . a csendes, háborítatlan kápláni időmben nem egészen egy év alatt írtam, még mindig nem látom alkalmasnak helyzetemet, a rávaló ihletettséget még folyvást nem érzem magamban, e nélkül pedig nem jó dolog oly munkához fogni; tapasztalásból mondom ezt. Majd mikor hí az Úr, megjön a lehetőség és alkalom az ihletéssel együtt: vagy pedig: a mikor ezek megjőnek, akkor hív az Ür. Ime ezek a mentségeim saját magam előtt, de ezek a mentségeim Isten és világ előtt is. Majd ha találna jőni még alkalmasabb idő: nem felejtkezem meg egykori kedves munkámról, a szent föld illatos levegője, Jerikó pálmái, Hermon hűs szellője s a Tiberias tenger fodrozó habjai még mindig nyájasan integetnek felém: csak már egyszer kőztök otthonos lehetnék. Volna azonban így is mondani valóm a bibliamagyarázatokhoz, csakhogy már ezúttal tartok a hosszadalmasságtól. Azt szeretném elmondani, hogy a tárgy-kiválasztáshoz az egész bibliára nézve mi tervezetem volt nekem annak idejében s hogy a Garzó-féle magyarázatok xendszerét miért tartom én is hibásnak. Ha engem e dologban kartárs úr lesz kegyes meghallgatni akár e Lap hasábjain, akár pedig magánlevélben, majd egyszer elmondanám. Addig is pedig vagyok Magyar-Peterden, 1895. febr. 1. mélyen tisztelő kartársa Gödöllei József, ev. ref. lelkész. KÜLFÖLD. Amerikai levél. Hozzánk is eljutottak derék persa ref. collegánk, dr. Seargyn útján az örmények, vagyis a keleten letelepedett keresztyénséggel szemben a törökök részéről elkövetett kegyetlenségekről az elszomorító, a mélyen megdöbbentő hírek, mely kinoztatások áldozatai felé ép oly szerető részvétel fordul az osztatlan európai művelt sajtó, mint a mily indokkal és megvetéssel tekint a minden emberi érzelmektől kivetkőzött vad és durva török hordákra. Valósággal hajmeresztő és szörnyűséges képeket rajzolt az ottani keresztyénség elnyomott s üldözött helyzetéről Seargyn úr, ki maga is huzamosabban tartózkodván a kurdok lakta vidékeken, mint szemtanú adta elő az eseményeket oly meggyőző előadással, mely az őszinteségnek félreismerhetlen és kétségtelen bélyegét hordta magán. Nem régiben, hogy eljöttem — monda ő — megtámadták a törökök Vartemis városkát, s azt felgyújtották, sőt föl is dúlták annyira, hogy a szó szoros értelmében kő kövön nem maradt. De azzal még, hogy a lakosokat hajléktalanokká tették, nem elégedtek meg a vitéz hadfiak, hanem lemészároltak mindenkit, a ki csak útjokba került, s a ki elég szerencsétlen és tapintatlan volt jó előre el nem menekülni. Férfiak és gyermekek, ifjak és öregek, vének és csecsszopók kimélet és irgalom nélkül rövidíttettek meg egy fejjel. Egyedül az volt még aránylag eléggé szerencsésnek mondható, a ki nőnek születhetett. A mohamedánokban kellő tisztelet lakozik a női nem iránt, habár ez, kiindulási pontját tekintve, korántsem emelkedik arra a fokra, melyen a női nem európai fogalmak szerint áll és tiszteltetik. A tiszteletet a nőnek nem értéke és női hivatása adja meg. Annyi tisztelet tehát a női nem iránt mégis csak szorult a mohamedán atyafiakba, hogy rajtok emberfeletti kegyetlenséget nemcsak hogy nem követnek el, de sőt ha látják, hogy ilyesminek van kitéve egy nő, akkor annak védelmére is kelnek. Annál nagyobb vehementiával öntik aztán a felekezeti türelmetlenségnek, s az idegenek iránt való gyűlölségnek özönét a keresztyén férfiakra kor, rang és álláskülönbség nélkül. így a multkorjában egy keresztyén misszionáriust akartak kényszeríteni, hogy mohamedán ritus szerint tartson a templomban, jobban mondva a meoretben istentiszteletet, s midőn ez vonakodott Allah előtt hasra esni, meg a koránt térden csúszva megcsókolni, U*