Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-02-14 / 7. szám

Erre nézve érdemes idejegyeznünk, hogy az érett­ségin megbukott az állami középiskolákban a jelentkezők 13'9%-a, az állami vezetés alatt állókban 18%< a z ág. evang. iskolákban 16"5°/ 0 (három éve 20"6°/ 0)> az e v- r ef­iskolákban 25'4°/ 0 (három éve 28'1%)­Dr. Szigetin Lajos. TÁRCA. Augustinus tanrendszere. 11. A szentségek objectiv charactert és kegyelmet adnak. A szentség fogalma. A keresztség. Az úrvacsora mint üdveszköz és mint áldozat. Augustinus szentségtanát a donatistákkal szemben fejtette ki, a kik a méltatlan pap végezte keresztséget és ordinatiót a hozzájok áttérőkön ismételték s így is akar­ták az egyháznak szent jellegét megóvni. A katholikus egyház egyiket sem ismételte. Augustinus kettős érdeket tartott szem előtt: az egyházon kívül végzett szentség is érvényes, mégis célját csak akkor éri el, ha a megke­resztelt vagy ordinált a katholikus egyház tagja lesz. Az első érdek megkívánta, negatíve, hogy a szentség érvénye ne a végrehajtó paptól függjön, positive, hogy valamit nyújtson. Ennek megfelelően ismétíi, a mit már Optatus tanít, hogy a szentségek szentek maguk által, nem pedig az emberek által, mert az Isten működik azok által, nem emberek. A szentség tehát objective, kell, hogy érvényes legyen. Ezen objectiv érvényesség abban rejlik, hogy min­den szentség az élvezőre bizonyos jelleget, bélyeget nyom (character indelibilis vagy dominicus), a melyet az illető el nem veszíthet; s e szentségi jelleg teljesen független a kiszolgálónak vagy élvezőnek magatartásától. Azonban — s ez óvja meg a második érdeket — a szentséghez kö­tött kegyelemben csakis a katholikus hivő részesülhet. Mert csakis a kath. egyházban működik a szeretetnek kegyelmet nyújtó lelke. Eszmeileg minden szentség csakis a kath. egyházé, de mivel szentségi jellegük független a kiszolgálótól, azért el is tulajdoníthatók, a mint hogy az eretnekek vagy elszakadottak tényleg ellopták azokat az egyháztól és ugyancsak személytől független szentségi jellegök miatt érvényesen végzik is. De ha az, a kin a szentség végrehajtatott, a kath. egyházba nem tér, a szent­ség kárhozatára s nem üdvösségére van, mert »más az valamit bírni és más haszonnal bírni*. Hogy miben áll ama character és miként viszonylik a kegyelemköz­léshez, azt Augustinus nem határozta meg. Általában csak polemikus érdek indította a szent­ségekről való tanaira, nem a részletes rendszeresség. Sem a szentség fogalmát, sem számukat nem állapította meg. Már a zsidóknak is voltak szentségeik, melyek alatt álta­lában valamely vallási közösségnek szertartásait érti; szent­ség az olyan külső jel, mely valamely szent dologra mutat, >mást látunk, mást értünk« ; »az elemhez hozzájárul az ige és lesz szentség*. A régi határozatlanságot e tekin­tetben Augustinus nem szüntette meg. S azért a szent­ségek száma is bizonytalan. A sót, melyet a katechume­nosok az .úrvacsora helyett élveztek, szentségnek mondja, épúgy a házasságot és az ordinatiót. Az utóbbinak fontos szerep jutott, de a legfontosabb szentségek: a keresztség és úrvacsora. A keresztség az üdvösséghez föltétlenül szükséges; meg nem keresztelt gyermekek elkárhozulnak. Mivel pedig a keresztség első sorban charactert ád, mely a személytől független és tisztán objectiv, tehát az üdvösségnek egyik föltétele ez a tisztán objective szent jelleg; a keresztség tehát, legalább gyermekeknél, pusztán mágikus hatású. Főleg a keresztség lebegett Augustinus szemei előtt, midőn a szentségről általánosságban szólt és az ordinatió, mert e kettő ellen irányult a donatisták támadása. Az úrvacsora, mivel az egyház még meg nem vi­tatta, Augustinusnál sincs dogmatikailag tisztázva. Az ele­meknek Krisztus testéhez való viszonya nincs megállapítva. A test fölemlítésekor Krisztus lelkére vagy igéjére gon­doltak, vagy megemlékeztek a történeti Krisztusnak testére. E spirituális nézetekkel párhuzamosan már Augustinus előtt az a képzet is terjedt, hogy a papi áldás, illetőleg a Szentlélek működése következtében az érzéki elemek Krisztus valóságos testévé változnak. E realistikus felfogás ellen Augustinus többször nyilatkozott: »Krisztus testének jelenléte szerint, nincs a földön«, s »a mi láthatóan vé­geztetik, azt a láthatatlanra kell érteni«. Transsubstantia­tióra nem gondol: csak a hivők részesülnek a kegyelem­ben, a többiek csak a külső jelet élvezik. Tehát a régebbi felfogásnak a hive. Az úrvacsorának kettős jelentőségét is megtartja és tovább fejti: egyrészt kegyelmi eszköz, másrészt áldozat, Mint kegyelmi eszköz a hívőt láthatat­lanul Krisztus testébe oltja, azaz az egyházba; az úrva­csora kiváló értelemben az egységnek, a szeretetnek szentsége. Mint ilyen érvényesen csak a kath. egyházban szolgáltatható, mert, ha az eretnekek vagy elszakadottak végzik is, sohasem lehet az Krisztus testébe oltás, azaz azon egyházba való iktatás, melyet sem a kiszolgáló, sem az élvező el nem ismer. A characternek és kegyelem­közlésnek megkülönböztetése tehát az úrvacsorára nem alkalmazható, mivel ez az egyháztól független charactert nem adhat. Az eretnek úrvacsora puszta jel, semmi egyéb, nincs tehát értelme annak, hogy ezen szentség az egy­házon kívül is érvényes. Az úrvacsora egyúttal áldozat is. Áldozati jelentőségét szintén különféleképen határozza meg Augustinus: a pap Krisztusnak áldozatát az egyszeri áldozati halálról való megemlékezéssel jelképileg ismétli; az egyház önmagát, mint Krisztus testét áldozza Istennek. Az utóbbi nézetet fejezi ki legtöbbször, mert az az egy­ház tekintélyét emeli. Az egyes hivő, mint az egyház egy része csak az egész egyház önáldozatában áldozza föl magát Istennek. Mivel pedig a megholtak is még az egyházhoz tartoznak, azért az egyháznak áldozata a hol­taknak is javára van. így jutott az egyház az úrvacsora révén is közbenjárói tiszthez. 12. A papszentelés. A klérus és a laos. Egyetemes papság. Még inkább megerősítette az egyház közbenjárói tisztét és tette szentségét a személyek méltóságától füg­getlenné az ordinatio szentsége. Miként a keresztség, úgy az ordinatio, akár az egyházon belül, akár kívüle végez­tetik, az illetőnek character indelebilist ád, a melynél fogva érvényesen szolgáltathatja a szentségeket. A míg az így ordinált pap nem tartozik a kath. egyházhoz, addig saját magának kárhozatára és illetéktelenül végzi ugyan a szent­ségeket, de érvényesen és ha a kath. egyházba tér, nem szorul új ordinatiora. Ez a szentség tehát szintén úgy a végző, mint a fö !szentelendő személyétől teljesen független, tisztán dologi szent jelleget ád. Még Cyprianus az ordinat io érvényességét mind a két fél személyes méltóságától tette függővé, habár az ordináltakat, a klérust már ő is élesen elválasztotta a laikusoktól épen az ordinatio szentsége alapján, Augustinus következetesebb volt. Mert csak ha e szentség objective szent jelleget ád, csak ha az ordinált

Next

/
Oldalképek
Tartalom