Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-28 / 26. szám

Ebből indult ki az a sok üldöztetés, mely alatt aztán ledőltek a református templomok. Az embrun-i érsek a még fiatal XIV. Lajos előtt Valentinián és Theodosius császárok rendeleteire hivatkozva, kik az eretnekséget az állam elleni véteknek nyilvánították, követelte, hogy a törvény zárja ki az eretnekeket. És amint Gilbert Choiseul comminges-i érsek akarta, elfogadták újra a császári hagyományt, és »ama szerencsétlen lelkiismereti szabadságot, mely Isten igazi fiai szabadságát tönkre teszi*, eltörülték. Igy történt, hogy nem politikai szükség, hanem klerikális inspiráció indította meg az üldözést, mely oly fájdalmas emléket hagyott az ország történetében. Béke idején s a protestánsok loyalis magatartása közepett írta alá Lajos, a klérus nyomásának engedve, a nantes-i edictum visszavonását. Ez a nemes református egyház, melyet annyi szent és oly sok igaz hős ékített, a Coligny-k, Lanoue-k, de Béze-ek stb. egyháza arra volt ítélve, hogy eltűnjék a föld. színéről. Egész Franciaországban leomlottak a templomok a romboló átok alatt, az akadémiák elpusztultak, az iskolák bezárultak, a szegény-alapokat konfiskálták, és kétszáz papnak kellett két hét alatt áttérnie vagy örök száműzetésbe mennie. El is panaszolhatták idegen földön a hires du Bose-el: »Milyen év volt ez ránk szegény menekültekre nézve. Egy év, mely alatt elvesztettük hazánkat, családunkat, javainkat; egy év, mely még nagyobb szerencsétlenségképpen elveszítette velünk egyhazainkat, templomainkat; egy év, mely földig borotválva, kőhalmazzá válva mutatja Isten házait az egész királyságban. Szomorú év a világ minden évei közt!* Követve vagy talán megelőzve papjaikat a halál megvetésében, a protestánsok ezeren és ezeren vándoroltak ki, könnyek közt áldozván fel lelkiismereti szabadságukért egy oly hazát, mint Franciaország. XIII. Lajos hajthatlan büszkeségében nem tudta vagy nem akarta belátni az elkövetett hiba nagyságát. Harminc évig megtagadott minden legcsekélyebb engedékenységet ama vallással szemben, melynek teljes kiirtását kívánta a klérus. Emberi szempontból bevégzettnek vehette e művet. Ha hősies papok odahagyva számkivetésüket, visszajöttek az üldözöttek bátorságába új erőt csöpögtetni, hirdetvén az evangéliumot s pusztákon és barlangokban, az éjszaka és a kétségbeesés sötétségeiben: áldozatkészségükről, buzgóságukról a vérpad és a gálya felelhetett. És ha a hívek elébb hallgatták, majd követték őket, most elhagyatva vezető nélkül álltak, és oda mentek ama templomokba, hol a pap fennhangon követelte jelenlétöket, és csendben gyászoltak elveszett szabadságuk-, megvetett vallásukért. Ha a cevennes-i hegylakók kétségbeesésökben hősies ellenállást kíséreltek meg, mely a nagy Lajost bámulatba ejtette, kíméletlen, irgalmat nem ismerő háború biztosította a király vallásának győzedelmét mindenkivel szemben. Hogy a francia protestánsok életképességét megítélhessük e történetben, vissza kell gondolnunk azon kínos agóniára, mely elhitette, hogy XIII. Lajos uralkodásának utolsó éveiben még az emléke is ki volt törülve. Mert az 1715. március 8. nyilatkozatában XIII. Lajos fenhangon hirdeti : »kiirtották a mondott vallás minden gyakorlatát. Igaz volt. Egész Franciaországban nem volt egy pap, nem volt egy templom, egy iskola sem. Az egyház a kereszt uralma alatt állott, és a »puszta* korszaka megkezdődött. (Folyt, köv.) Maszcík Leona. régiségek. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás és vége.) VI. Kassa ismét a királyi kézbe jut; de Alvinczi összeköttetése a Bethlenekkel megmarad. Bethlen Pétert Illésházy Katalinnal összeesketi. »Egy rövid úti predicatio és házassági frigykötés előtti intés«. »Quadragesima predicatio.* Ismét confes.sionalis versengés. Postillák. Alvinczi halála 1634. Kassát a hét vármegyével, még 1629. év decemberében visszabocsátották Bethlen Istvánék a királyi kézbe; de azért az Alvinczi Péter összeköttetése a fejedelmi Bethlen családdal nem szakadt félbe. Ezt bizonyítja az, hogy midőn gróf Bethlen Péter, az öreg Bethlen István egyik fia, gróf Illésházy Katalint nőül vette, Alvinczi Péter eskette őket Trencsén várában. Ugyanekkor az útban prédikált is Alvinczi a násznép előtt. Mind a prédikációja, mind pedig az esketési beszéde nyomtatásban is megjelent, a következő címek alatt: »Egy rövid úti prédikáció, Vízkereszt után a harmadik dominicából, mely lött Szepes vármegyében Tepliczén Alvinczi Péter pap által*. »Mellé járul: az Méltóságos Gróf Bethlen Péter úrnak. Méltóságos Gróf Illyésházi Catharina asszonynyal hittel lött házasságbeli frigykötés előtt való intés. Ugyan Alvinczi Péter pap által. Cassoviae, Anno Domini 1632.« 4-rét A—F. 6 iv, 24 számozatlan levél. Ajánlva van az tekintetes és ngos Kapy Andrásnak az méltóságos erdélyi fejedelem belső-tanácsának, Kolozsvármegye főispánjának, Erdélyország főárendatorának. Valamikor a hallgatók figyelmesen és lelki örömmel veszik a prédikált igét — mondja Alvinczi — az az Isten lelkének titkos munkája. Ezen belső tanító-mesternek tulajdonítja, hogy a lakodalomból jővén. Szepesmegyében Tepliczén, Kapi András a vízkereszt után 3-ik vasárnapi evangéliumot lelkiépülettel hallgatta és kérte, hogy azt a prekikációt írja le, melyet Alvinczi meg is cselekedett. Ezen egyházi beszéd alapigéje a Máté VIII. v. 1—13. versében található evangélium. Ennek alapján fejtegeti Alvinczi: I. Mineműnek kellessék az embernek magát megismernie ? II. Mint kellessék a megismert állapotában magát viselnie ? III. Az élet után micsodás állapotnak kell következnie ? Az esketési beszédből, Alvinczi eljárását ismerjük meg az uj házasok összeesketésénél. Beszéde bevezető részében azt fejtegeti Pál apostol nyomán, hogy »tiszteletes a házasság minden rendek között*. Majd az új párhoz szólva mondja, hogy »minden virtusok közt nagy-jó, dicséretes és hasznos a szeretet: mindörökké megmarad«. Aztán különösebben »a házasok közt való kölcsönös szeretetről beszél« szent írásbeli és profán példákkal igazolva annak boldogító voltát. E beszéd után egy leterített szőnyegre előállott az új pár s Alvinczi megkérdező őket a) »szabadságukról*