Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-08 / 6. szám

szökése nem sikerült volna Ez eset ellen azonnal tiltakozott is a fejérvári káptalan színe előtt, a királyhoz is fordulván az igazságtalanság és erőszakoskodás megtorlásáért.1 Nagy veszélyben forgott drága élete Szigetvár előtt nem egyszer, de különösen az 1556-ik évi julius 26-án történt kirohanás alkalmával. A kirohanó őrsereg halált szórt a megrémült török csapatok közt. Horváth Márton nevű fitestvére egy levágott törökfővel sértetlenül menekülhetett vissza a vár falai mögé. Nem úgy Márk, kit a lábán golyó talált, minek folytán kis csontot kellett eltávolítani, melyet mai napig drága ereklyeként őriz a család. Betegeskedésének dacára, teljes 48 napon és éjen át tartotta ki és verte vissza Ali Basa elszánt ostromát, ki könyező szemmel volt kénytelen elvonulni Szigetvár falai alól.2 Reánk nézve legtöbb érdekkel bír Horváth Márknak buzgó prot. hite és nemes törekvése azt elősegíteni és támogatni. Kimutatta azt az ismert cikkekben Föld vár y László Szegedi Kis Istvánnal ápolt bensőbb viszonya által. Szegedinek mint az >Ő főpapjának« szalonnát, búzát és kegyadományokat fölösen küldözgetett, prédikátorok ordinálása alkalmával az ünnepélyességek növelése céljából katonák csapatosan tisztelegnek és általában a vallás iránt, melyben Szegedi tanítása mellett, mindig szerencsés előmenetelt tett,"rendkívül kedvező indulattal viseltetett..3 Horváth Márk prot. józan lelkülete mellett hathatósan tanúskodik saját végrendelete is. Középkori katholikus ember ily okmányt élete végső perceiben nem fog kiállítani, a nélkül, hogy a szentekre és boldogságos Szűz Máriára ne hivatkozzék. Márk ily kath. fölfogást és közvetítést már nem ismer és nem használ, hanem csak az élő Istenre hivatkozik, mint akár a mai prot. ember. »Wgyan ezenképpen kérem Nádor-Ispán wramath, Nádasdy Tamás uramat ew Nagyságáth és Bottány wramath, legyenek oltalma az én fvamnak, jószágomnak, attyamfiyaynak és feleségemnek: az hatalmas Istent kérem ew Nagyságokath ezért a dolgokért legyenek oltalmazok«. »Kérem az keresztyén chasárt —• császárt — ew felségeth és azwthan Maximilianus Kyralt, ő felségeok oltamazzanak fyamat kegyeimessen adományában mindenek ellen, ne legyen háborgatója az én fyamnak, jószágomnak és attyámfyaynak valami hatalmasoktwl, ezen ew felségeoketh az istenért is kérem thekyntse — tekintse — meg ew felségeok az én jámbor hiw szolgálatomat!^ . . . Mindenekről intézkedvén, így zárja he a végrendeletet: »Lelkemeth ajánlom az hatalmas Istennel;.«. Ezen méltó prot. indulatú nagy férfinak még nagyobb lia volt Stansith Horváth Gergely személyében, ki egyéb érdemeken kívül iskolánk és egyházunk terén ritka áldással egyik úttörő volt és kinek történetét most készítem elő. Weber Samu. 1 Családi levéltár fasc. 10, Nr. 7. 2 Istvánffy, hist. 3 Skarica : vita Szegedini. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) A jövendölés, nem ngy teljesült, mint a Pasquilus 1 szerzője óhajtotta, ki mind Rákóczit s mind Alvinczit határtalanul gyűlölhette: mert ennek még felesége ellen is piszkolódott. A coelibatus híve alkalmasint csak rossz oldalról ismerte az asszonyokat és innen indult ki. (Az ide vonatkozó sorát nem írjuk le.) »Büzhedt sok gonoszság szorult Alvinzciban, Tolvajb prédikátor nincs is országunkban. Kinek anynyi préda gyűlt volna házában, Kassárúl prédáért feljütt volt Szombatban.2 Alvinczi Péternek sok nagy latorságit, Megirta Balásfi tekéletlenségét.3 Alsó-Magyarország egyenetlenségit. Kit az Isten tovább majd nem segit, Mert a sok tévelygés veszteté mind eszit.« Alvinczi 1621. oktob. 5-kén ismét levelet kapott a fejedelemtől, melyben ez tudatja, hogy »Geleji Katona Istvánt, ki a papságnak méltóságos állapotára kívánkozik*, fölmentette a Rethlen Istók melletti nevelőségtől, megparancsolván neki, hogy a gyermeket Kassára felhozván, a mellé Károlit, állítsa nevelőül, ki azt a fejedelem alumnisaival együtt tanítsa, míg Bojthi Gáspár — marosvásárhelyi tanár — felérkezik Kassára, kinek helyére a fejedelem Károlit helyettesíti, ha addig a város mást nem talál; ha pedig talál: akkor Károlit a kassai káplánság tisztébe állítsa be Alvinczi. Egyszersmind kéri: *Gelcjit pedig, mivel ennekutánna udvari prédikátorunknak akarjuk tartani, az papságnak méltóságos tisztire inaugurálja és szentelje fel, ki ezután udvari prédikátorunk levén, mindez, mind a Károli káplánsága kegyldnek nagy könynyebbségére leszen.« A »gyermek«-nek (Bethlen Istók) mind tanulására, mind egyéb reá való vigvázásra ismételve kéri s aztán tudatja, hogy Szakolczát, Halicsot megvette s 360 német gyalogot szolgálatába fogadott és Straszniczát vívatja Morvaországban; de a béke felett is alkudozik s »a tractatus helyére holnap (szep. 31.) gyűlnek mind a két részről, mire adja az Úristen, ő sz. felsége tudja.« Végül kéri Alvinczit, hogy »vigyázzon és igen szorgalmatosan értekezzék az emberek magukviselése felöl és ha mit érthet ref utálni igyekezzék stb. E levél 1621. szept. 30. kelt a fejedelem Strasznica melletti táborából.4 Alvinczi kétségkívül teljesíté a fejedelem kívánságát, a mennyiben ez hatáskörében állott s megfelelt a fej ededelem bizalmának. Októb. 21-kéről már Magyar- Bródről kél hozzá a fejedelem ujabb levele, melyben elsőben is a Bojthi beállításáról szól, kihez — a mint a fejedelem később megtudta — Bethlen Istóknak nem nagy kedve volt; mert agyba főbe verte. Utasítja Alvinczit, hogy megintse, mikép Bojthi így ne bánjék B Istókkal s ha az intés maga elég nem volna, inkább »ostorral hozza a gyermeket engedelmességre. »Különben az tanításban szorgalmatosan 1 Az eredeti meg van a báró Révay-család stavnicskai levéltárában, melyet 1621. nov. 21. Latinovics Gáspár küldött Révay Péternek Kapuvárból, (Somogymegyében) s közölte Szilágyi Sándor a »Századok« 1875. foly. 38n—396. lap. Szerzője dunántúli ember lehetett, mert a dunántuli családokat jól ismeri! vagy pedig az Eszterházy Miklós környezetéből való, minthogy azt tartja végül az ország megmentőjének, de az sem lehetetlen, hogy a Bethlen által Nagy-Szombatból szétugrasztott jezsuiták egyike irta. 2 Célzás 1619-ki karácsonyi nagy-szombati idó'zésére. 3 Célzás Balásfinak Alvinczivel való polémiáira. 4 Történ, tár 1886. foly. 52. lap.