Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-08 / 45. szám
felköszöntőkkel és számos üdvözlő sürgöny felolvasásával. Üdvözletet küldtek Kun B., Szász Károly püspökök, Szeremlei J. és Széli K. esperesek, Hegedűs S. képviselő, a budapesti theol. tanárok stb. Megemlítjük, hogy az új intézet 1895. szeptemberében nyílik meg s már a tanári testület összeállításával is foglalkoznak a vezetők. — A dogmatikai tanszékre s egyszersmind az akadémia első igazgatójául dr. Kovács Ödön n.-enyedi theol. tanárt hívták meg; az ószövetségi exegesisre pedig dr. Kecskeméthy István paksi lelkészt, ki már a folyó iskolai év II. felében, N.-Enyeden, megkezdené működését. — Isten áldása legyen a nagyra hivatott intézeten! * Reformáció emlékünnepe Debrecenben. Az egyházi értekezlet miatt egy nappal előbb okt. 30-án d. u. 4 órakor ülte meg a reformáció emlékünnepét a debreceni hittanszaki önképzőkör a főiskola dísztermében nagy és díszes közönség jelenlétében. Főként sok pap volt jelen azok közül, kik már az egyházi értekezletre jöttek. Előbb a főiskolai énekkar énekelt, mire Gsiky Lajos vezető tanár rövid megnyitó beszédet tartott. Diószegiig Mihály esküdt felügyelő, a kör elnöke meghatólag szavalta a Haldokló mellett című költeményt Tompa Mihálytól. Utána a kántus énekelte Luther énekét. Lencz Géza esküdt felügyelő érdekes felolvasást tartott Dibrecen \reformációjáról, melynek végén lendülettel emlékezett meg okt. 31-ének vívmányairól. A közönség a 179. dics. 10. versének együttes éneklése közben oszolt szét. * Ritka találkozás. E hó 1-én tizen gyűltek össze Debrecenben azok közül, a kik 50 évvel ezelőtt ott érettségi vizsgát tettek, illetőleg subscribáltak. Névszerint a következők: Lengyel Imre nyug. törvsz. bíró (Debrecenben), Nagy János ügyvéd (N.-Kálló), Soltész Farkas (Tetétlen), Sütő Gábor telekkönyvvezető (H.- Böszörmény), Osváth Pál (M.-Keresztes), Joó Ferenc tak. pénztári tiszviselő (Szatmár) Nagy Károly telekkönyvvezető, dr. Pallay Miklós orvos, Jeney József egyházi pénztárnok, Bodrossy Pál püspöki titkár. Reggel nyolc órakor templomba mentek, azután a főiskola dísztermében beszélgettek, miközben 900 korona alapítványt lettek, hogy az 50 évig gyümölcsöztessék s akkor kamatai a főiskola javára fordíttassanak. 10 év múlva ismét összegyűlnek. * Gyászrovat. Mikolik Gyula az eperjesi ág. evang. egyház nyugalmazott tanítója élete 69-ik évében október 30-án Eperjesen elhunyt. Negyvenegy évig szolgálta nagy buzgósággal a tanügyet, nagy család gyászolja elhunytát. Béke hamvaira! — A sepsiszentgyörgyi főgimnázium tanárkara és tanuló ifjúsága mélyen megilletődött szívvel tudatja, hogy Várkonyi Endre főgimnáziumi tanár október 31-én rövid, kínos szenvedés után jobb létre szenderült. Tehetséges, magas műveltségű, irodalmilag is ismert nevű fiatal tanár volt, kinek kora halála nagy veszteség a tanügynek. Özvegye és két kiskorú árvája gyászolják. Béke hamvaira! ADAKOZÁS. Nagypénteki ref. társaságra: A török-szt-miklósi konfirmándusok Kutas Bálint ref. lelkész által 3 frt 4 kr. Gsepregi János (S.-Kiliti) 20 kr. Gsánki Jánosné, Nyaka Juliánná (R.-Palota) 5 frt. Egy törökszentmiklósi nő 1 frt. Összesen: 9 frt 24 kr., mely összeget Szőts Albert pénztárnok úr kezeihez befizettük. Kiadóhivatal. Kegyes adományok a dévai ev. ref. templom és torony restaurálására 1894. április 20-tól mai napig: Az ev. ref. egyházak közül: Bánócz 50 kr., Al-Doboly 2 frt 50 kr., Felvincz 3 frt 20 kr., Kornádi 2 frt 10 kr., Szemlak 50 kr., Abaujvár 2 frt, Nagy-Szeben 5 frt, Kún-Szent-Miklós 5 frt 50 kr., Bakonyszeg 1 frt, Puszta-Újlak 2 frt, Mező-Csáth 2 frt, Sárköz-Újlak 1 frt 50 kr., Lozsád 12 frt, Beresztelke 1 frt 50 kr, Szász- és M.Régen 2 frt, Győr 9 frt, Nagy-Mihály 5 frt. Együtt 57 frt 30 kr. Az ágostai evang. egyházak közül: Alsó-zempléni ág. ev. egyházmegye 3 frt 47 kr , Kassa 5 frt, Breznóbánya 2 frt, Eperjesi gyámintézet 2 frt. Együtt 12 frt 47 kr. — Eddigelé befolyt az ev. ref. egvházak és iskolák köréből 509 frt 90 kr., az ág. ev egyházak és iskolák részéről 79 frt 92 kr., az unitárius egyházaktól és iskoláktól 28 frt 30 kr., az izraelita hitközségektől 22 frt. Öszszesen 640 frt 12 kr. Az állami, megyei, városi és községi hivataloktól, társadalmi egyesületektől, egyesektől ós pénzintézetektől befolyt összesen 8237 frt 20 kr. A mai napig befolyt kegyes adományok főösszege 8877 frt és 31 kr. — Ebből 4-20 frt a gyűjtés költségeire fordíttatván, a rendelkezésre álló pénzalap jelenleg 8457 frt és 32 kr. Az adakozók száma 7648. Fogadják a kegyes adakozók és a szives gyűjtők mindnyájan egyházközségem nevében nyilvánított forró köszönetemet. Egyúttal bátor vagyok a nagytiszteletű lelkész és főiskolai igazgató urakat mély tisztelettel fölkérni, kegyeskedjenek a kezeiknél levő »Esdő Szózat«-ot folyó év végéig, bármily csekély adománynyal, vagy esetleg üresen is, hozzám visszajuttatni. Déva, 1894. október 20-án. Szőts Sándor, ref. lelkész. Pályázat. A máramaros-ugocsai ev. ref. egyházmegyében levő viski egyház lelkészi állomására, melynek évi jövedelme, készpénz, földek, stóla és failletményben, az úrmezei és •vajnági leányegyházak jövedelmével együtt : 1911 korona. E jövedelemnek fele — a stólán kívül — az első évben, a gyámintézetet illeti. Az megválasztott lelkész 1895. április 24-én köteles állomását elfoglalni. A pályázni kívánók, szabályszerűen fölszerelt kér# vényeiket nt. Cternák István esperes úrhoz Tamásváraljára (Ugocsa m., u. p. Batorcs) folyó hó 29-éig terjeszszék be. Debreczen, 1894. november 1. Kiss Áron, püspök. HORNYÁNSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.