Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-24 / 21. szám

jesztett. Fontos szabályrendeleteket alkottak még a gyüle­kezetek háztartására és az egyházi tisztviselők rendbünte­tésére vonatkozólag is. * Egyházi aranykönyv. Margócsy József losonczi és Prúnyi Ottó vychodnai ág. evang. lelkészek, mint az E. E. és J. írja, kellemes meglepetésben részesültek. A vychodnai származású Gazik Anna férjezett, előbb Balovszki Józsefné, utóbb Tarkas Istvánné asszony a mult húsvét idején meghalálozván, végrendeletileg Margócsy József lel­késznek 12,000, Prúnyi Ottó lelkésznek 4000, a losonci egyháznak 1000, a vychodnai egyháznak 500 frtnyi kész­pénzt hagyományozott. Ezen felül ugyancsak Margócsy­nak hagyott egy 50,000 frtnyi elpörlendő követelést, mely­ből a megnyerés esetén 25,000 frt a nevezett lelkészt fogja illetni, 12,000 frt pedig az ezen pört vivő ügyvédet. Úgy tudjuk, hogy Margócsy a hagyományozót 14 év óta látta el vigasztalással is, tanácscsal is, pártfogással is. íme a lelkészi gondozás elnyerte jutalmát. — Kápolnán (Borsod­megye) a ref. hívek új lelkészük, Szuhaj Benedek buzdí­tására pönkösd másod napján 3000 frt önkénytes ado­mánynyal járultak a templom külső és belső restaurálásához és új torony építéséhez 100- 100 frtot adtak a következő földesgazdák: Szikszay János, Szikszay András, Soós Lajos, Sándor Lajos, Soós Benjámin, Czövek Gergely, Madarász László, Sándor István, Kovács János, Juhász József, Szobonya Péter, Szabó Ferencz, R. Tóth József, özvegy Anga Kovács Jánosné, özvegy Balogh Istvánné, Tőzsér Dániel és Szuhay Benedek lelkész; gróf Szirmay Alfréd pedig 1000 frtot igért. * Egyetemes tanítói és tanári közös gyűlés tar­tását határozta el pünkösd ünnepén a különböző fokozatú tanférfiak budapesti értekezlete. A közös gyűlés a mille­nium évében 1896-ban, Budapesten fog tartatni. Lehetőleg az összes közoktatási intézeteket felöleli. E végből elő­készítő bizottságot szervezett, mely az őszszel szervező gyűlést fog tartatni. Az előkészítő bizottságba a következő tanférfiak választattak be; dr. Heinrich Gusztáv elnök. Nagy László titkár, Böngérfí János jegyző, LaMts Vendel, Wolf György, Tóth József királyi tanácsos,' György Aladár, Dorogságliy Dénesné, dr. Gyulai Béla, Schneider János, Beke Manó, Badó Vilmos, Kozocsa Tivadar, Bertalan Vincze, Luttenberger Ágost, Lederer Ábrahám és dr. Gsengeri János egyetemi magán tanár. * A nagykanizsai missziói egyház köréből. Nagy-Kanizsa város képviselőtestülete f. hó 8-án tartott közgyűlésén a reform, missziói egyháznak imaház és lel­készlak vételéből felmerült költségek fedezéséhez 500 frtot adományozott. Keszthelyen a protestáns egyházi élet fel­lendülésének szintén örvendetes tünetei mutatkoznak. Az istenitiszteleteken, melyek a gazdasági tanintézet nagyter­mében szoktak tartatni, a város intelligens elemei közül is sokan megjelennek. Pünkösd másod napján istenitisz­telet végeztével Seregély Dezső misszionárius lelkész elnök­lete alatt ágost. evang és reform, vallásúak részvétével értekezlet tartatott, mely lelkesedéssel tette magáévá azt az eszmét, hogy Keszthelyen egyesült erővel építsünk imaházat. E tárgyban junius 29-én mindkét felekezetűek meghívásával közgyűlés tartatik, melynek határozatai a felsőbb egyházi hatóságok elé terjesztetnek. * Gyászrovat. Báró Vay Miidós temetése A.-Zsol­cán máj. 16-án nagy részvéttel ment végbe. Jelen voltak a temetésen: gróf Csáky Albin és Lukács Béla miniszterek' a főrendiház küldöttei, Budapest főváros. Borsod, Zemplén, Abauj és Szabolcs vármegyék küldöttei, a tiszáninneni és tiszántúli ev. ref. egyházkerület, számos környékbeli egy­házmegye, a sárospataki és debreceni főiskola, különféle egyesületek, testületek küldöttei, több vármegyének főúri családjai, nagybirtokosai s a környék lakosságának kicsinyje és nagyja rendkívül nagy számmal. Az egyházi notabili­tások közül Kun Bertalan, Kiss Áron és Zelenka Pál püspökök, több esperes, Fejes István stb. voltak jelen. A nagy halott koporsója fölött a családi kripta előcsarnoká­ban Kun Bertalan püspök mondott meghatóan szép imát; utána Vattay István alsó-zsolcai lelkész tartott emlék­beszédet. ; végül Mitrovics Gyula sárospataki hittanár és főiskolai lelkész búcsűzott el a haza és az egyház szol­gálatában kifáradt s pihenni tért vezértől. Ezután a család férfitagjai fölemelték a koporsót s elhelyezték a Vay család sírboltjában. * Az Emke nagygyűlése Tordán június 3-án fog megtartatni. Az erdélyi magyar közművelődési egyesület tíz éves fennállása óta hathatós tényezője lett nemzeti kultúránknak az erdélyi részekben. Idei nagygyűlését össze­köti a Jósika-emléktábla leleplezésével. Jósika Miklós, a magyar regényirodalom megalapítója, tudvalevőleg Tordán született száz évvel ezelőtt. Hibaigazítás. Lapunk 19-ik száma 298-ik oldalának máso­dik hasábján a negyedik bekezdés 10. és 11 ik sorában »szatmár­metjyei« helyett »szaimároidéki« olvasandó; a 300-ik lapon a har­madik bekezdés végső sorában »Tóth* József helyett »'Török« József teendő'. Szerkesztői üzenetek, B. L.—B. A cikkekben bizony van »jó magocska* s ezért készséggel közölöm. Örömmel látom buzgólkodását nemcsak a gyülekezeti pásztorkodás, hanem az egyházi sajtó terén is. ... i ... r. »A csoportosítás kérdéséről« szóló cikkét a követ­kező számban közlöm. Jó ezt a fontos kérdést löbb oldalról is szel­lőztetni. K. L.—H. A »Visszhang« hangozni fog a kivánt módon. Különlenyomat dolgában intézkedni fogok. K. I. —P. A » Hallei emlékcsokrok«-at a »kedélyes magyar élet« kivételével közlésre készséggel elfogadom. Előbb azonban levelet küldök. K. T. K.—D. Köszönettel vettem s a következő* számban nyilvánosságra hozom. Pályázat. A nagyváradi ev. reform, egyház egyik orgonista­kántori állására. Javadalma : 1. Készpénzben évi 300 forint. 2. Szabad lakás. 3. Hat öl (48 • méter) kemény tűzi cserfa. 4. Stóla az egyházkerület által megszabott díjak szerint, felváltva a másik orgonista-kántorral. Teendői: az egyházi törvények és szabályokban megállapított templomi és temetési istenitiszteleteken való szolgálattételen kívül a fiú és leányiskolák növendékeinek énektanítása az iskolaszék által meghatározott órákon, s az egyházi énekkar betanítása és vezetése. Ez állomás 1895. január l-jén lesz elfoglalandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom